Gazdaság

DANUBIUS HOTELS – Sztárszezon közepén

Még a legmerészebb várakozásokat is felülmúlták a Danubius Hotels harmadik negyedéves eredményei. A szállodalánc szeptember végéig elérte, sőt, jelentős mértékben meghaladta az egész évre kitűzött 3,2 milliárdos tervét, s 4,5 milliárdos adózás előtti eredményt ért el. Az idén januárban megvásárolt HungarHotels (HH) céggel együtt a csoport konszolidált árbevétele meghaladta a 15,6 milliárd forintot, ami 9,9 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló időszak összevont adatánál. A bázisadat azonban nem tekinthető konszolidált mutatónak, így a tavalyi – ugyancsak összesített – 3,75 milliárdosnál valamivel kevesebb, 3,38 milliárdos idei üzemi eredményt is némi fenntartással kell kezelni.

A forintnak a tervezett 11 százalékos helyett mindössze 6 százalékos, német márkával szembeni értékvesztése miatt az árbevétel kissé elmaradt a várttól. (A Danubius szobaárai a legtöbb esetben márkában vannak meghatározva, így a szállodalánc önmagában a márka gyengülésétől is kénytelen némi veszteséget elkönyvelni.) Ugyanakkor a HH megvásárlására felvett 75 millió márkás, illetve a Hélia megvételével “örökölt” 15 millió márkás hitelek szempontjából kifejezetten kedvező volt a márka – alapvetően a dollárral szemben elszenvedett, de ezen keresztül a forintárfolyamban is érezhető – gyengülése. Ugyancsak pozitív fejlemény volt a kapacitáskihasználtság 0,5 százalékos, váratlan emelkedése. (A tavalyi millecentenáriumi év kimagasló kihasználtsága után nem számí-tottak arra, hogy e mutató idén tovább javulhat.)

A 4,5 milliárdos adózás előtti eredmény mindezek ellenére jelentős részben az első félév végén teljesített 810 milliós privatizációs ellenértékhányadnál mutatkozó tartozás 579 milliós késedelmi kamatából, illetve abból a valamivel több mint 1 milliárd forintból származott, amit a Danubius a HH-üzlet részben kárpótlási jeggyel történő kifizetésével nyert. A Danubius által az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-től januárban megvásárolt 85 százalékos HH-csomag időközben egyébként közel 100 százalékosra emelkedett, miután a társaság megvásárolta a HH-dolgozók 14,78 százalékos részesedését is. A januári tranzakció feltételéül szabott egy éven belüli HH nyilvános kibocsátás, illetve a részvények 50 százalékának értékesítése alól időközben a vagyonkezelő felmentés adott a cégnek, egy – lapértesülések szerint – portfoliocsere, valamint a privatizációs ellenértékhányad tekintetében még fennálló tartozás elengedése fejében. Kérdéses azonban, hogy a januári tenderen alulmaradt Breton Rt. milyen lépést tervez a magánosítási feltételek – akár utólagosnak tűnő – megváltoztatása miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik