Gazdaság

MAGYAROK MOSTARBAN – Felemelő szerepben

Várhatóan a Hídépítő Rt. építi újjá az évekkel ezelőtt romba döntött mostari hidat, amelynek első darabját hétfőn emelte ki a Neretva folyóból a magyar SFOR-alakulat. A Hídépítő a munka egy részét ingyen vállalná, amit alighanem busásan megtéríthet számára az ügy reklámértéke.

Örök referenciát szerezhet magának a Hídépítő Rt. – és tulajdonosa, a francia Dumez-GTMI -, amennyiben helyreállíthatja a város bosnyák és horvát negyedeit összekötő mostari hidat. A cég a rekonstrukció megtervezését és kivitelezését is vállalta. A mostari városvezetés szeretné elérni, hogy a szerkezetet a szétlőtt híd köveiből állítsák össze, ám az alapanyagot – részben vagy egészben – abból a bányából is hozhatnák, ahonnan az eredeti építmény kövei is származtak. A híd 260 köve a várost kettészelő Neretva folyóban pihen; ezek közül az elsőt hétfőn emelték ki a magyar SFOR-alakulat tagjai, akik várhatóan november közepéig végeznek a munkájukkal.

Becslések szerint a helyreállítás költségei elérhetik a 150 millió forintot (ezen azonban módosíthat az, hogy mennyire maradtak épen a lehullott kövek). A teljes összegből a cég 30 millió forint értékű tervezési és kivitelezési munkát ingyenesen vállalna. Kalkulálnak a híd és az óváros helyreállítására létrejött Mostar 2004 alapítvány támogatásával is, amely összesen 35 millió dollárt kíván összegyűjteni a városi károk felszámolására. A tervek szerint az Unesco is beszáll az építkezésbe, miután a híd a világörökség része volt. Ugyanakkor a cég a magyar kormány segítségére is számít – mint megtudtuk, az állami támogatást a honvédelmi tárcánál igyekeznek kijárni.

A terveket még az idén elkészítik; a jövő év első három hónapja várhatóan a hatósági engedélyek beszerzésével telik; az építkezés így tavasz közepétől indulhat el. A Hídépítő Rt. a térségben eddig két bosnyák vasúti átjárót állított helyre; ezek összértéke 700 ezer márka volt, ami a cég tavalyi 4,7 milliárd forintos forgalmának csupán töredékét adta. Érthető hát, hogy a Hídépítő Rt. üzletpolitikája nem a délszláv újjáépítésre koncentrál. A meglehetősen kevés eddigi megrendelés okát Zsigmondi András, a cég igazgatóhelyettese többek között abban látja, hogy az építkezéseket finanszírozó különböző pénzügyi alapok – mint például a U. S. Aid – a milliárdos megrendeléseknél elsősorban saját nemzetük cégeinek kedveznek.

Pedig felépítendő híd akad szép számmal az utódállamokban. Az IFOR és az SFOR eddig már több mint négyszáz – többnyire ideiglenes – hídrekonstrukciót hajtott végre. A magyar cégek a legjobb esélyekkel boszniai megrendelésekre pályázhatnak. A legtöbb kár itt keletkezett, s a jugoszláv építőipar szétaprózódása nyomán még talpon maradt belgrádi cégeknek itt nem sok esélyük van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik