A legnagyobb ügyhátralékot görgető Fővárosi Cégbíróságnak a gazdasági társaságokról szóló új törvény hatályba lépéséig le kell dolgoznia mintegy 70 ezres ügyhátralékát. Ez meglehetősen nehéznek ígérkezik, hiszen például a múlt hónapban csupán néhány százzal több ügyet intéztek el, mint amennyi újonnan beérkezett. A bíróság új megbízott vezetője, Zumbok Ferenc azonban már ezt is eredményként könyvelte el, hiszen ez szerinte arra utal: a cégbíróság képes arra, hogy naprakészen intézze az ügyeket. A múlt hónapban egyébként 6800 új kérelem érkezett, s 7 ezer ügyet sikerült lezárni; utóbbi adat felmehet akár 8 ezerre is. Ahhoz azonban, hogy a restanciát jövő év közepére érdemben – a tervek szerint 20 ezer körülire – csökkentsék, mindenképpen szükség lesz külső segítségre is. Zumbok Ferenc szerint megoldást jelentene, ha a budapesti és az ország más részében dolgozó cégbírák kellően díjazott túlmunkával folyamatosan feldolgoznák a fővárosban felhalmozódott ügyhátralékot. Az idén a kormány 140 millió forintot biztosított a cégbíróságok elhelyezési és munkafeltételeinek javítására. A Fővárosi Cégbíróság megbízott vezetője szerint jövőre további 100 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy megoldhassák a helyenként halaszthatatlan számítógépes fejlesztéseket, s ebből az összegből biztosítani lehetne a fenti túlmunka díjazását is.
- 08:07 Hatósági eljárás a Wizz Air ellen: két utasnak kifizették a 400 eurós kártérítést, mások kérvényét „technikai hibára” hivatkozva elutasították
- 08:06 Vitézy Dávid: Navracsics Tibor egy szót sem szólt Lázár János vasútrombolásakor
- 08:04 Átadták a Hitler szülőházában kialakított rendőrkapitányságot Ausztriában
- 07:23 „Még soha nem láttunk ilyen mértékű tüzet” – mozgósítják a hadsereget a francia erdőtüzek miatt
- 06:55 Sok téren lemaradtunk szomszédainkhoz képest vasúton, és Vitézyék tervével sokat behozhatunk
- 06:48 „Lehet, hogy téged visz el a szuperügyészség” – a demokráciáért aggódik a Fidesz Tusványoson
- 06:48 Újraindult az IC-kocsik vizsgáztatása a Dunakeszi Járműjavítóban
- 06:39 Még várat magára a kánikula és csak elszórtan lehet eső
- 06:26 Országos betegbiztonsági rendszer kialakítását kezdeményezi az egészségügyi miniszter a pécsi bántalmazás után
- 06:04 Letartóztatták a floridai postásnőt, miután közel 80 macskát és 12 kutyát mentettek ki a házából
- 07:00 Eltávolították a bűzös uszadékot a Fekete-Körösből
- 06:00 Magyarország kincsei: Tolna vármegye 10 kihagyhatatlan látnivalója
- 05:30 Kvíz: mennyire emlékszel az ikonikus magyar kibeszélő műsorokra?
- 05:00 15 év után nyithat újra egy magyar kilátó
- 04:44 Arccal csapódott a befékező kísérőautónak a bringás a Touron
- 15:43 A francia kormány inkább elintézi, hogy hitelt kapjon a jobboldal a kampányra, csak ne avatkozzanak be kívülről
- 16:16 A jövő héten visszatér a forróság, újra a 40 fokot közelítjük majd
- 14:17 Azonnali hatállyal menesztették az Országos Széchényi Könyvtár, az Iparművészeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum főigazgatóit
- 14:47 Radics Béla: Voltak korábban itt olyan alakok, akikkel az ember nem szívesen iszik meg egy fröccsöt sem
- 16:10 Mégis nyomoz a rendőrség az utolsó Nemzeti Konzultáció miatt
- 22:21 Szappanos nagy hibája után pont nélkül maradt az Újpest a bajnoki nyitányon
- 04:44 Arccal csapódott a befékező kísérőautónak a bringás a Touron
- 18:01 A Tisza-elit dönti el, ki lesz az államfő?
- 16:42 Országgyűlés Hivatala: Nem kötöttek megállapodást Divinyi Zsomborral és nem is nevezték ki
- 16:18 „Megöllek, így jár mindenki” – közölte a testvére fejét kaszával szétverő férfi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
