Gazdaság

TISZA CIPŐ RT. – Karcsúbb modell

Hiteleinek tulajdonná konvertálásával a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) megmentette a felszámolástól a Tisza Cipő Rt: t. A martfűi gyár így már lehívhatja a saját márkája felfuttatására a PHARE-program keretében 1995-ben megítélt 1,5 millió ecu-s tőkejuttatást. A hétfői rendkívüli közgyűlés döntései nyomán alapos fogyókúra után jövőre tiszta lappal indulhat a társaság.

A Tisza Cipő fő hitelezője, a K&H a martfűi közgyűlésen bejelentette: törli a cég 2,72 millió márka értékű hitelállományát és ugyanennyivel megemeli az alaptőkét. (A korábban 999 millió forintos alaptőke e lépéssel 1,6 milliárdra nőtt.) A ma több mint kétezer embert foglalkoztató, évi kétmillió pár cipőt előállító gyár adóssága olyan mértékűvé vált, hogy a kamatokkal együtt a törlesztés már tőkehiányt okozott, és lehetetlenné vált volna a forgóeszköz-hitelek finanszírozása. A cég csaknem kétmilliárd forintos tavalyi forgalmának 70-80 százalékát exportálja, legnagyobb bérmunka megrendelője a német Salamander. Ennek ellenére tavaly 104 millió forintos veszteséggel zárt a Tisza Cipő, amely az Apehnek és a társadalombiztosításnak összesen 80-100 millió forinttal tartozik.

A K&H – az ÁPV Rt: vel és a Magyar Fejlesztési Bankkal közösen hozott – döntése alaposan elhúzódott. Emiatt kockázatossá vált a PHARE-juttatás lehívása, mivel annak lejárati napja június 30-a volt. A reorganizációt és a saját márkanév erősítését szolgáló 1,5 millió ecu-től Berényi Ferenc vezérigazgató azt reméli, hogy a Tisza Cipő ismét talpra áll, visszaszerzi régi hírnevét. Ehhez persze az is kell, hogy az alaptermeléshez nem szükséges kisebb egységeket leválasszák a cégről, amely így 350-400 fősre zsugorodva hozzáláthat fejlesztési programja végrehajtásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik