A nyertes konzorcium két tagja nem először „keveredett” egyazon üzletbe. Kapcsolatukat némi kereszttulajdonlás fűzi szorosra: a Kredietbank hat százalékkal bír az Irish Life-ban és viszont, a biztosító és résztulajdonosa néhány szűkös százalék erejéig a belga banknak. Mindemellett közös hitelintézettel is rendelkeznek Dublinban, mely az Irish Intercontinental Bank nevet viseli. A két intézmény a konzorciumban fele-fele arányt képvisel, és bár a Kredietbank tevékenységei sorában a biztosításé is jelentős, kettejük közül az Irish Life az, amely a K&H bankbiztosítási üzletágának útjára indítását „levezényli” majd. Ennek nyomán a K&H először élet-, majd vagyonbiztosítással lép színre. A közeli jövőben a Kredietbank jelzáloghitelezési tapasztalatait (a belga piac 15 százalékát „uralja”) és információ technológiai fejlesztéseit is kamatoztatni kívánja magyarországi végvárában. Ahhoz, hogy ilyenre egyáltalán szert tegyen a Kredietbank expanziós prioritásainak az 1990-es évek elején történt „átrendezésére” volt szükség. Akkor a vezetőség úgy határozott, hogy a célpont ezután Távol-Kelet és Közép-Európa lesz. 1994-ben Budapest következett, ma pedig már Prágában és Varsóban is működik Kredietbank képviseleti iroda. A cseh Banka Hana privatizációjakor 10, majd további 9 százalék tulajdonosa lett, a lengyel Kredyt Bank pedig tőzsdén szerzett 10 százalékot. A regionális központnak szánt K&H után Románia és a volt jugoszláv köztársaságok meghódítása jön. A pályázathoz csatolt üzleti tervben többek között a közép-európai projekt finanszírozás és a treasury esetleges K&H-hoz helyezése szerepel. Az 1939-ben alapított Irish Life-ot 1991-ben privatizálta az ír állam. A társaság eleddig Írországban, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Franciországban működött. Hazájában a díjbevételeit és befektetéseit illetően a legnagyobb élet- és nyugdíjbiztosító, míg kapitalizációját tekintve a hetedik.
- 09:37 „Borzalmas öldöklésbe” torkollt a kenyérmezei csata
- 09:26 „Eszükbe jutott, hogy Juhász Péterrel élek” – Hámori Gabriella a szakmai mellőzöttségéről beszélt
- 09:16 „Le tudnál fotózni engem a tigrissel?” - kérte az egyik látogatót a férfi, mielőtt beugrott a nagymacskához
- 09:10 Pócs Jánosra hivatkozva javasol Magyar Péter alkohol- és drogtesztet a parlamentben
- 08:55 Döntenek az NVVH három elnökhelyetteséről és a gyermekvédelemről is – élőben a parlamentből
- 08:30 „Miért csinálod ezt?” – kiderült, mit kiabált kiállításakor Vinícius a bírónak
- 08:28 Magyar fiatalok kerültek bajba Ausztria legmagasabb hegyén
- 08:22 Pottyondy Edina: Kultúránk alapvetése, hogy mindenkinek jár egy második esély
- 07:42 Dróntámadás ért két hajót Bulgária partjainál
- 07:35 Úgy nyerte el a MAVIR telephelyeinek takarítását öt régióban is Kovács Zoltán feleségének a cége, hogy mindenki mást kizártak
- 07:30 Kispolszki, Volga, Zaporozsec – mennyit tudsz a szocialista autócsodákról?
- 07:21 Zelenszkij szerint az oroszok máris megszegték Trump energetikai tűzszünetét
- 07:04 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:01 Halálos incidens történt egy amerikai vidámpark hullámvasútján
- 07:00 Megoszthatja a nyugdíjasokat a kormány nyugdíjemelési terve
- 20:18 Orbán: A 16 éves kormányzás alatt fantasztikus dolgokat hajtottunk végre
- 21:00 Cristiano Ronaldo: Én vagyok a történelem legjobbja és pont
- 07:42 Dróntámadás ért két hajót Bulgária partjainál
- 03:48 Előfordul, hogy 95. percben szerzett vezetéssel sem lehet meccset nyerni a La Ligában
- 08:28 Magyar fiatalok kerültek bajba Ausztria legmagasabb hegyén
- 19:37 „Mélységesen fájdalmas volt, teljesen helytelen és tiszteletlen eljárás” – édesanyja halálhíre után érkeztek doppingellenőrök a bringáshoz
- 17:18 „Adott esetben a mandátumától is meg kell válnia” – kedden tárgyalja a Tisza-frakció etikai bizottsága az egzotikus állatokra vadászó képviselő ügyét
- 22:47 Az NB II listavezetője először kapott ki, nagy pofon lett belőle
- 20:10 Elítélték a magyar nőt, aki elrabolta és 10 éven át bújtatta lányát annak apja elől
- 17:58 „Mindenki ellenség, aki ért a szakmához, és önálló véleménye van” – az izraeli melegítős sztorival sokakat magára haragított a női tornászok kapitánya
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
