Gazdaság

CSATORNÁZÁSI MŰVEK – Magánerős közüzem

Várhatóan mind a hat meghívott szakmai befektető beadja ajánlatát a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Rt. privatizációs tenderének e hét péntekén záruló fordulóján. Így nem lesz akadálya annak, hogy szeptember végén magánkézbe kerüljön a szolgáltató cég részvénycsomagjának egynegyede.

Budapest 2015-ig szóló teljes csatornázási és szennyvíztisztítási fejlesztési tervének végrehajtása becslések szerint 250-300 milliárd forintnyi beruházást igényel. Ezt az összeget nyilvánvalóan a legjobb gazdálkodás mellett sem tudja előteremteni a fővárosi önkormányzat. Korábban úgy volt, hogy a víz- és a csatornázási szolgáltatást együtt privatizálják. A közgyűlés azonban másként döntött. Ennek megfelelően az idén márciusban eladták a vízműveket, méghozzá 117 százalékos árfolyamon. A győztes Lyonnaise des Eauxból és az REW-RWE Entsorgung Wirtschafts GmbH-ból álló francia-német konzorcium (Figyelő, 1997/10. szám) megvásárolta a csatornázási művek tenderanyagát, és jelentkezett erre a pályázatra is. Azt a lehetőséget, hogy a jövőben netán azonos lenne a két szolgáltató vállalat külföldi tulajdonosa, Szűcs Ferenc, a Pénzügykutató Rt. igazgatója teljességgel kizárta, mondván: az ilyen fajta monopolhelyzet kialakulását el kívánják kerülni. Arra a szakmai körökben mostanában egyre sűrűbben feltett kérdésre, hogy nem lett volna e szerencsésebb előbb a csatornázás ügyét rendezni és csak utána a vízművekét, az FCSM Rt. privatizációs tanácsadójának vezetője azt válaszolta: a kérdésfelvetésben ugyan van némi igazság, ám a Fővárosi Közgyűlés döntését el kell fogadni.

A főváros önkormányzatának illetékese, Bolvári Zoltán alosztályvezető arról tájékoztatta lapunkat, hogy a két vállalat magánosítási folyamata tulajdonképpen egy időben kezdődött, ám a csatornázási díj új számítási képletének kidolgozása csúszott, így a pályázat kiírásának eredeti határidejét kénytelenek voltak 3 hónappal későbbre halasztani. Az alosztályvezető szerint az FCSM-nél – ugyanúgy, mint a vízműveknél – a gazdálkodás hatékonyságának jövőbeni javítása az elsődleges cél. Ezt részint a költségek, részint a kintlévőségek csökkentésével lehet elérni. Az FCSM jegyzett tőkéjének 25 százalék plusz egy szavazatot kitevő, 17,511 milliárd forint értékű részének megszerzéséért cserébe az új résztulajdonosnak alaposan kimunkált üzleti tervet kell készítenie. Hogy ezen felül mit kell vállalnia a győztesnek, azt a közgyűlési döntés követő szerződéskötés feltételei határozzák majd meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik