A tőkepiaci megítélés javu- lása és az OECD-bebocsáttatás fényében Magyarország nemzetközi fejlesztési intézményekkel való kapcsolata is mindjárt másképpen tűnik fel. A korábbi meghatározó partnerek közül a Világbank, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC), valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) látóteréből egyre jobban kikerülünk.
Hosszú ideig jelentős szerep jut viszont még az EIB-nek. Azon egyszerű oknál fogva, mert a bank most éppen a közép- és kelet-európai régió országainak uniós belépését próbálja segíteni. Ha pedig e törekvésében sikerrel jár, akkor egyszersmind ezen államoknak is a saját bankjává válik, ráadásul úgy, hogy az egyes hiteleknek már nem szab felső határt.
Addig is a felek viszonyát hároméves megállapodások rögzítik (az EIB ilyen ütemezésben dönt finanszírozási kereteiről is). A bank hazánkkal és Lengyelországgal éppen a harmadik effajta egyezményt köti, minekutána e két állam kapott rögtön az első, összesen egymilliárd ecu-ről (1 ecu körülbelül 1,09 dollár) szóló hitelcsomagból. (Az összeg egyébként végül 40-60 százalékban oszlott meg a magyarok és a lengyelek között.) A második megállapodás – 1994-ben – már 10 országot kedvezményezett, azok után, hogy a bank az EU-tól immár 3 milliárd ecu kölcsön nyújtására kapott felhatalmazást. A szóban forgó harmadikat pedig a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank szeptember végi hongkongi éves közgyűlésén írják alá a felek. Mármint a 11 érintett régióbeli ország – időközben Albániával bővült a csapat – közül azok, amelyek kormánya addigra a megállapodás tervezetére áment mondanak. A magyar kormány ezt valamelyik következő ülésén teszi, a szlovák, a bolgár és román pedig már túl is esett rajta. Ezúttal összesen 3,52 milliárd ecu-ről van szó – ennyit hagyott jóvá a bank tulajdonosa az 1997-1999 közötti periódusra.
A megállapodás a korábbiaktól minőségileg különbözik – hangsúlyozta a Figyelőnek Báger Gusztáv, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője. Amellett, hogy az EIB döntéshozói – azaz az EU- tagállamok pénzügyminiszterei – által jóváhagyott összeg is magasabb a korábbinál, a bank részletesebb szerződéstervezetet küldött. Ez némi egyeztetést azért igényelt, kiváltképpen az EIB értékpapírjairól szóló passzust illetően. A kompromisszumként létrejött bekezdés végül azt tartalmazza, hogy az EIB szabadon hozzáfér a nemzeti pénzügyi piachoz, ugyanakkor pénzpiaci eszközei “nem kevésbé kedvező” feltételeket élvezhetnek, mint a magyar piac szereplői – köztük a legnagyobb kedvezményben részesülőkkel.
Ugyanakkor a megállapodás már az EIB itteni tevékenységéről szól, nem pedig pusztán pénzügyi paktum a neve (a korábbi keretmegállapodástól való eltéréseket lásd táblázatunkban). A különböző országok keretmegállapodásai – attól függően, hogy ki miként állapodott meg az EIB-vel a vitás pontokban – bizonyos mértékig ugyan eltérnek egymástól. Ezzel együtt számottevő különbséget csak Albánia szerződése tartalmaz – abban ugyanis nincs semmiféle EU-csatlakozásra szóló utalás. Mint azt Max Messner, az EIB szóvivője a Figyelőnek elmondta, az igazi nagy előrelépés az úgynevezett előcsatlakozási konstrukció megszületése lesz. Ezt annak idején a mediterrán országok és az EU-hoz csatlakozott északi államok is nagy előszeretettel vették igénybe. A módozat természetesen nem ugyanolyan lesz, a részletek viszont – minthogy javában kidolgozás alatt állnak – egyelőre még az EIB előtt sem ismeretesek. A lényeg mindenesetre az, hogy a bank Magyarországot bizonyos szempontból máris úgy kezelné, mintha tagállam volna. Azaz, a kölcsönnyújtásnál nem kellene a hitel összegét illetően rendre felhatalmazást kérnie. A felhasználásra – a bank által egyébként nyújtott hitelekhez hasonlóan – a távközlési, az energetikai, a közlekedési szektorban és a feldolgozóiparban kerülhet sor. E hitelfajta nagyságát, az egyes csatlakozni kívánó országok limitjét és a konstrukció többi elemét egy hónap múlva tárgyalja meg az EIB bizottsága.
A mindezt még nem tartalmazó keretmegállapodás közel egy évvel azután születik most meg, hogy az előző lejárt. Ez a kihagyás azonban nem jelenti a kapcsolatok üzemszünetét, jóllehet ez idő alatt Magyarország számára kölcsönt nem hagyott jóvá az intézmény. Ilyenre legutóbb tavaly év végén került sor, amikor a kis- és középvállalkozások finanszírozására szolgáló, immár tíz bank által folyósított globális kölcsön 150 millió ecu-s keretét 40 millióval srófolták feljebb. Igaz, ez alkalommal az EIB csak annyit tett, hogy az OTP Banknak lassan három éve megszavazott, az önkormányzati infrastruktúra fejlesztést szolgáló 80 millió ecu-s hitelkeretének második felét ide csoportosította át. (Kölcsönt egyébiránt mind ez idáig az első 40 millióból sem nyújtott a legnagyobb hazai bank.) Idén év elején viszont az EIB örömmel nyugtázta, hogy a kormány kis- és középvállalkozás-fejlesztést célzó kamattámogatási programjával globális hitelei már nem maradnak el más – így a Start, a német vagy a japán – hitelkeret mögött, már ami a hozzájuk rendelhető támogatásokat illeti.
A kapcsolatok szüneteléséről már csak azért sem lehet beszélni, mert az EIB tavasszal igazgatósági ülésével tisztelte meg Budapestet. Efféle elismeréssel pedig nem sok EU-n kívüli hitelezett ország dicsekedhet, jóllehet, ilyenből van közel hetven, ráadásul java részük nálunk jóval több hitelre érdemesült.
A bank az eljövendő időszakra máris 14 itteni programban jelezte részvételi szándékát. A MÁV rekonstrukciójára “kínált” 120 millió ecu-ről szóló szándéknyilatkozat pontosan a budapesti vizit idején született, a hitelszerződés aláírásának időpontja tulajdonképpen a magyar kormányon múlik. Idén tavasszal ugyan a felek szeptember végét jelölték meg, először azonban a kormánynak a MÁV helyzetét illető döntését kell meghoznia (Figyelő, 1997/34-35. szám). Következésképpen a szignálás időpontja valószínűleg az év végére csúszik – ennél tovább már nem volna ildomos az EIB-t váratni.
Az EU bankja emellett az M3-as autópálya újabb szakaszába is beszállna, részben az előző szakaszban megtakarított összeggel. Az infrastruktúra-fejlesztésre összpontosító intézmény minden “vonalon” képviseltetni kívánja magát, így az út és vasút után a metrót vette célba. A Kelenföld és a Keleti pályaudvar között építendő metróvonalnál már a megvalósíthatósági tanulmányhoz is az EIB “szervezett” Phare-forrást, és a majdani építkezéshez is hajlandó tőkét gyűjteni. Egyfelől tehát igyekszik a fővárosi önkormányzat előtt a lehetséges finanszírozási forrásokat feltárni, másfelől maga is hitelt kíván nyújtani, mintegy 200 millió ecu értékben.
A bank az idei őszre forintkötvény-kibocsátást is tervez – erre alapot az EIB ugyancsak április végén megszerzett devizahatósági engedélye ad. A hitelintézet 20 milliárd forintos határig folyamatosan bocsáthat ki eltérő lejáratú kötvényeket. Arról, hogy az első etapban mennyi forrást kíván az EIB ily módon beszerezni, a szóvivő nem kívánt nyilatkozni.
A szokásos menetrend szerint a szeptembertől decemberig terjedő időszak a projekt-jóváhagyások ideje. A szóvivő – a részletek megjelölése nélkül – néhány magyarországi hitelt is “ígért”, összesen valamivel nagyobb értékben, mint amennyit az elmúlt évben hagyott jóvá Magyarország számára a bank (az EIB kihelyezéseiről lásd külön írásunkat).
Az EIB váltig hangsúlyozza, hogy az infrastrukturális beruházások finanszírozásával az EU-csatlakozás fizikai kötelékeinek megteremtésén fáradozik. Hiteleire pedig hazánk a korábbiaknál valamivel nagyobb mértékben számít – szögezte le Báger Gusztáv. Már csak azért is, mert ezek a kölcsönök köztudottan olcsóak: ez a kamatokban és a költségek felszámításában egyaránt tükröződik. A forrásait a pénzpiacokról beszerző intézmény hosszú lejáratra nyújtott hiteleinél a saját költségeit csak 0,15 százalékkal fejeli meg (a Világbank 0,25 százalékot számít fel, míg az EBRD Libor felett 1 százalékkal kölcsönöz). Amennyiben az állam, vagy – állami garanciával folyósított hiteleknél – az egyes pénzügyi intézmények költségeit összevetjük, azt találjuk, hogy az EIB sem kezelési költséget, sem rendelkezésre tartási jutalékot nem számol fel.
