A napvilágra került országjelentésből az egyik leggyakoribb konklúzióként az jelent meg a nyilvánosság előtt, hogy a magyar jogharmonizáció előrehaladott fokú és több területen megfelel az EU elvárásainak. Az országvélemény valójában azonban nem értékelte a jogközelítés itteni állapotát: a 23 vizsgált szektorban csak általánosan szólt erről, s csupán a belső piac kapcsán volt ennél valamivel részletesebb. Az országjelentés alapjául szolgáló kérdőív is egy mennyiségi kimutatásra szorítkozik: így szinte csak arról kaphatunk belőle képet, hogy a kérdezett területet szabályozza-e valamiféle jogszabály, és ha igen, akkor azt a magyar hatóságok mennyire tartják harmonizáltnak.
A Bizottság egyelőre nem tudta mélységében értékelni a magyar jogközelítés teljesítményét, mivel arról minőségi vizsgálat még nem készült – hangsúlyozta Czuczai Jenő, az Európai Unió magyarországi nagykövetségének jogi követtanácsosa. Hazánkban a jogszabályok megalkotása során nem minden esetben készül komformitáselemzés, ilyet nem adnak át a Bizottságnak. Az országjelentésben a magyar hatóságok által adott információk alapján készült jogközelítési összefoglaló táblázat kapcsán a Bizottság meg is jegyezte: annak közlése nem jelenti azt, hogy a testület egyetért a magyar hatóságok értékelésével.
Az igazságügyi tárca szerint a Fehér Könyvben szereplő 899 jogi normából eddig 579 teljes vagy részleges átvétele történt meg, ami 65 százalékos jogközelítési mutatót eredményezne. A követtanácsos azonban óvott a túlzott elégedettségtől, hiszen ez a szám érdemben nem mutat semmit. A részleges jogközelítés ugyanis az EU számára nehezen értelmezhető fogalom. Ha nem történt meg a teljes átvétel, akkor csak egy részletes analízis alapján tudható meg, hogy a részlegesség az érintett jogszabály esetén valójában milyen mértékű harmonizációt is eredményez.
A követtanácsos nem osztja azt a vélekedést sem, hogy a Fehér Könyvre alapozva valósan lehetne értékelni jogközelítésünk eddigi eredményeit. E könyv ugyanis csak azt a minimumot határozza meg, amit az EU szerint a felkészülés jelenlegi szakaszában mindenképpen célszerű és indokolt átvenni. Ráadásul nem is ró nemzetközi jogi kötelezettségeket Magyarországra, hiszen csak egy ajánlás, munkadokumentum, szemben a máig és még jó ideig hatályban lévő, és a társult tagságunkról szóló Európai Megállapodással, amely a teljes EU-jogrend átvételét irányozza elő. Ma ez az egyetlen, a jogközelítés terjedelmét meghatározó kötelező nemzetközi dokumentum Magyarország számára.
A teljes jogharmonizáció közel 20 ezer EU-jogi norma, és a Luxemburgi Közösségi Bíróság mintegy 4200, azt tartalommal megtöltő döntvényének az átvételét jelenti. Ehhez képest a Fehér Könyv csak csepp a tengerben: az abban foglaltak még a belső piacra vonatkozó joganyagnak is csupán a 20-25 százalékát ölelik fel a szektorok többségében. Ennek tükrében érdemes értékelni a szaktárca által hivatkozott, a Fehér Könyvhöz mért jogközelítési arányt. Ráadásul ismereteink szerint a Társulási Bizottságban és annak jogharmonizációs albizottságában éles nézetkülönbség volt a jogközelítés ezen mutatójáról, mivel az EU szakemberei a magyar kormányzat által közölt arányt (a benne szereplő részlegesen harmonizált területek miatt) nem tették teljes mértékben magukévá.
Az országjelentés tartalmának eddigi hazai interpretációja nyomán az derülhetett ki, hogy különösen a társasági és a versenyjog, a közbeszerzést, a számvitelt, a pénzügyi szolgáltatásokat, az adókat, a termékfelelősséget és a szellemi tulajdont szabályozó jogszabályok terén az EU-Bizottságtól jó értékelést kaptunk. Lényeges azonban meghatározni: mihez képest. Czuczai Jenő azt hangsúlyozza, hogy a bizonyítvány a többi társult ország teljesítményével egybevetve mutat viszonylag pozitív képet a jogközelítés folyamatáról. Ez az előrehaladottság azonban az EU-tagállamaihoz képest már nem igaz, és az értékelés alapjául szolgáló kérdőív jellege miatt nem is tűnik igazából értelmezhetőnek.
Ezért aztán jócskán téved az, aki a kedvező bizonyítvány alapján elégedetten hátradől, hiszen a jogközelítési munka dandárja csak most következne. A Fehér Könyvnek való megfelelésünkhöz is még közel 15 törvényhozási aktusra, 60-70 kormányrendeletre, pontosan fel nem mérhető számú miniszteri rendeletre lenne szükség, és 5000-5500 EN szabványt kellene átvennünk a közösségi jogban jártas szakemberek szerint. Különösen nehéznek tűnik a szabványok terén tapasztalható lemaradásunk ledolgozása. Itt ugyanis a legjobb indulattal sem beszélhetünk jogközelítésről: valójában sokkal inkább jogtávolodásról van szó, hiszen a EU-szabványok száma nagyobb ütemben nő, mint a Magyar Szabványügyi Testület által átvett EU-szabványoké (Figyelő, 1997/29. szám). Ennek kritikája egyértelműen fellelhető az országjelentésben is.
Ezek a problémák azonban még csak a könnyebben megoldható jogalkotási terület nehézségeit jelzik, a jogközelítés teljessé tételéhez azonban a közösségi jog alkalmazásának is meg kellene teremteni a feltételeit. Az azonban az országjelentésből is kiderül, hogy jogi intézményrendszerben (a jogalkalmazó szervek, így különösen a bíróságok munkájában) komoly hiányosságok tapasztalhatók. A magyar bíróságok közösségijog-alkalmazási képessége pedig jottányit sem változik az igazságügyi reform eddig elfogadott lépéseitől. Ehhez a hazai bírói kar jogközelítésére lenne szükség, e nélkül ugyanis a jogalkotás legbiztatóbb harmonizációs eredményei sem hozzák majd el a közösségi jog megkívánt érvényesülését Magyarországon.
