A Kőbányai és a Kanizsa Sörgyár 1997. július elsejével fuzionált, és a továbbiakban Dreher Sörgyárak Részvénytársaság néven folytatja működését a magyarországi sörpiacon, ahol 38 százalékos részesedéssel bír jelentette be a két cég. A Kőbányai 1993-ban, a Kanizsa pedig 1994-ben került a South African Breweries (SAB) többségi tulajdonába, amely az új rt. részvényeinek 97 százalékát tudhatja magáénak. Négy évvel ezelőtt a kőbányai gyár 80 százalékáért a dél-afrikai társaság 50 millió dollárt fizetett, és 2,2 milliárd forinttal növelte a vállalat alaptőkéjét. A nagymértékben eladósodott kanizsai gyár 8 millió dollárjába került a SAB-nak. Az azóta eltelt négy évben Kőbányán 4 milliárd forintnyi, főként modernizációs beruházást valósítottak meg, Nagykanizsán ezzel szemben leginkább a korábban felvett hitelek visszafizetésével foglalkoztak. A két gyárban a korábbi több mint 4 ezer fős létszám mostanra 1800-ra csökkent. Az igazgatótanács elnöke, Alan Richards a fúzió bejelentésekor azt ígérte, hogy további elbocsátások már nem lesznek, viszont a technológiai beruházások is véget értek. A július elsejével végrehajtandó további 54 millió dolláros befektetésből – az adósságok visszafizetésé re szánt 29 millió dolláron felül – 15 milliót eladási és marketing célú fejlesztésekre fordítanak, s 5-6 millió jut majd az információs rendszer korszerűsí tésére, illetve a forgótőke kiegészítésére.
- 08:28 Megnyitott az ARC kiállítás, de a kivilágítás egyelőre nem működik
- 08:00 Nehéz szeretni a Comót, Baturinát annál könnyebb
- 07:59 Eladó Latabár Kálmán egykori pasaréti villája, ennyibe kerül
- 07:56 „Ha az AfD irányít, nem akarok itt élni” – szembe tud nézni Szász-Anhalt a választási eredménnyel?
- 07:16 Négy településen is időközi választást tartanak vasárnap
- 07:09 Rakétát fogtak el a szaúdi főváros légterében
- 06:56 Trumpnak az a legfontosabb a venezuelai olajban, hogy elszívhassa a riválisai elől
- 06:46 Még egy nap nyár: vasárnap 30 fok is lehet, éjjel jön a hidegfront
- 06:07 Egy éve ilyenkor: félt bemenni a fürdőszobába a kislány, mert egy kutya bámulta őt – aztán kiderült az igazság
- 04:10 Ha ez nem működik, akkor nem lehet az Alföldön mezőgazdaságból megélni – a Homokhátság-sorozat utolsó része
- 03:33 A Vidi képtelen idegenben pontot szerezni, Feczkóval beindult a Diósgyőr
- 23:17 Borral öntötték le Magyar Pétert Szekszárdon
- 22:58 Történelem a szemünk láttára: még Messinek sem volt ilyen szezonrajtja a Barcában
- 22:15 Percekkel a beállása után lőtt pontot érő gólt a magyar csatár, Szalah triplával intézte el Sallaiékat
- 07:00 Kiderült, mi okozza a barnás tócsákat az almásfüzitői Duna-szakaszon
- 04:10 Ha ez nem működik, akkor nem lehet az Alföldön mezőgazdaságból megélni – a Homokhátság-sorozat utolsó része
- 18:34 Pert indít az M5 kirúgott csatornaigazgatója a közmédia ellen
- 22:15 Percekkel a beállása után lőtt pontot érő gólt a magyar csatár, Szalah triplával intézte el Sallaiékat
- 18:02 Meglepetés a Premier League-ben: kiütötték a címvédőt
- 03:33 A Vidi képtelen idegenben pontot szerezni, Feczkóval beindult a Diósgyőr
- 17:32 Meginterjúvolták az MI generálta „színésznőt”, aki válasz közben megzavarodva kínaiul kezdett beszélni
- 15:05 Szakértő: A Fidesz elkezdett összerendeződni ősszel
- 18:28 A Microsoft és az OpenAI tudták, hogy tönkreteszik vele a netet, mégis mentek tovább az MI fejlesztéssel
- 21:30 Dzsudzsákék hiába ünnepeltek, kétgólos előnyből kapott ki otthon a Loki a Vasastól
- 06:56 Trumpnak az a legfontosabb a venezuelai olajban, hogy elszívhassa a riválisai elől
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
