Közélet

Porig égett a Jobbik irodája Dunaújvárosban

tuz(210x140)(3).jpg (tűz, felgyújt, )
tuz(210x140)(3).jpg (tűz, felgyújt, )

Az utcán élők nem ismerik a hajléktalant, aki mindössze egy merevlemezt vitt magával.

A duol.hu azt írja, hogy az elkövetőt, egy hajléktalan férfit közvetlenül a gyújtogatás után elfogták a piac környékén éppen járőrszolgálatot teljesítő rendőrök. Meg nem erősített hírek szerint a városi hajléktalanok körében ismeretlen férfi már beismerte a gyújtogatást. Pintér Tamás, a Jobbik közgyűlési képviselője a helyszínen azt mondta, politikai szándékot sejtenek a gyújtogatást mögött.

„Nem életszerű, hogy egy, a városban ismeretlen hajléktalan csak úgy találomra felgyújtana egy olyan irodát, amelyből igazi értéket nem tud elvinni. Talán az sem véletlen, hogy az iroda piacra néző ablakainál sörös üvegeket és égést segítő anyagokat találtak. Az irodában minden porig égett, egyedül a fontos adatokat és dokumentumokat tartalmazó számítógépünk winchesterét vitte magával az elkövető, amelyet végül meg is találtak nála a rendőrök. Az irodában továbbá bennégtek fontos irataink is és számos történelmi jelentőségű, eszmei értéket képviselő relikviáink, például egy eredeti 56-os forradalmi zászló is – mondta s lapnak a párt helyi vezetője.

A helyszínen tartózkodó jobbikosok és szimpatizánsok szerint az utóbbi időben több gyanús támadás is érte az irodát. A közelmúltban ismeretlen tettesek kiszúrták a Jobbik-tagok gépjárműveinek kerekeit, az iroda bejáratánál található postaládát pedig megrongálták.

A Jobbik hétfőn délelőtt kiadott közlményében azt írja, hogy a párt megdöbbent azon, hogy vasárnap éjjel felgyújtották a dunaújvárosi irodáját, a tűzben pedig gyakorlatilag minden megsemmisült. Az eset azért is érthetetlen számukra, mert az irodaházban több iroda is működik, a számos biztonsági szerelvény ellenére mégis a radikális erőhöz tört be az elkövető.

“Az arra járőröző rendőr a gyújtogatót példás gyorsasággal elfogta. Meglepő, hogy ő hajléktalannak vallotta magát, ám a környéken senki nem ismeri, nála pedig irodaszerek mellett a párt alapszervezeti számítógépének merevlemezét találták meg. Emiatt élünk a gyanúperrel, hogy az elkövető megbízásra végezte tettét. A Jobbik továbbra sem enged a megfélemlítésnek, a terror eszközeivel is hiába manipulálnak politikai ellenfeleink. A nemzeti erő minden ellene irányuló támadást túlél és folytatja munkáját a magyar emberek életének jobbá tétele érdekében” – áll a közleményben.

Hétfőn délelőtt a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság is közlményt adott ki az eset kapcsán. Azt írja, hogy a rendőrök perceken belül a helyszínre értek és megállapították, hogy a Szolgáltatóház irodájába be is törtek. A környéken elkaptak egy 39 éves hajléktalant, akinél több, bűncselekményből származó tárgyat találtak. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, és betöréses lopás miatt őrizetbe vették. Hogy a tűz mitől keletkezett, még vizsgálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik