Magyarországon 1994. január 1-jétől lehet off-shore cégeket alapítani. Ez a lehetőség a társasági adótörvény módosításával nyílt meg azok előtt, akik ilyen cégeken keresztül szeretnék az adófizetésüket optimalizálni. A törvénymódosításnak két hivatalos indoka is volt – mondja Ámon Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) témával foglalkozó főtanácsosa. Az egyik indok az volt, hogy segítsék a munkahelyteremtést. Ez a számítás azonban nem jött be. A várakozásokkal ellentétben egyébként a legtöbb off-shore cég nem részvénytársaságként, hanem – a pusztán egymillió forinttal megalapítható – korlátolt felelősségű társaságként alakult meg – alig 2-3 rt. működik a hazai off-shore-ok között.
A speciális adókonstrukció másik hivatalos indoka a külföldi tőke idecsalogatása volt, no meg az, hogy a nagy forgalmat bonyolító off-shore cégek – ha keveset is – de mégiscsak fizetnek valami adót – ez pedig a költségvetésnek talált pénz. Ezzel a véleménnyel egyetért Berényi Márta, az APEH adónemek főosztályának vezetője, aki ugyanakkor elismeri, hogy eddig az off-shore-okból nem sok bevétele származott a költségvetésnek. A PM nyilvántartása szerint 1995. december 31-éig több mint nyolcvan off-shore céget jegyeztek be Magyarországon. Ezek közül az APEH adatai szerint harmincöt társaság fizetett adót, összesen 22 millió 700 ezer forint értékben. Az indulás évében az adózók száma kilenc volt, és ez a kilenc cég valamivel több mint 3 millió forintot fizetett be az államkasszába. Az 1996-os adóbevételt az APEH még most számolja.
Az adóhatóságnak tulajdonképpen nincs sok gondja az off-shore-okkal. Tavaly még a PM, idén január 1-jétől pedig az APEH Észak-Budapesti Igazgatósága tartja nyilván ezeket a cégeket. Ez a folyamat egyáltalán nem automatikus – véli Berényi Márta, akivel a legtöbben egyetértenek abban, hogy elég sok mindennek kell együttesen megfelelni ahhoz, hogy valaki off-shore céget alapíthasson Magyarországon.
Az első dolog mindjárt az, hogy az off-shore cégek számára mindössze kétféle tevékenység engedélyezett. Az egyik a harmadik országokkal bonyolított kereskedelmi forgalom; a másik pedig a külföldieknek külföldön nyújtott szolgáltatás – a pénzügyi szolgáltatások kivételével. Ez azt jelenti, hogy például könyvviteli vagy egyéb tanácsadást lehet folytatni, biztosítási tevékenységet azonban nem. Az APEH főosztályvezetője szerint végül is az off-shore nem árt, hiszen változatosabbá teszi a magyarországi társasági formákat. Arról pedig nem tud, hogy az OECD-csatlakozás kapcsán ez a kérdés problémaként merült volna fel, mondván: Magyarország adóparadicsom volna.
Azokat az országokat nevezik egyébként adóparadicsomnak, ahol a társasági adókulcs 10 százalék alatt van. Ezt a nézetet csaknem valamennyi, a témában jártas szakértő osztja. A probléma ezzel csak az, hogy amíg tavalyig az off-shore cégeknek a belföldön tevékenykedő társaságokhoz hasonlóan 18 százalék társasági nyereségadót kellett fizetniük, és ebből kaptak 85 százalékos kedvezményt, addig idén már az a szabályozás él, hogy az adókulcs 3 százalék (plusz az osztalékadó). Azaz jóval kevesebb mint 10, tehát ebből a szempontból Magyarország formálisan is adóparadicsomnak számít. Persze hivatalos körökben többen vélekednek úgy, hogy az adóparadicsomi “státusz” elérése elsősorban mennyiségi kérdés, azaz azon, hogy hány bejegyzett off-shore cég működik az országban. Ha nagyon sok volna, akkor a szabályozás biztosan változna – véli egy neve elhallgatását kérő szakértő.
A PM nyilvántartása szerint tavaly év végéig körülbelül 150 társaságot jegyeztek be és ez olyan kevés, hogy ettől még nem váltunk adóparadicsommá – véli Ámon Tamás főtanácsos, aki szerint nem lehet pontosan megmondani, hogy az itt bejegyzett off-shore-oknak mi a fő profiljuk, hiszen a társasági szerződésekben minden szerepel, ami legálisan szerepelhet. A tulajdonosok a világ minden tájáról, elsősorban azonban az egykori Szovjet-unióból, azaz Oroszországból és Ukrajnából, illetve az adóparadicsomként számon tartott helyekről érkeznek. Bár a PM nem készített hivatalos kimutatást, mégis azt lehet látni, hogy a társaságok 90 százaléka kelet-európai tulajdonos kezében van. Seres Attila szerint – aki a legrégebben működő magyar off-shore-okkal foglalkozó JATA nevű céget vezeti -, ez érthető, a jelenlegi szabályozás ugyanis olyan, hogy mindenekelőtt a “kalandor” típusú vállalkozásoknak éri meg itt bejegyeztetni magukat. Az oroszoknak és az ukránoknak Magyarországra nem kell vízum, ráadásul a bankrendszer nagyon fejlett, tehát nekik megéri idejönni, mert ezzel konszolidált kelet-európaiak képét alakítják ki magukról – véli Seres Attila. A potenciális nyugati cégalapítókat szerinte az riasztja, hogy az igazgatók többségének magyarnak kell lennie, és miután a hatályos társasági jog szerint az igazgatók felelőssége nem korlátozható, így a külföldiek túl nagynak érzik a kockázatot. Ráadásul az is a levegőben lóg, hogy előbb-utóbb megszüntetik az off-shore alapítás lehetőségét, minthogy az nincs összhangban az Európai Unió integrációs törekvésekkel. A magyar igazgatók és a megszűnés közeli lehetősége elegendő ahhoz, hogy a komoly nyugati befektetőket elriassza innen. Pedig a nyugatiaknak megérné itt off-shore-t működtetni, hiszen Magyarországnak 52 országgal van kettős adózást elkerülő egyezménye. Emiatt – főleg tavalyig – nagyon megérte itt céget bejegyeztetni, az adókedvezményt ugyanis az anyaországban nem kell bejelenteni. Azaz, ha mondjuk egy olasz cég Budapesten bejegyeztetett egy off-shore céget – Olaszországban ugyanis igen magas, 50 százalék körüli a társasági adó mértéke -, akkor az olasz adóhatóságnak 1996-ig azt mondhatta, hogy megfizette a 18 százalékot, így a hazai hatóságnak már csak az egyezményben kialkudott különbözetet kell befizetni. Azaz azt már nem kellett bejelenteni, hogy a 18 százalék helyett valójában csak kevesebb mint 3 százalékot fizetett meg a szóban forgó olasz cég.
Idén persze már ezt nem lehet megtenni, hiszen az off-shore-ok már nem kedvezményt kapnak, hanem alacsony adókulcsot. Ez viszont már korántsem akkora üzlet, hiszen így már a kettős adóegyezményekben szereplő különbözet az anyaország adóhatóságának egészben meg kell fizetni. Seres Attila szerint egyértelmű, hogy a jelenlegi szabályozás már csak a benne résztvevőknek éri meg, senki másnak.
Amikor a magyar off-shore szabályozást kidolgozták, Ciprust és Máltát vették alapul. A PM előkészítő csoportja számításokat végzett, hogy 15 év alatt mennyi bevétele folyt be ezeknek a szigetországoknak a költségvetésébe. Noha az előkészítő csoport azt találta, hogy az a 2-300 millió dollár nem olyan sok, mások szerint azért ez a bevétel nem jelentéktelen, hogy feltétlenül le kelljen mondani róla. Ciprus is ma már inkább ebből, és nem a turizmusból él.
Seres szerint például Záhony környékét – amely már úgyis vámszabadterület – kellene off-shore-területnek nyilvánítani, nem pedig az egész országot. Kevesen tudják ugyanis, de az Európai Unió tagországai közül nemcsak Írország él az off-shore adta lehetőségekkel, hanem például Portugália is, amely Madeirát tette meg az off-shore-ok helyszínéül. Azt pedig valószínűleg még ennél is kevesebben tudják, hogy a Kanári-szigetek – amely eddig csak vámszabadterület volt – idén január 1-jétől ugyancsak off-shore helyszín. Tehát az Európai Unióba igyekvő Magyarországnak az egyetlen lehetősége – már amennyiben nem akarja teljesen felszámolni az off-shore-t -, hogy egy jól körülhatárolt területet jelöl ki erre a célra. Záhony pedig azért is tűnik kézenfekvőnek, mert a potenciális ügyfelek leginkább Kelet felől jönnek.
Arról, hogy melyik a nagyobb üzlet, külföldieknek Magyarországon off-shore-t létrehozni, vagy magyaroknak külföldön, nincs pontos adat vagy szám, amely alapján ezt meg lehetne mondani. Az biztos, hogy magyar ügyfelek is vannak szép számmal, akik off-shore céget kívánnak alapítani – évente legalább háromszázan, de az off-shore bejegyzéssel foglalkozók egyöntetűen állítják, hogy nagy a lemorzsolódás. Ezért nem találják furcsának, hogy 1995 végéig a Magyarországon bejegyzett nyolcvan cégből mindössze harmincöt fizetett adót, a fluktuáció ugyanis meglehetősen nagy. Az off-shore-nak mégis van jövője – szakértők szerint a kormányzat jó úton jár, hiszen a feketegazdaság visszaszorításával nem marad más, mint a legális, törvény adta adóelkerülés vagy ha jobban tetszik: adóoptimalizálás. Az üzleti világban köztudott, hogy a multik ebből élnek, vagyis hogy kihasználják az országok közötti adókulcs-különbözeteket. Ma már egyre kevésbé megy az, hogy a bevétellel ugyanakkora költséget állítanak szembe, és így kerülik el az adózást. Ennek sokkal elegánsabb módja – főleg ha törvény adta lehetőség is van rá -, az off-shore-ral történő adóoptimalizálás.
Ami a kettős adóegyezményeket illeti, a PM-ben “nincs hír” arról, hogy bármelyik ország fel akarná mondani az egyezséget Magyarországgal. Ugyanakkor információnk szerint az orosz parlament azért nem ratifikálta Magyarországgal a kettős adóztatás kizárásáról szóló egyezményt, mert egy képviselő felszólalt és felhívta a figyelmet arra: Magyarország adóparadicsom, ahol orosz állampolgárok előszeretettel mosnak pénzt. Bessenyei Gábor, az APEH nemzetközi osztályának vezetője nem tartja helytállónak ezt a gondolatmenetet, hiszen hiába számít off-shore-nak egy cég, amennyiben az anyaországgal van kettős adóztatást elkerülő egyezmény és így ha az ottani adóhatóság valamit tudni akar, akkor adótitok ide vagy oda, az APEH-nek kötelessége megmutatni a kért adatokat. A kettős adóegyezmények ugyanis mint nemzetközi jogi egyezmények magasabb rendűek, mint a hazai jogszabályok – így az adózás rendjéről szóló törvény 47 paragrafusa hiába mondja ki az adótitok védelmét, azaz azt, hogy az adóalanynak semmiféle adatát nem lehet kiadni. Az APEH főosztályvezetője ugyanakkor azt is közli, hogy az elmúlt 3-4 évben nem érkezett ilyen kérés az adóhatósághoz, azaz egyetlen nálunk működő off-shore adataira sem voltak kíváncsiak a világ különböző adóhatóságai.
Ami pedig Magyarországot illeti – veti közbe a főosztályvezető -, ha mi adóparadicsom vagyunk, akkor a fejlett világban annak számít nemcsak Luxemburg, ami köztudott, hanem például Hollandia is, amelyről első látásra ez kevésbé egyértelmű – mondja Erdős Gabriella, a KPMG könyvvizsgáló cég főosztályvezetője. Hozzáteszi, hogy szinte valamennyi OECD-tagországnak van off-shore rendszere. Szavakban ugyanis mindenki rettenetesen erkölcsös, mert azt senki nem szereti, hogyha a saját országának rendes adófizetőit máshová csábítják és így rövidítik meg az adott ország költségvetését. Azt azonban viszont mindenki módfelett kedveli, hogyha egy többmilliárd dolláros üzletet bonyolító cég – akármilyen keveset is, de – nála adózik. Azzal a véleménnyel Erdős Gabriella is egyetért, hogy nem volt taktikus az adókedvezményt eltörölni és direkt 3 százalékos adókulcsot kijelölni az off-shore-oknak. Szerinte azonban akkor lehetne Magyarországot adóparadicsomnak nevezni, ha az ország gazdasága erre rendezkedne be és teljesen erre állna át. Erről pedig nincs szó, hiszen ha ez így volna, akkor a kettős adóztatást elkerülő egyezmények száma rövid idő alatt radikálisan csökkenne. Egyébként ha az off-shore alapítás lehetősége néhány éven belül teljesen megszűnne Magyarországon, a már megalakult cégek mindaddig, amíg megfelelnek az előírásoknak, működhetnének mint off-shore cégek.
Ezeknek a cégeknek jelentős része abból él, hogy Magyarországon keresztül értékesít mondjuk filmforgalmazási jogot. A dolog úgy néz ki, hogy ha egy amerikai cég magyar off-shore-ján keresztül forgalmaz egy filmet, mondjuk Japánban, akkor azt a 10 százalék forrásadót nem kell megfizetnie, amelyet egyébként, ha az amerikai cég közvetlenül Japánba vinné a filmet, meg kellene fizetnie. És 8-10 százalék több százmillió vagy milliárd dollárnál elég tetemes összeg ahhoz, hogy megérje a fáradtságot egy off-shore cég működtetése. A jogdíjak ilyen úton való mérséklése az egyik legnagyobb üzlet, és ez az a tevékenység, amelyet a hollandok is előszeretettel űznek, de Magyarországon is dívik ez a fajta cég. Erdős Gabriella azt még hozzáteszi, hogy a hollandoknál elő van írva az a minimálprofit, amiből az ország részesedik azért, hogy ez a lehetőség létezik. Hiszen Hollandia fejlett pénzügyi infrastruktúrájú ország, és mint ilyen, “elegáns” off-shore helyszín.
Magyarországnak tehát nem kell feltétlenül megszüntetnie az off-shore-ra vonatkozó szabályozását, de hogy az Európai Uniós tagság közeledtével át kell alakítania, az bizonyosnak látszik. A kérdés csak az, hogy az átalakítás a teljes megszűnés felé avagy a már off-shore-ban érdekeltek nyomásának engedve – a meglévő cégek fennmaradása mellett – a további alapítás tiltása felé mutat. Harmadik lehetőségként felmerül az is, hogy az off-shore-t esetleg sikerül egyes elmaradott térségek fejlesztését elősegítő, EU-konform szabályozássá tenni.
