Foci

Nem segített a Siófok a Vidin

A Paks Siófokon tudott nyerni 3-1-re a Monicomp Liga 28. fordulójában, így a Videoton még nem mondhatja magát bajnoknak.

A hazai pályán játszó, kiesés ellen menekülő Siófoké volt az első helyzet, Homma bólintott mellé senkitől sem zavartatva Csordás ívelése után. A japán támadó kisvártatva már nem hibázott, 13 méterről lőtt a bal alsóba.

A tabella második helyén álló Paks nem hagyta annyiban a dolgot: Sifter maradt egyedül a Balaton-parti kapu előtt, így könnyedén a hálóba fejelte a labdát Magasföldi szabadrúgása után. Kis Károly legénysége folyamatosan kezdte átvenni az irányítást, majd Böde cselezte ki a komplett hazai védelmet és urított a gólvonal mögé, így a 1-2-vel mentek szünetre a csapatok.

Fordulás után sokáig a Paks irányított, majd a hajrá felé közeledvén a Siófok pörgette fel a játékot. A 74. percben az egyenlítés is meglehetett volna, Csordás Csaba azonban egy kipattanó után nagyjából két méterről lőtt a keresztlécre. A túloldalon a szünetben beálló Csehi rontott ziccert, pedig eldönthette volna a három pont sorsát. Az utolsó percekben aztán büntetőt kapott Paks, Éger higgadtan értékesítette, a vendégek így 3-1-es győzelmükkel egy nagy lépést tettek az Európa Liga felé.

A Videotonnak így mindenképpen nyernie kell szerdán hazai pályán a kaposvár ellen, hogy már a hét közben bajnoknak mondhassa magát, a Paks ugyanis öt pontra megközelítette a koronázóvárosiakat.

Eredmény – Monicomp Liga, 28. forduló
Siófok, 800 néző, Vezette Garcia Miquel (chilei)

Siófok – Paks 1-3 (1-2)

Siófok: Molnár P. – Mogyorósi, Fehér, Katona, Novák – Tusori, Lukács – Csordás, Csermelyi (Isaac, a szünetben), Melczer – Homma Vezetőedző: Mihalecz István

Paks: Csernyánszki – Heffler, Fiola, Éger, Báló – Sifter (Mészáros, 60.), Sipeki – Kiss T., Böde (Csehi, 77.), Magasföldi – Montvai (Haraszti, 69.) Vezetőedző: Kis károly

Gólszerző: Homma (15.) illetve Sifter (20.), Böde (33.), Éger (87. – 11-esből)

Sárga lap: Tusori (37.), Katona (64.), Fehér (75.), Mogyorósi (86.), Isaac (90.)

Piros lap:

A kedd délután másik mérkőzésén, a Tiszaligetben a már biztos kieső Szolnok fogadta a bajnoki címvédő Debrecent. Kondás Elemér együttese már igen korán előnybe került, Bódi lökete még kifelé pattant a kapufáról, Szakály duplázott eredményesen. Tíz perc elteltével már 0-2 virított az eredményjelzőn, az utóbbi időben pazar formát mutató Adamo Coulibaly fejjel mattolta Melnicenkót.

Az első negyvenöt per további része unalmasan csordogált, majd a második felvonás elején betalált Simon Antal csapata: Tchami értékesített egy kipattanót. A folytatásban ugyan kevés helyzet alakult ki, a Loki kétszer is végleg eldönthette volna a meccset, Melnicenko bravúrjaira volt szüksége a Tisza-partiaknak, hogy tartsák az eredményt. A vége maradt az 1-2, a Debrecen feljött a negyedik helyre.

Eredmény – Monicomp Liga, 28. forduló
Szolnok, Tiszaliget, 1200 néző, Vezette: Farkas Ádám

Szolnok – DVSC-TEVA 1-2 (0-2)

Szolnok: Melnicenko – Szalai (Ngalle, 70.), Djurovic, Milicic, Vukomanovic – Fitos (Tchami, a szünetben), Némedi, Búrány, Tchamy – Zsolnai, Jokic 8Gosic, 77.) Vezetőedző: Simon Antal

DVSC-TEVA: Novakovic (Verpecz, 61.) – Nikolov, Simac, Szűcs (Mijadinoszki, 4.), Fodor – Bódi (Nagy Z., 83.), Ramos, Szakály, Illés – Farkas, Coulibaly Vezetőedző: Kondás Elemér

Gólszerző: Tschami (49.) illetve Szakály (9.), Coulibaly (19.)

Sárga lap: Djurovic (43.), Szalai (62.) Némedi (89.) illetve Ramos (64.)

Piros lap:

Fél órával az előző kettő után kezdődött a Pápa angyalföldi vendégjátéka. Az első félidő eleje egyértelműen a piros-kékeké volt, a 10. percben például Gáspár fejese után sietett Szűcs Lajos segítségére a kapufa. A felvonás vége felé közeledvén már a Pápa is veszélyeztetett, a vendégek kontrákra rendezkedtek be, gólt azonban nekik sem sikerült szerezni.

Fordulás után sokáig a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, majd a 66. percben Rezes lövetett gólt a csereként beálló Beliczkyvel. Véber György csapata nem hagyta annyiban a dolgot és a hajrában egyenlített, a nem sokkal korábban beálló Bali talált be. Az utolsó pillanatokban Szűcsnek kellett bravúrt bemutatnia, ezzel megmentette a Lombardnak az egy pontot.

Az MTK-nak még matematikai esélye van, hogy befogja a Pápát, így Véber Györgyék egyelőre nem mondhatják magukat biztos bennmaradóak. A vendégegyüttes hét éve veretlen a Vasas ellen.

Eredmény – Monicomp Liga, 28. forduló
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1300 néző, Vezette: Böcskei Balázs

Vasas – Pápa 1-1 (0-0)

Vasas: Németh G. – Kulcsár D., Mileusnic, Gáspár, Katona – Lázok (Arzic, 74.), Kovács G., Lisztes, Rezes – Ferenczi, Szilágyi P. (Beliczky, a szünetben) Vezetőedző: Komjáti András

Pápa: Szűcs L. – Nagy S. (Takács P., a szünetben), Tóth G., Supics, Németh M. – Rebrik, gyömbér, Bárányos – Quintero (Szabó Zs., a szünetben), Maric, Palkó (Bali, 71.) Vezetőedző: Véber György

Gólszerző: Beliczky (67.) illetve Bali (86.)

Sárga lap: Rezes (80.), Lisztes (82.) illetve Nagy (31.)

Piros lap:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik