Közélet

Vádat emeltek a bundabotrányban

foci (foci, )
foci (foci, )

A 32 mérkőzést érintő bűncselekmény-sorozatnak 45 vádlottja van.

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2009 decemberében tett feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodán. A közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok 2011-es módosításának köszönhetően az ügy a Központi Nyomozó Főügyészséghez került.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2013 februárjában a bűncselekményeket négy részre osztotta. A Fővárosi Törvényszék előtt csütörtökön emelt vádat valamennyi ügyben, összesen 45 terhelttel szemben, illetve 32 különböző mérkőzéssel kapcsolatban. A nyomozati iratok 36 ezer oldalt tesznek ki, a több mint száz tanú-, illetve 55 gyanúsítotti vallomással.

Az ügyben szereplő 45 vádlott között szerepelnek volt és aktív futballjátékosok, bírók, valamint klubtulajdonos, futballmenedzser és edző is.

A vádirat szerint

Az alapügy vádirata szerint az ügyben vizsgált, futballmérkőzések manipulálására és ahhoz kapcsolódóan fogadási csalásokra szakosodott nemzetközi bűnszervezet magyar tagja és segítői 2010-ben csatlakoztak a szervezethez, amelyet egy távol-keleti illetőségű személy irányított, és amelyben a vezető alatt közvetlenül elhelyezkedő szinten a magyar tagon kívül még négy főszervező állt.

A bűnszervezet célja az volt, hogy szerte a világon a fogadóirodák által kínált labdarúgó-mérkőzésekből kiválasszanak olyan mérkőzéseket, amelyeknél reális esélyük volt arra, hogy azok eredményét a velük kapcsolatban álló játékvezetők és játékosok segítségével befolyásolják. A megbeszéltek szerint ezen manipulált mérkőzések eredményére különféle fogadóirodákban fogadásokat kötöttek, és a fogadóirodákat tévedésben tartva, jogtalan haszonszerzési céllal nekik kárt okozzanak.

A bűnszervezet magyar tagjának és segítőinek a feladata az volt, hogy az ún. szindikátus vezetője által kiválasztott vagy kiválasztásra jóváhagyott mérkőzéssel kapcsolatban szervezze meg a játékosok és/vagy a bírók megvesztegetését, helyszínre történő kiutazásukat, juttassa el hozzájuk a vezető által rendelkezésre bocsátott vesztegetési pénzt, egyben jelezze a vezetőnek, hogy az adott mérkőzés manipulálásával kapcsolatban a rábízott feladatot elvégezte.

Ezután a bűnszervezet vezetője fogadási ügynökök segítségével többnyire ázsiai fogadóirodáknál az adott befolyásolt mérkőzésre több százezer eurós fogadásokat kötött. Amennyiben a manipulált mérkőzés a kívánt és az általuk történt fogadásoknak megfelelő eredményt hozta, akkor a realizált tiszta haszonból a „szindikátus” valamennyi tagja – még az adott mérkőzés szervezésében részt nem vett tagja is – egyenlő arányban részesült. A fogadás kedvezőtlen kimenetele esetén a költségeket a szervezet egésze viselte.

Nemzetközi ügy, nemzetközi nyomozócsoport

A nemzetközi fogadásicsalás-sorozat eredményesebb felgöngyölítése érdekében – Finnország, Németország, Magyarország és az Europol részvételével – 2011 augusztusában nemzetközi nyomozócsoport alakult, melyhez utóbb Szlovénia és Ausztria is csatlakozott. A nemzetközi bűnügyi együttműködés ezen formájában – a magyar Legfőbb Ügyészség támogatásával – először vettek részt magyar ügyészek és rendőrök.

A nemzetközi bűnszervezet által manipulált mérkőzések mellett az eljárás tárgyát képezte továbbá számos – eredményét tekintve jogosulatlanul befolyásolt – magyar bajnoki, kupa-, ligakupa-, felkészülési, utánpótlás bajnoki, valamint alsóbb osztályú bajnoki mérkőzés is.

A nemzetközi fogadási csalásokkal, illetve magyar felkészülési és utánpótlás bajnoki mérkőzésekkel kapcsolatban benyújtott vádiratban a Központi Nyomozó Főügyészség a külföldön tartózkodó T. S. Eng szingapúri állampolgárt – akivel szemben a Fővárosi Törvényszék nemzetközi és európai elfogatóparancsot bocsátott ki –, valamint K. Zoltánt, L. Mátyást, S. Lászlót, B. Istvánt, Cs. Jánost, M. Tamást és S. Krisztiánt bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény különösen nagy kárt okozó bűntettével, valamint más, a közélet tisztasága elleni bűncselekményekkel, míg további négy terheltet a közélet tisztasága elleni bűncselekménnyel, illetve számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekménnyel vádolja. Az alapügy vádlottjai túlnyomórészt tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését, azonban a közélet tisztasága elleni bűncselekménnyel vádolt két terhelt a nyomozás során beismerő vallomást tett.

A Központi Nyomozó Főügyészség a Rákospalotai EAC jogosulatlanul befolyásolt mérkőzéseivel kapcsolatos eljárásban K. Zoltánt és L. Mátyást gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés vétségével, a REAC korábbi játékosait, S. Balázst, H. Gábort, K. Vincét, Cs. Gergő Attilát, E. Károlyt, K. Balázst, K. Andrást, V. Zoltán Pétert, S. Tamást, Ny. Krisztiánt, P. Tibor Lászlót, T. Gábort, F. Balázst és P. Olivért gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel – egyes vádlottaknál üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével –, A. Zoltánt pedig gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével, míg a nagyrészt a Siófok és a Diósgyőr labdarúgócsapatainak manipulált mérkőzéseivel kapcsolatos eljárásban K. Zoltánt és L. Mátyást ugyancsak a közélet tisztasága elleni bűncselekményekkel vádolja, miként további 19 társukat is. A REAC mérkőzéseivel kapcsolatos eljárásában hat, míg a többnyire a Siófok és a Diósgyőr csapatainak manipulált mérkőzései vonatkozásában folytatott nyomozás során öt vádlott  beismerő vallomást tett, a többiek tagadták a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését.

A Központi Nyomozó Főügyészség a negyedik, a 2010. augusztus 27-én lejátszott Videoton Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia – Ferencvárosi Torna Club U19-es bajnoki labdarúgó mérkőzéssel kapcsolatban elkülönített bűnügyben P. Csaba Zoltánt és Cs. Jánost gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntettével vádolja, mely eljárásban a nyomozás során mindkét vádlott tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A nyomozó főügyészség – a más terheltekkel kapcsolatban egyidejű vádemelés mellett hozott részmegszüntető határozatok mellett – a nyomozást Sz. Ádámmal és K. Norberttel szemben bizonyítottság hiányában megszüntette.

A nemzetközi fogadási csalásokkal és egyes manipulált, magyar felkészülési és utánpótlás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekkel kapcsolatos eljárásban K. Zoltán, L. Mátyás és S. László jelenleg házi őrizetben van, a többi vádlott valamennyi eljárásban szabadlábon védekezik.

A vádiratokban szereplő mérkőzések között szerepel

– 2 nemzetközi utánpótlás válogatott meccs

– 1 nemzetközi felnőtt válogatott meccs

– 3 finn első ligás mérkőzés

– 1 olasz első osztályú bajnoki

– 11 magyar bajnoki mérkőzés

– 2 magyar kupamérkőzés

– 5 magyar ligakupa-mérkőzés

– 4 magyar U-19-es mérkőzés

– 2 klubcsapatok közötti, nemzetközi barátságos felkészülési mérkőzés

– 1 magyar megye első osztályú bajnoki mérkőzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik