Gazdaság

MOL – Gázzal hajtva

Minimális, 0,8 milliárd forintos javulást tudott felmutatni második negyedéves üzleti eredményében a Mol Rt. a kiugróan jó első három hónap után. Mivel azonban – a szezonalitás miatt – a cég mindeddig veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az év második negyedében, ez a javulás akár fordulópontot is jelenthet; persze csak akkor, ha a tendencia jövőre folytatódik. Némiképp rontja a képet, hogy az olajtársaság második három hónapra jutó adózott eredménye így is csökkenést mutat.

A féléves eredmény legnagyobb része a Mol rendes üzleti tevékenységének köszönhető. Ezt tükrözi, hogy az üzleti eredmény 45 százalékkal volt magasabb az elmúlt év első felében mértnél. Miután – a jelentős dollárhitelek miatt – többmilliárdos árfolyamveszteséget is elszenvedett társaság, a mérleg szerinti (nettó) eredmény már nem mutat ilyen szép képet: a növekedés itt csupán 17,4 százalékos.

Az üzleti eredményhez 5,6 milliárd forinttal járult hozzá a feldolgozási és kereskedelmi üzletág. (Ez a kőolajimportot és -finomítást, illetve a kis- és nagykereskedelmi tevékenységet foglalja magában.) A Mol által forgalmazott termékek árai nem csökkentek a kőolajárak mérséklődésével azonos mértékben, miközben a cégnek sikerült kedvezőbb árakon orosz szállítókat találnia. Oroszországban ugyanis időközben többszereplőssé vált a piac, ami javította az alkupozíciókat.

A kutatás-termelési üzletcsoport 14,5 milliárd forintot tett hozzá az eredményhez. Ez a terület tartalmazza a gázüzletágat is, amely elsősorban a gázáremelés mértékétől függő eredményességet mutat. E téren főleg az első negyedév volt jó, tekintettel arra, hogy a január eleji gázáremelés előtt felhalmozott olcsóbb készletek magasabb áron történő értékesítése nagyobb nyereséget hozott. A második negyedévre ez a hatás elmúlt – ekkor már inkább a világpiaci gázárak emelkedése játszott főszerepet, persze negatív tényezőként. (A júliustól érvényes gázáremelés értelemszerűen csak a második félév mutatóit emelheti majd.)

Az üzleti eredményt befolyásolja az a költségcsökkentési program is, amit már az első Mol-kibocsátás idején is bejelentett a társaság, eddig azonban nem sok látszata volt. A pozitív hatások azonban – főleg a logisztikai költségek tekintetében – már ebben az évben is megjelenhetnek. A cég számításai szerint a megtakarítás akár az 5 milliárd forintot is elérheti, a közölt számadatokból azonban ez viszonylag nehezen számszerűsíthető.

Az utóbbi hetek AC-pumpával kapcsolatos botránya természetesen nem éreztette hatását a féléves gyorsjelentésben. Könnyen megjósolható azonban, hogy – különösen a bizonyítási nehézségeket is figyelembe véve – milliárdos veszteségek nem származnak majd az ügyből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik