A II. világháború előtt a vásárok igen fontos szerepet töltöttek be a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében, így 1925-ben a Márciusi Vásár végleg átadta helyét a Budapesti Nemzetközi Vásárnak (BNV). Jelentőségét mutatja, hogy tizenöt nyelven adták ki prospektusait és plakátjait. A világválság idején a BNV éppen csak létezett, s veszteséges volt. Utána azonban ismét fellendült a gazdasági élet, s így a Nemzetközi Vásár is feltámadt romjaiból.
A második világháborút követően, 1946-ban a Budapesti Vásárt a harcokban elpusztult eredeti kiállítási terület helyett a lakók nélkül maradt Állatkertben tartották meg, majd a rendezvény 1947-től ismét a Városligetbe költözött. Két év múlva azonban – a Rákosi-rendszerben – a kiállításokat feleslegesnek ítélték, így a BNV-t is szüneteltették. Budapesti Ipari Vásár néven 1955-ben folytatódhatott a szervezés, s 1957-ben már több szocialista ország is részt vett a kiállításon. A Nemzetközi Vásárok Szövetsége (UFI) 1966-ban visszaállította Magyarország 1925-ben szerzett tagságát, így a következő évtől a budapesti kiállítás ismét elnyerte a nemzetközi vásár rangot.
A hetvenes évek elején világossá vált, hogy a Városliget kicsi, így 1974-ben a vásár átköltözött Kőbányára. A jelentős beruházással létrehozott, 360 ezer négyzetméteres központ 55 ezer négyzetméteres fedett területtel várta a hazai és a külföldi kiállítókat: egy év múlva a tavaszi és az őszi BNV mellett már nyolc szakkiállítást is tartottak. A terület fejlesztésével együtt azóta szinte minden évben nő a rendezvények száma is, sőt a szakkiállítások mellett kongresszusokat, szakfórumokat is rendeznek itt.
