Eredménytelenül végződött az OEP és a gyógyszergyártók képviselői közötti első tárgyalási forduló: egyelőre még nincs megállapodás a jövő évre tervezett gyógyszeráremelés mértékéről. A termelők ultimátumról beszélnek, s nem tartják elfogadhatónak a biztosító azon javaslatát, hogy legfeljebb az infláció felét kitevő (termékektől függően 8 százalékig terjedő) mértékben emeljék áraikat. A termelők hivatkoznak arra is, hogy az elmúlt időszakban az áremelés mértéke csupán egyszer, 1995-ben érte el az inflációét, s tavaly mindössze 10,9 százalékos volt az árkorrekció – ezzel szemben költségeik az inflációt meghaladó mértékben nőttek. A népjóléti tárca vezetőjének egy nyilatkozatából kiderült, hogy a jövő évre szánt gyógyszerkeret 102 milliárd forint, ami nem sokkal haladja meg az idei évre várható gyógyszerkiadás mértékét; ennek a tudatában döntött úgy a kormányzat, hogy legfeljebb 8 százalékos termelői árnövekedéshez járul hozzá.
- 14:50 Gólok, átmenetek, magas presszing, végzetes hibák – így futballoznak a csapatok a vébén
- 14:34 Navracsics Tibor: Horn Gyula kormánya különb volt
- 14:22 Akadoznak a One szolgáltatásai a hőség miatt
- 14:19 Öt embert megölt egy lövöldöző Németországban
- 14:06 Rendőri intézkedés volt hétfőn a Hetényi Géza Kórház egyik orvosával szemben
- 14:00 Nem unalmas volt a Dél-Afrika-Kanada vb-meccs, csak senki nem magyarázta el, amit látunk
- 13:09 Vitézy: Lázárék 1024 milliárdot fizettek ki Mészáros és Szíjj érdekeltségének
- 13:04 Pályán a brazilok, jön az egyik legjobban várt vb-meccs – élő hírfolyam a világbajnokság 19. játéknapjáról
- 12:53 Magyar Péter: Sajnálom, hogy a pilisszentkereszti kormányülés nem volt nyilvános
- 12:51 Egri Viktor: Soha el nem készülő csapatok
- 12:43 Deutsch-Lazsányi Erika ügye továbbra is ránehezedik a ritmikus gimnasztikára
- 12:37 Öt hónapja maradt több tízezer autósnak a rendszámcserére
- 12:32 Visszavette korábbi alkalmazottait a Ford, mert nem vált be a mesterséges intelligencia
- 12:32 „Sajnos az unokákról sem tudok semmit” – fiai megszakították a kapcsolatot Nádas Györggyel
- 12:27 Alkotmányellenes volt a kötelező orvosi ügyelet szabályozása
- 09:19 MNB: Drámai változás a magyar boltokban, csökkennek az élelmiszerárak
- 07:39 Durva bosszút állt a válni akaró férjén egy nő, amiért az felvette a családi pótlékot
- 05:30 Tudjuk, mit csináltál, amikor hazaértél a suliból a 90-es években – Cartoon Network kvíz
- 06:18 Vlagyimir Putyin: Vannak új javaslatok Ukrajna rendezésére
- 06:28 Magyar Péter felszólal a parlamentben, terítéken a Szuverenitásvédelmi Hivatal
- 12:53 Magyar Péter: Sajnálom, hogy a pilisszentkereszti kormányülés nem volt nyilvános
- 10:41 Minden eddig ismertnél magasabb, 8 százalék fölötti hiányról szerzett tudomást Magyar Péter
- 07:46 BET Awards 2026: Jamie Foxxra és a lányára szegeződött minden lencse a díjátadó vörös szőnyegén
- 10:39 Kármán András megnevezte a NAV új vezetőit
- 07:43 Alkotmányellenes lehet több mint 15 ezer katona jogállása
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
