Az év első napján megkezdte üzleti tevékenységét a Magyar Befektetési és Vagyonkezelő (MBV) Rt. A 2 milliárdos jegyzett és 2,7 milliárd forintos saját tőkével létrehozott, száz százalékban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tulajdonában álló társaság elsődlegesen az anyabanknál lévő részesedési portfólió kezelésével, átalakításával és értékesítésével foglalkozik, ugyanakkor a saját tőke terhére részesedést szerez vállalkozásokban is. Amint azt Kaposi Annamáriától, a társaság vezérigazgatójától megtudtuk, az MBV közel 15 milliárd forint névértékű portfóliót kezel, és 60-65 vállalattal áll kapcsolatban. Ezek közé tartozik többek között a Zsolnay Porcelángyár, a Bakony Művek, a Villányi Borászat Rt., a Pápai Textilgyártó Rt. és a Kaposvári Ruhagyár is. A társaság ezen felül 30-40 olyan vállalkozást kezel, amelyben az MFB-nek kisebbségi részesedése van. E cégek együttes jegyzett tőkéje eléri a 40 milliárd forintot, ebből hozzávetőleg 6 milliárd az anyabank tulajdona. A fix kezelési díjon felül az MBV eredményes reorganizáció esetén sikerdíjat kap, ugyanakkor a jegyzett tőkére vetítve legalább 20 százalékos nyereséget kell elérnie.
- 19:50 Masszívan túlárazottak lehettek a Magyarországon rendezett világversenyek a sportállamtitkár szerint
- 19:47 Lionel Messi csapata amint szerződtette Casemirót, rögtön vizsgálatot kapott a nyakába
- 19:28 Áfacsökkentésről dönt a kormány, miközben Magyar Péter a Fidesz mélyrepülését kommentálta
- 19:19 Két hét alatt 7 milliárd forintot spórolt a közmédia új vezetése
- 19:13 A Mol megszünteti az Új Európa kekvát, több tízmillió részvény kerülhet vissza a céghez
- 18:43 „Mi adjuk a fegyvert a bűnelkövető kezébe” – szakértőkkel néztük meg, mi jó és mi rossz a Chat Controlban
- 18:41 Vladan Matics fia bekerült a Szeged felnőtt csapatába
- 18:40 Ketten kiléptek, megszűnt a Fidesz-frakció Óbudán
- 18:24 1994-ig nyúl vissza a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság
- 18:13 Hivatali visszaélés miatt nyomoznak a Neptun, a Kréta és a Poszeidon ügyében
- 17:58 „Számomra egyértelmű, hogy nem kapunk több pénzt Magyarországról” – anyagi gondokkal küzd a Sepsi OSK
- 17:57 Friss Závecz-adat: folytatódik a Fidesz zuhanása
- 17:29 A fideszes képviselők nem hallgatták meg Varga Mihály jegybankelnök beszámolóját
- 17:01 Bóka János: a legfőbb ügyész a Tisza-féle önkény ellen tiltakozott a lemondásával
- 16:52 Pep Guardiolából szövetségi kapitány lehet, ha ő is akarja
- 08:58 Bayer Zsolt: „Ideje van a lázadásnak!”
- 07:15 A Fidesz-kormány bukása után megszüntette a Puskás Akadémia támogatását Szíjj László cége
- 08:02 Svájcban landolt közpénzek: már pénzmosás a vád Nobilis Kristóf ellen, akitől 1,7 milliárd forintot kobozna el az ügyészség
- 11:27 Toró T. Tibor Tusványoson: Sokan megkérdőjelezték, miért jön el és tart beszédet itt a bukott miniszterelnök
- 14:57 „Aztán magyarázkodj, te faszfej" – lemondott a hegyvidéki alpolgármester Kovács Gergely működésére hivatkozva
- 10:39 Orbán Viktor: Szijjártó munkahelye nagy értéket és lehetőséget tartogat Magyarország számára
- 15:31 Titkosították a Szijjártó–BYD ügyet, közben ellenőrzés volt Szegeden
- 17:57 Friss Závecz-adat: folytatódik a Fidesz zuhanása
- 12:38 2028-ra kapott időpontot egy beteg gerinc-MR-vizsgálatra
- 15:56 Velkey: A BYD szinte ugyanannyi vendégmunkásnak kért engedélyt, mint ahány munkahelyet ígért
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
