Legalább három törvényt és számos egyéb rendelkezést kell megváltoztatni ahhoz, hogy a Földművelésügyi Minisztériumban (FM) adják majd ki az exporthoz vagy az importhoz szükséges passzusokat. Amint azt egy, a tárcához közel álló jogi szakértőtől megtudtuk, először is a meglehetősen régi külkereskedelmi törvényt kell módosítani, hogy az engedélyező személye változhasson. Ugyancsak ki kell igazítani az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényt, s számos apróbb változtatás szükséges az adótörvényeknél is – olyanok például, hogy mely szervezet jogosult a speciális külkereskedelmi engedély-formanyomtatványt igényelni a nyomdából. A nyomtatványokon várhatóan amúgy is változtatni kell, ha mást nem, legalább a minisztériumi fejlécet.
Az engedélyezés átadása tetemes költséggel is jár. Az FM most saját ütemterve szerint feltérképezi, hogy milyen hardver- és szoftverfejlesztésre lesz szükség, bírja-e a számítógéppark a többletterhelést, vagy új komputereket kell majd vásárolni. Nem tudni, hogy az ipari tárcához tartozó Kopint-Datorg Rt. térítésmentesen átadja-e a nyilvántartáshoz, lebonyolításhoz használatos több millió forintos programcsomagot. Helyet kell találni az ügyfelek fogadására is, hiszen az FM-nek nincs olyan elkülönített engedélyezési hivatala, mint az ipari minisztériumnak – az agrárrendtartási hivatal szobái erre nem alkalmasak. Az engedélyezés állandó költségeit csak sejteti, hogy egyetlen tértivevényes levél több mint hetven forint. Erre a célra azonban az agrártárca idei költségvetésében állítólag nem különítettek el egyetlen fillért se.