Közélet

Vagyonokat sikkasztott a szombathelyi bank alkalmazottja

huszezer-forint(430x286)(1).jpg (forint, húszezer, húszezer forint, )
huszezer-forint(430x286)(1).jpg (forint, húszezer, húszezer forint, )

Éveken át kopasztotta a pénzintézetet és annak ügyfeleit is. A tettes vádemelésre számíthat.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást, amelyet sikkasztás, magánokirat-hamisítás miatt indítottak egy szombathelyi bank alkalmazottja ellen. A gyanúsított 2003 januárjától kezdve hét éven át, összesen 19 bankszámlát nyitott fiktív személyek, ötöt létező, de az adott pénzintézettel semmilyen kapcsolatban nem lévő ember részére, sőt, a bank 16 ügyfelének nevére is, persze a beleegyezésük nélkül.

A számlákat több mint százmillió forinttal terhelte meg, a bankot és annak ügyfeleit is megkárosítva. Ráadásul a nyomozás kiderítette, a sikasztó dolgozónak segítője is akadt. Ő volt az, aki felvette a jogtalanul átutalt összegeket. Neki bűnpártolás miatt kell felelnie.

Az ügyfelek kárát azóta megtérítették. A rendőrség az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Vas Megyei Főügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik