Tudomásul kell venni, hogy korunk egyik rákfenéje a korrupció, amellyel foglalkozni kell – jelentette ki nemrégiben James D. Wolfensohn, a Világbank elnöke. Az IMF és a Világbank mellett számos nemzetközi szervezet – többek között az OECD – közölt mostanság hosszabb-rövidebb tanulmányokat a korrupció természetrajzáról, globalizálódásáról.
A téma azért került a nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervezetek érdeklődésének homlokterébe, mert újabb – és a korábbiaknál erősebb – korrupciós hullám söpör végig a világgazdaságon. Joggal merül fel a kérdés: több a korrupció mint korábban, avagy a közvélemény figyelme erősödött fel? A megvesztegetések számának emelkedését nehéz bizonyítani, az azonban aligha vitatható: az emberek egyre érzékenyebbek a nem tiszta gazdasági ügyek iránt. Közép- és Kelet-Európa, valamint a FÁK úgynevezett átmeneti gazdaságai “az eredeti tőkefelhalmozás” éveiben kiváló alkalmat kínálnak a megvesztegetésekre, de a globalizálódás folyamata is melegágya lett ezeknek, illetve a korrupt rezsimekkel való együttműködésnek.
Néhány állam – köztük Kína és Indonézia – korrupciós szintje köztudottan magas, s ezekben az államokban a jelek szerint tovább romlik a helyzet. Számos közgazdász viszont úgy véli, hogy bizonyos országokban – meghatározott, sajátos helyzetben – a korrupció növeli a gazdaság hatékonyságát. Az importengedélyek elosztásakor például azok, akik a legtöbb kenőpénzt fizetik az illetékes államhivatalnokoknak, valószínűleg igen érdekeltek a behozatalban, s az engedélyeket többre értékelik, mintha azokat díjmentesen “kiosztották” volna.
A korrupció ott a legerősebb, ahol a gazdaság egyes területei kevésbé liberalizáltak, s igen központosított a folyamatok részletekbe menő ellenőrzése. Ugyancsak kedvelt célpontja a megvesztegetéseknek az adóbeszedés és a környezetvédelmi ellenőrzés.
Számos nemzetközi szervezet készít korrupciós világlistát. Ezek közül a legismertebb és a legelismertebb a Transparency International nevű nonprofit szervezet toplistája, amely nullától tízig osztályozza az egyes országokat – minél magasabb az úgynevezett korrupciós index, annál kisebb a korrupció az adott országban (lásd a táblázatot). A megvesztegetések elleni világméretű küzdelmet célul tűző, berlini székhelyű szervezet listájából egyértelműen kitűnik, hogy a legkevésbé korruptak a leggazdagabb országok, vagyis azok, amelyekben az egy főre jutó – vásárlóerő-paritáson számított – GNP magas.
Ez a rangsor persze nem azt jelenti, hogy egyes országok azért szegények, mert ott a korrupció magas fokot ért el. Inkább azt, hogy a szegényebb országokban nagyobb a csábítás és a lehetőség a megvesztegetésre. Az is egyértelmű, hogy a nagyjából hasonló egy főre jutó GNP-vel rendelkező országok között is jelentős eltérés lehet a korrupció foka tekintetében.
A Világbank egyik tanulmánya szerint a korrupt gazdaságok, valamint azok az országok, ahol a megvesztegetések “eredményessége” kétséges, mind kevesebb külföldi befektetésre számíthatnak. Paolo Mauro IMF-szakértő számításai viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a korrupciós index 2,4 pontos javulása a befektetések 4, az egy főre jutó gazdasági növekedésnek pedig több mint 0,5 százalékos bővülésével jár. A korrupciós környezet ugyanis erőteljesen sújtja a befektetési szándékot: a megvesztegetési lehetőségek széles köre kiszámíthatatlanná teszi a politikát, s ilyen körülmények között a befektetők nem szívesen vállalnak visszavonhatatlan kötelezettségeket a jövőre.
A Yale Egyetem professzora, Susan Rose-Ackerman tapasztalatai azt mutatják, hogy a korrupciónak igen magasak a költségei; sokba kerül a piac “megtisztítása” egyes termékek előtt, a politikusok és hivatalnokok lefizetése, valamint a jogi szabályozás áthágása. Szerinte akkor lehet “komoly” korrupciós környezetre számítani, amikor a különféle előjogok osztogatása a hatalmon lévők monopóliuma, amikor nincs vagy csekély az ellenőrzés, s alig büntetik a megvesztegetést.
A kérdéskörrel foglalkozó közgazdászok többsége egyetért abban, hogy a gazdasági reformok hasznosak és eredményesek a megvesztegetések elleni küzdelemben. Daniel Kaufman, a Világbank és a Harvard Institute for International Development szakértője rámutat: a gazdasági liberalizálás korlátozza a korrupció lehetőségét. Chilében, Uruguayban és El Salvadorban a vállalati felső szintű vezetők munkaidejük 8-12 százalékában kénytelenek “foglalkozni, tárgyalni” állami tisztviselőkkel. Ugyanez az arány Oroszországban és Ukrajnában megközelíti a 40 százalékot. Egyes országokban a korrupció jelenti szinte az egyetlen túlélési, talponmaradási lehetőséget a vállalati szféra számára.
A liberalizálás kétségkívül drasztikusan csökkenti, ám nem szüntetheti meg a korrupció lehetőségét. A cégeknek ugyanis elemi érdekük a minél alacsonyabb adók fizetése, az állam számára kötelező befizetéseik mérséklése, a privatizálásra váró állami vagyon minél alacsonyabb áron történő megszerzése, az állami megrendelések magas áron való elnyerése – s a sort még hosszasan lehet folytatni. Mindebből következően a megvesztegetésre való ösztönzés szinte soha nem fog eltűnni.
