Közélet

Ő csalhatta el a piliscsévi gyerekeket

eltűnt gyerek (eltűnt gyerek, )
eltűnt gyerek (eltűnt gyerek, )

A 11 éves lányról és 14 éves testvéréről már egy hete nincs hír. A férfit megrontás miatt keresik.

„Megrontás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt adott ki elfogatóparancsot a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a képen látható férfi ellen. A 33 éves piliscsévi Laskai László tartózkodási helyének megállapításában a rendőrség a lakosság segítségét kéri” – olvasható a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság felhívásában.

<
Laskai László (police.hu)

Laskai Lászlónak feltehetően köze lehet annak a két gyereknek az eltűnéséhez, akiket már egy hete keresnek az egyenruhások – bár erről mostanáig hivatalos tájékoztatást nem adott a rendőrség. A piliscsévi testvérpárnak – a 11 éves Angelikának és 14 éves nővérének, Alexandrának – augusztus 15-én veszett nyoma, elmentek otthonról, és azóta sem jelentkeztek. A Kemma.hu már az eltűnés másnapján pedzegette, hogy a lányok vélhetően ezzel a férfival lehetnek.

Alexandra és Angelika (police.hu)

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr –főkapitányság sajtóreferense, Racsné Galambos Gréta elmondta, a testvérpárt továbbra is keresik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik