Közélet

Csúnyán lehúzták az NFÜ elődjét

huszezer-forint(430x286)(1).jpg (forint, húszezer, húszezer forint, )
huszezer-forint(430x286)(1).jpg (forint, húszezer, húszezer forint, )

A 30 éves férfi egy konzorcium mögé bújva, több mint 99 millió forinttal rövidítette meg az államkasszát.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tájékoztatása szerint a gazdasági társaság még 2008 decemberében, egy konzorciumban kötött támogatási szerződést a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal, melynek jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

A konzorcium nevében eljáró vállalkozó 644 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert, ebből december 10-én 99 millió forintot le is hívott. A pénz felhasználásáról igazolást nem adott, a pályázatban vállaltakat nem teljesítette, de az összeget sem fizette vissza. A támogatási szerződés megkötésekor hamisan azt állította, nincs folyamatban ellene végrehajtási eljárás adótartozás miatt.

A nyomozás most lezárult, a rendőrség az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Fővárosi Főügyészség részére. Az ügyben különösen jelentős kárt okozó csalás kísérlete és más bűncselekménnyel gyanúsítják a 30 éves H. Péter bicskei lakost.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik