Gazdaság

SÍNEN A PANTEL

Lapunk megjelenésével egy időben, június 3-án alakul meg a PanTel Kft. A MÁV Rt. vezetésével létrejövő szervezet célja a majdani alternatív távközlési részvénytársaság létrehozásának előkészítése. A kft. várhatóan márjövő héten kiadja azt a nemzetközi pályázati felhívást, amely stratégiai partnert keres a nem koncesszióköteles távközlési szolgáltatás nyújtásához. A pályázati anyag elkészítésére 60 napot kapnak a jelentkezők. A néhány tízmillió forint alaptőkével létrehozott PanTel Kft. ekkor megszűnik vagy részvénytársasággá alakul. Az új cég előrebecsült alaptőkéje legalább 100 millió dollár lesz. Minden bizonnyal részvényeseivé válnak a kft: alapítók: a MÁV Rt. mellett a KFKI Számftástechnikai Rt., az MVM Rt., a Mol Rt. A külföldi pályázók kisebbségi részesedést kaphatnak. A holland Unisource mellett más nyugat-európai társaság is jelezte érdeklődését. Rurik Péter, a MÁV távközlési divíziójának igazgatóhelyettese elmondta: cége a PanTel Rt-be viszi majd a távközlési hálózat nyomvonaljogát és szabad kapacitásait. Cserébe a vasúti társaság méltán számít jelentős külföldi tőke megjelenésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik