Gazdaság

Koncessziós vonalmérték

Fordulóponthoz érkezett a hazai távközlés, hiszen a szolgáltatóknak júliustól kínálati piacot kell teremteniük saját területükön. A tavalyi teljesítés alapján azért remélhető, hogy fél év alatt mindenhol kielégítik az igények kilenctizedét, egy éven belül pedig 98 százalékát. A 14 koncessziós társaság elmúlt évi működését vizsgálva háromnál mennyiségi, hétnél minőségi elmaradást tapasztalt a Hírközlési Főfelügyelet (Hif).

A közcélú vezetékes távbeszélő koncessziós társaságok közül a Digitel 2002 Rt. (Gödöllő, Vác körzete) 1995. december elsején, a Hungarotel Rt. (Békéscsaba, Orosháza körzete) és a Pápatel Rt. (Pápa körzete) pedig 1996 januárjától kezdte meg a szolgáltatást. Ezzel teljessé vált a mezőny, és a tavalyi volt az első teljes év, amikor valamennyi koncessziós folyamatos, értékelhető szolgáltatást nyújtott – állapítja meg értékelésében a főfelügyelet.

A nemzetközi és a belföldi távolsági szolgáltatást az e téren 2002-ig monopolhelyzetben lévő Matáv Rt. megfelelő színvonalon biztosította – áll az összefoglalóban. A helyi közcélú távbeszélő szolgáltatásban a Matávval együtt 14 koncessziós társaság vesz részt. E területen jelentős fejlődést tapasztaltak a Hif munkatársai. A koncessziósok zöme – korábbi lemaradását pótolva – teljesítette fővonal-fejlesztési kötelezettségét. Külön kiemeli a jelentés a MonorTel Rt.-t (Monor körzet), amely immár a koncessziós szerződésben számára az ezredfordulóra előírt fővonalmennyiséget is jóval túlteljesítette. Említésre méltó a Pápatel is, amely – annak ellenére, hogy a területet csak tavaly vette át – az elvártnál sokkal több állomást kapcsolt be. Összességében így a fővonalak száma az elvárt 340 ezerrel szemben közel félmillióval, 2,64 millióra nőtt az év végéig. Nem teljesítette fejlesztési kötelezettségét a Kelet-Nógrád Com (KNC) Rt. (Salgótartján körzet), a HungaroTel (egyik körzetében sem), és az Emitel Rt. (három körzete közül kettőben, Baja és Kiskunhalas térségében). A társaságoknak emiatt várhatóan összesen kétmillió forintnyi kötbért kell majd fizetniük. (A kötbérek összegét a hírközlési miniszter e héten véglegesíti.)

A nyilvános állomások telepítésére vonatkozó követelményeket hiánytalanul egyetlen társaság sem teljesítette. Az előírt minőségi mutatókat hét társaság (Bakonytel, MonorTel, KNC, Déltáv, Digitel 2002, Pápatel, HungaroTel) maradéktalanul, vagy tűréshatáron belül érte el. A többiek – a Matáv Budapesten – egy vagy több mutatót nem tudtak az előre megszabott mértékben teljesíteni. Ezért az érintetteknek várhatóan közel 103 millió forint minőségi kötbért kell majd fizetniük. (A minőségi előírások egyébként folyamatosan szigorodnak. A nyilvános távbeszélő állomásoknak például 1995-ben havonta 87 százalékos volt az úgynevezett üzemkészségük – ennek az idén 90 százalékosnak kell lennie. Az előfizetőknél 1995-ben évente legfeljebb 8,5 órán át szünetelhetett volna a szolgáltatás – a meghibásodási arány az idén 4,92 óra, az ezredfordulón pedig 3,2 óra lehet.) A magyar termékek és szolgáltatások igénybevételét illetően valamennyi társaság eleget tett vállalásainak.

A három mobil távbeszélő szolgáltató – a Pannon GSM Rt., a Westel 900 Rt. és a Westel Rádiótelefon Kft. – továbbra is lendületesen fejlődik: tavaly év végén összesen 473 ezer előfizetőjük volt. Az országos személyhívó szolgáltatás iránt ugyanakkor változatlanul mérsékelt igény mutatkozott: az EasyCall, az Eurohívó és az Operátor Hungária együtt is csupán 23 ezer előfizetőt tudott december végén felmutatni.

Jelenleg mintegy 3 millió fővonal működik hazánkban – tudtuk meg Bölcskei Imrétől, a hírközlési tárca helyettes államtitkárától, aki szerint az így adódó közel 30 százalékos ellátottsági sűrűség megfelel az ország jelenlegi gazdasági fejlettségének. A fejlődésnek ma már gyakorlatilag csak a fizetőképes kereslet szab határt. Az új tarifa-irányelvek belépésével – és persze lassuló infláció esetén – a telefondíjak emelkedése minden bizonnyal mérséklődik, illetve megáll majd, sőt hamarosan beköszönthet az árcsökkentés várva várt korszaka is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik