Az elmúlt öt évben a Magyarországon kibocsátott kártyák száma kereken megtízszereződött, azaz 1,35 millió lett. Ugyanez történt ez idő alatt a kártyákkal lebonyolított tranzakciók számával is, ami az 1992-es két és fél millióról tavaly év végére több mint 26 millióra nőtt. Eközben a kártyákkal lebonyolított forgalom 27,3 milliárdról 266,2 milliárdra gyarapodott, javarészt a Europay kártyatársaság logójával forgalomba került kártyáknak köszönhetően. Ezeken keresztül tavaly 147 milliárd forint hagyta el gazdája folyószámláját, több mint 90 százalékban belföldön és készpénzfelvétel formájában. A társaságok saját logójával futó termékeit 70 milliárd forint elköltéséhez használták a kártyabirtokosok, összesen 1,1 milliárd alkalommal. A Visa kártyákkal pedig 1996-ban 37,3 milliárdnyit emeltek le a kártyabirtokosok számláikról. Minderre 10-12 ezer kártyaelfogadó kereskedőnél volt módjuk. Mármint azoknak, akiknek – az összes kártya 77 százaléka ilyen – elektronikus környezetben használható plasztiklap van a birtokukban. A többi mintegy 300 ezer kártyával a közel 1100 pénzkiadó automata valamelyikében próbálkozhattak az ügyfelek.
- 12:38 „Egész bután érzem magam” – Venyercsán Bence nem hiszi el, hogy a végén, érmes helyen kell rájönni arra, hogy nem jó a technikája
- 12:16 „A közpénz felhasználása nem magánügy" – átfogó vizsgálat vár a 4iG-re
- 11:52 Találkák, bálok és pletykák a grandhotelben - Amikor a hotel lobbija még a társasági élet centruma volt
- 11:30 Magyar sportolóé az atlétikai Eb drámája: Venyercsán Bence hihetetlen módon bukta el az érmét
- 11:25 „Nagyon be van állva” – videón a Nagykörúton a sínekre hajtó, balesetet okozó ámokfutó
- 10:37 „Jó híreket kaptunk" – Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Pakson
- 10:32 Ijesztő látvány az élő adásban elájuló sportriporter
- 10:22 44 éves rekordot döntött meg az atlétika új oroszlánja
- 10:00 Semmivé lett ezerhektárnyi víz: a kiszáradás szélén álló Kolon-tónál jártunk
- 09:53 Négy autó ütközött az M7-esen, nagy a torlódás
- 09:42 Orbán Anita: Jelentősen megnőtt a konzuli védelemre regisztrálók száma
- 09:08 Turistabusz szenvedett balesetet Kerepesnél
- 08:57 24/7: Így locsold a jövő árnyékát
- 08:16 Erős földrengés volt Indonéziában, legalább 38-an meghaltak
- 08:15 Sorra mentek át az autók a piroson a kőbányai vasúti átkelőnél – épp drónoztak a rendőrök
- 07:25 Milliós kötbérek miatt panaszkodnak vállalkozók a Fizetési Pontra – a GVH is vizsgálódik
- 07:01 „Sikítva szaladtak a gyerekek" – gázpisztollyal fenyegetőzött egy férfi egy nyíregyházi játszótéren, mert idegesítette a gyerekzsivaj
- 06:01 „Lehet, hogy mindketten a saját anyanyelvükön szólalnak meg, mégis megértik egymást” – óvatos optimizmus jellemzi a magyarokat Kárpátalján
- 06:20 Hőség: több megyére figyelmeztetést adtak ki
- 09:42 Orbán Anita: Jelentősen megnőtt a konzuli védelemre regisztrálók száma
- 10:00 Semmivé lett ezerhektárnyi víz: a kiszáradás szélén álló Kolon-tónál jártunk
- 09:08 Turistabusz szenvedett balesetet Kerepesnél
- 11:25 „Nagyon be van állva” – videón a Nagykörúton a sínekre hajtó, balesetet okozó ámokfutó
- 21:57 Az egyik elsüllyesztésre váró bárkáról jelentkezett be Magyar, és a projekt szűk keresztmetszetéről is beszélt
- 03:33 Jackl Vivien az óriási egyéni csúcs után: Messziről jöttem vissza
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
