Gazdaság

N-N BIZTOSÍTÓ – Beértek

Fél évtizedes fennállásának egyik legsikeresebb évkezdetét könyvelhette el 1997 első felében a holland Nationale-Nederlanden (N-N) Biztosító. A társaság díjbevétele június végéig megközelítette a 11 milliárd forintot, a teljes szerződésállományra vetített úgynevezett állománydíj pedig elérte a 23 milliárdot. Ezzel az N-N egyértelműen vezetője az életbiztosítási piacnak: részesedése meghaladja a 37 százalékot.

Egymilliárd forintos jegyzett tőkével, a holland ING-csoport első közép- és kelet-európai “bástyájaként”, 1991 szeptemberében kezdte meg tevékenységét Magyarországon az N-N Biztosító. A társaság – bár teljes körű biztosítási tevékenységre jogosító engedélyt kapott az Állami Biztosításfelügyelettől – mindmáig kizárólag életbiztosítási módozatok terjesztésére alapozza üzletpolitikáját.

Az N-N indulását szakmai berkekben meglehetős tamáskodással fogadták, mondván: a magyar lakosság még nem “vevő” azokra a Nyugat-Európában széles körben elterjedt biztosítási termékekre, amelyek meghonosításával itthon a társaság kísérletezett. Ezek ugyanis zömükben vegyes típusú életbiztosítások voltak, amelyek elsősorban hosszú távú (10-20 éves) megtakarításként funkcionálnak.

A 400 főállású ügynökkel induló biztosító azonban már a második üzleti évében rácáfolt a kétkedőkre (lásd a grafikont). A társaság még a tulajdonosi elvárásokat is túlteljesítette, hiszen – jóval a tervezett ötéves ciklus lejárta előtt – már 1994-ben elérte a nullszaldót, s azóta is rendre nyereséget produkál. Bordás György vezérigazgató szerint elsősorban az ügynöki hálózat kialakításának és a világos termékszerkezetnek köszönhető, hogy a magyar N-N-t ma már a világ legsikeresebb “zöldmezős” beruházásai között tartják számon.

Az induláskor a középosztály felső rétegét célozták meg, ám kérdéses volt: a mind jobban elszegényedő magyar lakosság körében lesz-e kereslet a hosszú távú megtakarításként működő módozatokra. Aztán az ügyfélkör 1994 közepére elérte a 150 ezer főt, az idén pedig átlépték a sokáig csak álomnak vélt 300 ezres küszöböt is.

Időközben persze a többi biztosító is “felébredt”, s ma már az N-N-nek egyre erősebb versenyben kell helytállnia. Az elmúlt években késhegyre menő küzdelmet folytattak a másik holland érdekeltségű társasággal, az ÁB-Aegonnal, mígnem idén az N-N felé billent a mérleg nyelve. Lazításra azonban nincs idő. A vetélytársak sorába felzárkózott a Hungária és a Providencia Biztosító is, ugyanakkor néhány kisebb biztosító (Ahico, Glória, Colonia) is mind nagyobb “szeletet” hasít ki magának a piacból.

Mindazonáltal az N-N vezető pozícióját egyelőre nem fenyegeti veszély: az első félév adatai alapján az összes életbiztosítási díjbevétel 37,5 százalékát tudhatják már a magukénak, miközben a tavaly még vezető ÁB-Aegon részesedése 30 százalék körülire csökkent. Bordás György azonban a piaci részesedésnél is fontosabbnak tartja, hogy a teljes szerződésállományra vetített éves átlagdíj tekintetétben az N-N jelenleg messze megelőzi riválisait: az ügyfelek átlagosan 77 ezer forintnyi biztosítási díjat fizetnek évente, s ez közel duplája a többi társaság hasonló mutatójának.

Szakértők szerint az N-N első félévi kiugró teljesítménye már csak azért is meglepő, mert a társaságot az elmúlt évben számos kellemetlenség érte. Tavaly ősszel például a Magyar Hitel Bank újonnan alapított biztosítójához távozott a cég második embere és több munkatársa (Figyelő, 1997/33. szám), emellett számos középvezetőt is “elcsábítottak” a vetélytársak. A vezérigazgató szerint azonban sikerült az eltávozottakat megfelelően pótolni, így anélkül jutottak túl ezen az időszakon, hogy azt az eredményesség megsínylette volna. (A képhez tartozik még, hogy a személyi kérdések mellett nézetkülönbség merült fel a társaság és a Pénzügyminisztérium között az N-N viszontbiztosítási gyakorlatát illetően is.)

Az idei teljesítményben nem kis szerepet játszott egy új módozat, az Univerzál. Ez az úgynevezett unit-link típusú biztosítás (lásd külön írásunkat) adja ma már az új szerződések közel felét. Ez a termék – amelynek átlagdíja jelentősen meghaladja az N-N hagyományos módozataiét – az első lépés az univerzális pénzügyi szolgáltatások felé, amikor a biztosító ügynökei nemcsak értékesítenek, hanem különféle befektetési tanácsokat is adnak. Ez ügyben előnyös körülmény, hogy az ING-csoport jelen van a bankszektorban és az értékpapír-piacon is. A társaság ügynökei így nemcsak biztosítási módozatokat ajánlanak, hanem közvetítik például az ING Bank lakossági folyószámláját és különféle befektetési konstrukcióit.

Jóllehet az N-N szerződéseinek átlagos tartama közel 15 év, a társaságnak már ma számolnia kell azzal, hogy az eddig felépített biztosítási portfolió “elöregszik”: azaz a szerződések egy része közelít a lejárat felé, illetve növekszik a kárkifizetések száma. Ennek megfelelően, fokozatosan dolgoznak ki olyan módozatokat, amelyek révén az ügyfelekkel továbbra is kapcsolatban tudnak maradni. Ékes példája ennek a már említett Univerzál, amelynek jelentős hányadát olyanok vásárolták meg, akik kötöttek már a társasággal más biztosítást is. További lehetőséget látnak a nyugdíj- és egészségbiztosítás területén: másfél éve hozták létre saját nyitott nyugdíjpénztárukat, amelynek immáron közel 12 ezer tagja van, a kezelt vagyon pedig eléri a 370 millió forintot. A nyugdíjreform kezdetével párhuzamosan a pénztár engedélyt kér arra is, hogy a majdani kötelező befizetéseket befogadhassa. Az egészségügyi biztosítások felé tett első lépésnek értékelhető ugyanakkor a Főnix márkanevű “rettegett betegség” biztosítás, amely sajátos módon már akkor kifizeti a kártérítést, ha az ügyfél valamilyen súlyos betegségben szenved.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik