Gazdaság

DEVIZAPIACI VÁRAKOZÁSOK – Bizonytalan kamatkutatók

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a közeljövőben várhatóan nem fogja megemelni irányadó dollárkamatait - szakértők szerint ez szűrhető le Alan Greenspan elnök hétvégi előadásából. A devizapiacok körüli bizonytalanságot mi sem jellemzi jobban, minthogy a múlt héten széles sávban - 1,84 és 1,80 között - ingadozott a dollár márkaárfolyama.

Nem helytálló az a vélekedés, hogy az infláció nyomására a kamatokat emelni kellene – jelentette ki a napokban a német központi bank (Bundesbank) egyik vezetője. A nyilatkozat némiképp megnyugtatta a devizapiac kamatemeléstől tartó szereplőit. A dollár márkajegyzése ennek nyomán 1,81-ről 1,83-ig kúszott fel. Noha a Bundesbank vezetőségének múlt heti ülésén valóban változatlanul hagyták a márka irányadó kamatait, a repokamatokról csak e hét csütörtökjén döntenek – a bizonytalanságnak tehát még közel sincsen vége.

A következő hetekben várhatóan erősödni fog a dollár a márkával szemben – ez már a Reuters által 67 elemző körében készített felmérésből szűrhető le. Az amerikai fizetőeszközt erősítheti, ha az Európai Monetáris Unióba olyan instabil árfolyamú valuták is bekerülhetnek, mint például az olasz líra. A másik fontos tényező, hogy a túlfűtött munkaerőpiac és a bérek túlzott növekedése inflációs veszélyt okozhat, így nem elképzelhetetlen, hogy a Fed esetleg még ebben a hónapban megemeli irányadó dollárkamatait – vélekedett még a múlt hét közepén az elemzők többsége.

Hosszú távon viszont az elemzők arra számítanak, hogy a zöldhasú a német márkával és a japán jennel szemben is gyengülni fog. Ennek hátterében az áll, hogy Németország egyre jobb gazdasági eredményekkel büszkélkedhet, és várhatóan a japán gazdaság is túléli a fontos exportpiacnak számító délkelet-ázsiai országok pénzügyi válsága okozta sokkot. Jövőre tehát az amerikai gazdaság növekedésének lassulására, illetve emelkedő márka- és jenkamatokra számítanak a piaci szereplők. Prognózisaik átlaga szerint félév múlva 1,80-ra, egy év múlva pedig 1,75-re várható a dollár márkaárfolyama. A dollár jenjegyzését pedig a következő év nyarának végére 111-re várják.

Pénteken tették közzé az Egyesült Államokban a befektetők által várva várt legfrissebb foglalkoztatási adatokat. A júliusi 4,8 százalékosról augusztusban 4,9 százalékra emelkedő munkanélküliségi ráta nem igazán okozott meglepetést. (A kismértékű növekedés jó részt annak tudható be, hogy az egyik meghatározó csomagszállító vállalat alkalmazottai sztrájkoltak a vizsgált időszakban.) A foglalkoztatási adatok a közgazdászok szerint nem adnak egyértelmű útmutatást arra vonatkozóan, hogy a Fed nyíltpiaci bizottságának következő, szeptember 30-i ülésén változtatnak-e majd a dollár irányadó kamatain.

Ilyen előzmények után érthető, hogy a szokásosnál is nagyobb figyelem kísérte a Fed elnökének szombati előadását. Alan Greenspan szerint a jegybank figyelmének középpontjában továbbra is az inflációs veszély elhárítása áll. A pénzromlás ütemét ugyanis felgyorsíthatja, hogy az amerikai munkanélküliség negyedszázados rekord közelében áll, s ez túlzott bérkiáramlás veszélyével fenyeget. Az elnök egyébként nincs teljesen meggyőződve arról, hogy a gazdaság – a jelenlegi erőforrás-kihasználtság mellett – hosszabb távon is inflációmentesen tud növekedni. Megítélése szerint a részvénypiaci árfolyamok az elmúlt időszakban szokatlan magasságokba emelkedtek, amit a hosszabb távú vállalati eredményekkel kapcsolatos egyre optimistább várakozások tápláltak. Mindazonáltal a jegybankot továbbra is elsősorban a termékárak alakulása, s nem a tőkejavak árának emelkedése érdekli. Mivel az inflációs veszélynek jelenleg még nyoma sincs, elemzők szerint mindez azt jelentheti, hogy a Fed nem fog csak azért kamatot emelni, mert túl magasak a tőzsdei árfolyamok.

A világ egyik legelismertebb közgazdásza, a Nobel-díjas Paul Samuelson egyébként pénteken a kamatemelés mellett foglalt állást. Véleménye szerint a Fed kamatai túl alacsonyak, és így – az árfolyamok szárnyalása következtében – könnyen részvénypiaci buborék alakulhat ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik