Oroszországban a telefonellátottság még ma is viszonylag alacsony színvonalú, és a tarifarendszer is különbözik a világ fejlettebbik felén megszokottól. Száz lakosra átlagosan 17-18 fővonal jut, de igen nagyok a különbségek a városok és a vidék között: míg Moszkvában és Szentpétervárott 36-40-es, addig a viszonylag fejlettnek számító kubányi ipari régióban csupán 12-es a vonalsűrűség mutatója.
Az orosz távközlési ipar – véli Máté Tóth István, a Credit Swiss First Boston londoni irodájának távközlési elemzője – nemcsak önmagában véve fejletlen, hanem az ország gazdasági helyzetéhez képest is. Utóbbi lassan kezd túljutni a mélyponton: csökkenőben van az infláció, elindult a növekedés és egyre nagyobb a befektetők érdeklődése is a hatalmas piac iránt. Eközben a telefonhelyzet a néhány évvel ezelőtti magyarországihoz hasonlatos, amikor az igénylőknek hosszú éveket kellett várniuk arra, hogy bekössenek otthonukba egy vonalat. Ma Oroszországban a nagyobb városokban fél év, egy év alatt juthat telefonhoz a kérelmező cég vagy polgár, de olyan vidék is akad, ahol több évet kell várakozni.
A másik probléma a vonalak minősége. Az élen járó permi régióban a központok több, mint egyharmada már digitális, s hasonló a helyzet Szentpétervárott is. A fővárosban azonban már csak a vonalak kevesebb mint ötödéről mondható el ugyanez, az országos átlag pedig 10-15 százalék között lehet. Nemcsak új vonalak kellenek tehát, hanem valószínűleg a meglévők többségét is le kell cserélni. Számos helyen még most is kézikapcsolással működik a telefon, ahol pedig nem, ott is mindennapos, hogy hosszú percekig kell várni, amíg vonalat kap az ember, amely aztán gyakorta idő előtt meg is szakad.
Nyilvánvaló, hogy a hálózat fejlesztéséhez rengeteg tőke kell, ám a tulajdonosi struktúra eleve megnehezíti a tőkebevonást. Oroszországban 86 helyi telefontársaság működik. Nem ritka az sem, hogy egy régión belül két cég található – az egyik a megyei, a másik pedig az adott régió székhelyének telefontársasága. Ezenkívül ott a Rostelecom, a nemzeti távközlési vállalat, amelynek monopóliuma van a nemzetközi, valamint az országon belüli távhívásokra. Ha valaki városon belül telefonál, akkor azt a helyi társaság bonyolítja és számlázza. Ám ha az illető mondjuk Kubányból Moszkvát szeretné elérni, akkor a hívása először a kubányi központba megy, amelyet onnan a Rostelecom továbbít a fővárosba, bezsebelvén a hívásért járó összeget. Mivel a helyi hívások – amelyekért ráadásul nem is időarányosan, hanem átalányban kell fizetni – nagyon olcsók, a tőkeszegény helyi társaságoknak nem nagyon marad pénzük fejlesztésre. A Rostelecom viszont jól jár, mert a helyközi és a nemzetközi távhívások áraiból jelentős bevételre tud szert tenni.
Az orosz polgár – már akinek van telefonja – 2,5 és 4 dollár közötti összeget fizet átlagosan egy hónapban, míg a cégek számlái valahol a 15-20 dollár között mozognak. Máté Tóth István megítélésre szerint mindez a költségeket sem fedezi – ahhoz legalább 6 dolláros átlagra lenne szükség, miközben az európai 12 dollárra rúg. A cél most az, hogy az árak emelésével elérjék: a bevételek év végéig a költségek 80, jövőre pedig már 100 százalékát fedezzék. Az elemző szerint az is probléma, hogy a kis társaságok nemcsak most, hanem később is nehezen tudnak majd fejleszteni – a néhány százezer vonalat működtető és karbantartó cégek ugyanis nem “méretgazdaságosak”. A megoldás valószínűleg az egyesülésben keresendő.
A külföldi – elsősorban pénzügyi – befektetők egyre inkább érdeklődnek az orosz távközlési társaságok iránt. A részvények 20-25 százaléka ugyanis közkézen forog, azokat elvben meg lehet vásárolni. A Rostelecom részvényeinek egy része is külföldiek kezén van már, de hogy mekkora része, azt talán még maga a cég sem tudná pontosan megmondani. Stratégiai befektető mindenesetre nincs a Rostelecomban, s a helyi társaságok közül is csak kettőben akad (a France Telecom a königsbergi, a US West pedig a szahalinszki telefontársaságban szerzett részesedést). Ugyanakkor egyre nagyobb az érdeklődés a szakmai befektetők között, mivel az orosz távközlési menedzsment többségéről az a hír járja, hogy lehet velük együtt dolgozni – állítja Máté Tóth István. Valamennyi társaságban 51 százalékban tulajdonos a Szvjáz Invest nevű holding, amelyet most készülnek privatizálni. A részvényekből első körben felkínált 25 százalékot a hírek szerint az olasz Stet cég szeretné megvásárolni. E lépéstől további fejlesztéseket vár a piac.
A mobilpiacon egyelőre nincs verseny, hiszen régiónként csupán egyetlen társaság működik. A lefedettség Moszkvában és a nagyobb városokban a miénkhez hasonló, de az elmaradottabb területeken sem ismeretlen a mobil: a 600 ezer lakosú Irkutszkban például 3 ezer előfizető van. A telefonellátottság alacsony foka miatt viszonylag sokan vásárolnak mobilt. Szentpétervárott az utcaképhez ugyanúgy hozzátartozik a telefonnal rohanó üzletember, mint bármely más nyugat-európai városban. Máté Tóth István mindazonáltal úgy véli, hogy a mobiltelefon-piac növekedési lehetőségei korlátozottak, hiszen a perifériákon még jó darabig nem lesz rá fizetőképes kereslet.
A legkisebb, bár legaktívabb piac az adatátvitel területén van, ahová – az AT&T-től elkezdve a British Telecomig – csaknem az összes szakmai befektető bejött; nagyon gyors ugyanis a megtérülés. Ezen üzletág központjai Moszkvában és Szentpétervárott vannak. A szereplők meghatározott területre és időre kaptak engedélyt, s immár fel is osztották a piacot egymás között. Oroszország két legnagyobb városában gyakorlatilag nincs olyan modern adatátviteli szolgáltatás, amelyhez ne lehetne hozzájutni.
