Gazdaság

BERUHÁZÁS ÉS VEZÉRVÁLTÁS A TAURUSNÁL – Gumiember

Megpezsdült az élet a Taurusnál a francia Michelin megjelenését követően: az új beruházás mellett vezetőváltást is bejelentettek a héten a cégnél. Az eddigi magyar vezérigazgatónak azonban nem útilaput kötnek a talpára, hanem koffert adnak a kezébe. A világméretű menedzser-körforgás a jövőben alighanem egyre több magyar vállalatirányító számára nyílhat meg.

Most jelentette be első stratégiai lépéseit a hányatott sorsú Taurus privatizációját követően a vásárló Michelin. A pályázatában is vállalt invesztíció megvalósítása mellett (lásd külön) vezetőváltásról is döntöttek: a magyar vezérigazgató ment, helyébe a francia tulajdonos képviselője jött. Sokan bizonyára legyintenek a hírre, a magánosítás logikus következményeként elkönyvelve azt. Ám az anyacég vezérkara ezúttal nálunk még szokatlan lépésre szánta el magát, amikor a Taurus vezetőjét Clermont-Ferrandban lévő központjába hívta továbbképzésre. S miután Tóth László megtanul “michelinül”, valószínűleg egy másik érdekeltségnél kap majd feladatot.

A nemzetközi menedzserré válás francia nyelvtanulással kezdődik, mivel a vezérigazgató eddig angolul tartotta a kapcsolatot az új tulajdonossal. A tréning azután a mára teljesen globalizálódott szervezetű, 179 országban 115 ezer alkalmazottat foglalkoztató társaság megismerésével folytatódik. Ez várhatóan két évig tart majd.

A Taurus előtt vállalati tanácsadóként, illetve az Alföldi Porcelángyár vezetőjeként dolgozó, 38 éves Tóth László olyan lehetőségként értékeli ezt a továbbképzést, amellyel karriert futhat be a világ vezető gumiipari óriásánál. A franciák többször hangoztatták: elismerésre méltónak tartják, ahogyan 1992-es kinevezése óta a felszámolási veszélybe került gumigyárat rendbe tette, és zökkenőmentesen végigvitte a privatizációt.

Pedig a vezérigazgató semmit sem értett a gumihoz, amikor a Taurushoz jött, és nem tagadja: azóta sem sajátította el ezt a szakmát. Kívülállóként – ahogy mondja ejtőernyősként – került a céghez (az állami vagyonkezelő holding helyezte oda). Az idővel rutint szerző vezető saját bevallása szerint sokat tanult ottani kollégáitól. Nyolcadik éve tölt be hasonló posztot, itt volt a leghosszabb ideig.

A feladatomat elvégeztem – mondja Tóth László, aki szerint munkájának jellege a privatizáció után megváltozott. Ezt részint a kft.-k leválása okozta (a több mint 4100 alkalmazottat foglalkoztató részvénytársaságnál gyakorlatilag 100 ember munkájának irányítása tartozik hozzá), de a tulajdonosváltás átalakította a döntések mechanizmusát is. Ugyancsak figyelembe kell venni a Michelin-csoport “felsőbb” érdekeit: a Taurus részvénycsomagjának 90 százalékát megvásárló franciák szempontjai nyilvánvalóan meghatározóak. Jobbára pontos információk alapján működnek együtt, esetenként azonban nem ismerik az egyes lépések hátterét. Nem arról van szó, hogy megszűnt volna a magyar vállalat vezetőségének önállósága, kreativitása, csupán a korábban megszokottnál jóval több munkával lehet érvényre juttatni a hazai érdekeket. A nagy tulajdonos gondolkodásmódja mellett pontosan ez az, amihez az itteniek nincsenek még hozzászokva, és amellyel a következő esztendőkben Tóth Lászlónak meg kell ismerkednie. Sem neki, sem vezetőtársainak nem volt konfliktusa a tulajdonosokkal: javaslataikat, ötleteiket eddig jobbára elfogadták.

A franciákat sokan nehéz tárgyalópartnereknek tartják, a távozó vezérigazgató azonban nem hisz az efféle “nemzeti sajátosságokban”. A Michelin multinacionális társaság, amelynél a világ minden tájáról jött emberek dolgoznak. Véleménye az, hogy az esetek egy részében épp a magyarokkal nem könnyű boldogulni a tárgyalóasztalnál. Persze meglehet, hogy neki eddig szerencséje volt.

Felkészült azonban a Clermont-Ferrand-i vállalkozás kudarcára is. Az új pályáról viszont csak akkor fordulna vissza, ha mondjuk családja nem bírná a változásokat, vagy neki nem tetszene a tréning után felkínált állás. Mégis bizakodó, amit részben kelet-európaiságával indokol. Ez szerinte nem jelent hendikeppet, jóllehet, tisztában van azzal, hogy a vállalatvezetés itt más követelményeket állít az ember elé. Tapasztalata az, hogy a régióból jött emberek nemcsak felkészültek, de esetenként – a kényszerű helyzetek sokasága miatt – rugalmasabbak, mint nyugati társaik. A Michelinnél ő lesz az első erről a tájékról.

Az utód, az új francia vezérigazgató pedig most buzgón magyarul tanul. Mert a Michelin belső vállalati szabályzata szerint nemcsak a vezetett vállalatot, illetve az ország szokásait, az emberek gondolkodásmódját kell megismerni, de a nyelvet is el kell sajátítani, hogy szót értsen a helybeliekkel. A Taurus távozó vezére ugyanezt teszi a következő években Clermont-Ferrandban. Persze az is lehet, hogy a francia után mondjuk sürgősen kínaiul kell majd tanulnia…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik