A nagy költségvetési deficit és fizetésimérleg-hiány, a fokozódó infláció, a nemzeti valutára nehezedő folyamatos nyomás, valamint a privatizációs program csökkenő hitele együttesen súlyos helyzetet teremtett – áll az OECD előző, hazánkról szóló országtanulmányában. Bár e jelentés 1995 júniusában jelent meg, mint az idézetből is kitűnik, főleg a gazdasági rendszerváltásnak újabb lökést adó stabilizációs csomag kihirdetése előtti állapotokat tükrözi.
Az utóbbi két esztendő folyamatait elemző legfrissebb országtanulmány a legfontosabb eredménynek azt tartja, hogy a szigorú fiskális és monetáris politika következtében jelentős előrelépés történt a külső és belső egyensúly helyreállítása terén, ráadásul – bár a növekedés üteme visszaesett – sikerült elkerülni a recessziót is. Az 1997. júniusi dokumentum a korábbinál nagyobb terjedelemben foglalkozik a szerkezetátalakítással, s a makropénzügyek tárgyalása mellett a reálszféra változásairól is komoly terjedelemben szól. Négy területtel – a privatizációval, a kereskedelempolitikával, a bankszférával és a munkaerőpiaccal – a tanulmány külön is foglalkozik.
Az 1995-ös esztendő a hazai privatizáció kulcséve volt. Sikere nyomán 1996 végére a bruttó hazai termék (GDP) 60-70 százalékát már a magánszektor állította elő. Bár a privatizációs folyamat az idei év végén befejeződik, az OECD szakértői úgy vélik: az államnak ezután is marad még tennivalója. A hatóságok a piacszabályozó intézkedések révén elősegíthetik, hogy a magánszektor térnyerése nemzetgazdasági szinten hatékonyságnöveléshez vezessen. A privatizáció önmagában nem elég e cél eléréséhez. A koherens és stabil jogi környezet több esetben – főleg a magánmonopóliumok szabályozásával összefüggésben – még mindig hiányzik. A dokumentum a telefontarifákat és az energiaárakat hozza fel példaként. Bár a Matáv privatizációs szerződésében az árszabályozást hatékonysági követelményekhez kötötték, a vállalatnak később lehetősége nyílt arra, hogy a díjakat az inflációhoz igazítsa (Figyelő, 1997/15. szám). Az energiaárak megállapítása is problematikus, hiszen számos költséggel nem kalkulálnak a díjak megállapításakor.
Az OECD-jelentés rámutat: az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. döntéshozatali mechanizmusa néha homályos (itt a szerzők utalnak a belterületi földek után járó önkormányzati pénzek körüli belpolitikai botrányra is). Az állami vagyonkezelés jövőjét illetően a jelentés két forgatókönyvet vázol fel: a kincstári és a holding típusú vagyonkezelés modelljét. Az előbbi szerint az ÁPV Rt. egyfajta befektetési alapként működne, míg az utóbbi verzió esetében a társaság a vállalatok menedzsmentjében képviseltetné magát. Az OECD a kincstári vagyonkezelés mellett teszi le a voksot, mondván: így lehet minimálisra csökkenteni a politikai beavatkozás esélyét.
A magánosításról szóló fejezet kitér a hazai aranyrészvények jellegére és számára is: az OECD-országok gyakorlata azt mutatja, hogy a kormányzat az energetikai és a távközlési szektorban – vagyis a természetes monopóliumoknál – tart meg vétójogot biztosító aranyrészvényt. A magyar átalakulás különlegessége ebből a szempontból abban rejlik, hogy az állam az ipari és az élelmiszer-gazdasági cégekben is birtokol ilyeneket.
A kereskedelempolitikát vizsgálva az elemzők elismerően szólnak a magyar export szerkezetváltásáról. Mára a külkereskedelem döntő többsége a piacgazdálkodású országokkal, ezen belül több mint 60 százaléka az Európai Unió tagjaival bonyolódik le. Kedvezően módosult a termékszerkezet is: míg 1985-ben a legfőbb kiviteli termék a hús és a fűtőolaj volt, tavaly – a hús mellett – az elektronikai gépek exporton belüli aránya volt a legmagasabb. A kimutatás szerint hazánknak komparatív előnye van nőiruhagyártásban; hátránya mutatkozik viszont a járműgyártásban.
A multinacionális vállalatok külkereskedelemben betöltött szerepéről szóló, nemrégiben lezajlott hazai vitához is “hozzászól” az OECD-tanulmány. A párizsi szervezet elemzői egyértelmű összefüggést mutatnak ki az ágazati növekedési ráta és a külföldi tulajdon között: a növekedés mértéke ott nagyobb, ahol a számottevő cégek külföldi tulajdonban vannak. Az aktív exportőrök a hazai piacon is lendületesek: az iparban a belső és a külső eladás közötti korrelációs mutató igen magas (0,78). A jelentés szerint az országban aktív exportösztönző rendszer működik, bár a WTO-megállapodásnak megfelelően a mezőgazdasági támogatások mérséklődtek. Noha a vámszint jelentősen csökkent, és az import így szabadabbá vált, a globálkvóta bevezetését és fenntartását az elemzés a legjelentősebb protekcionista intézkedésnek tekinti, amely korlátozza az importőrök közti versenyt. A “kvóta-tulajdonosok” így a világpiaci árnál magasabban adhatják el termékeiket. A dokumentum ezen a ponton szokatlanul keményen fogalmaz: a kormányzatnak – amilyen gyorsan csak lehet – el kell törölnie a kvótákat, hiszen ez az európai uniós csatlakozás egyik feltétele lesz.
A bankszektorral foglalkozó résztanulmány – több hazai elemzőtől eltérően – sikeresnek minősíti az 1994 és 1996 közepe közötti bank- és adóskonszolidációt. A magyar bankok ezen időszak alatt 290 milliárd forintnyi rossz hiteltől szabadultak meg, ami a szektor 1993-as mérlegfőösszegének 11 százalékával egyenlő. A mérlegek ennek köszönhetően erőteljesen javultak, s ez utat nyitott a nagyobb hitelintézetek magánosításához. Tavaly év végére aztán a bankszektor szinte teljes egészében magánkézbe került. A tőkemegfelelési mutató minden hitelintézet esetében meghaladja a 8 százalékot, és csupán négy kis banknál nem regisztráltak profitot. Ezért a jelentés a magyar bankrendszert az egyik “legegészségesebbnek” minősíti Közép- és Kelet-Európában.
Kritizálták viszont az OECD-elemzők a bankok hitelezési tevékenységét. A hazai hitelintézetek sikeresen magukhoz vonzották ugyan a háztartások megtakarításait, de ezeket a forrásokat nem hosszú lejáratú hitelkihelyezésre fordították. Az efféle hiteleknek a háztartások betételeihez viszonyított aránya visszaesett. S bár a rövid távú, kockázatmentes eszközök – például az államkötvények – aránya megnőtt az összes eszközhöz viszonyítva, a hazai bankok vállalati hitelei még reálértékben is csökkenést mutattak az utóbbi években. A legfrissebb adatok kedvezőbb folyamatokról szólnak, ám túl korai lenne a trend megfordulásáról beszélni – mutat rá a tanulmány. Az okok között a szakemberek a bizonytalan makrogazdasági környezetet, a magas inflációt és a banküzem sokszor elégtelen felkészültségét említik; valamint azt, hogy a külföldi hitelfelvétel sok esetben kiszorítja a magyar banki kölcsönöket. A külföldi tulajdonban lévő magyar cégek az anyacégtől egyszerűbben juthatnak forrásokhoz. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a vállalatközi hitelezés az elmúlt évben 54 százalékkal nőtt. A banki közvetítés nélkül megvalósuló vállalatközi kölcsönfelvétel növekvő jelentőségét mutatja, hogy tavaly a cégek által adott hiteleknek az összes bankhitelhez mért aránya 13-ról 17 százalékra nőtt.
Az OECD-tanulmány rámutat: a privatizált bankrendszerben immár kialakult a verseny. Ezt jól tükrözi a kockázati kamatprémium folyamatosan csökkenő trendje, bár a Bokros-csomag bevezetése utáni mérséklődés viszonylag lassúbb ütemű. E kamatprémium további mérséklődése kívánatos lenne – állítják a szakemberek. A verseny eredménye, hogy az egykor monopolhelyzetben lévő OTP a betétállománynak csupán a 30 százalékát gyűjti be; az első öt bank kezeli a betétek 60 százalékát, míg a második öt hitelintézet részaránya 10-ről 16 százalékra nőtt.
A munkaerőpiacnak szentelt fejezet is tartalmaz kritikai észrevételt. A munkaerő túlzott védelme, továbbá a bért terhelő költségek magasan tartása torzíthatja a piacot és gátolhatja a vállalati alkalmazkodást. (Eközben az eredeti célt nem érik el, hiszen a vállalatok végső soron nem úszhatják meg a szerkezetváltást.) A cégek és az alkalmazottak is a szabályok megkerülésére fordítják az energiájukat, és kölcsönösen megpróbálják kijátszani az államot. A munkaerőpiac rugalmasabbá tételén kívül fontos tehát az adófizetési fegyelem javítása és az ezzel összefüggő adócsökkentés is.
