A jövő hét elején lezárul a két kereskedelmi rádió – a Danubius és a Juventus – műsorszolgáltatási engedélyére kiírt pályázat. A versenyben várhatóan hat külföldi befektető indul, bár eddig hivatalosan csak az amerikai Metromedia International (a Juventus jelenlegi tulajdonosa) és egy angol-magyar konzorcium jelezte részvételét. Ez utóbbi csoport megszervezője az egyik legnagyobb brit médiacsoportnak számító Daily Mail and General Trust leányvállalata, a DMG rádió volt. Az anyacég Magyarországon eddig még csak a nyomtatott sajtóba fektetett be: a Kisalföld mellett övék a The Budapest Sun című lap, valamint a győri Pressprint nyomda is. A rádiós konzorciumnak tagja még a szintén brit Radiotrust, valamint az OTP, a Wallis Rt. és a Danubius Rádió négy frontembere, Boros Lajos, Búza Sándor, Rókusfalvy Pál és Rónai Egon. Charlie Cox, aki a DMG Rádió ügyvezető igazgatója, és egyben az Országos Kereskedelmi Rádió Rt. névre keresztelt konzorcium elnöke is, elmondta: ők elsősorban a Danubius frekvenciáját és nevét kívánják megszerezni, de a másik csatornára is nyújtanak be pályázatot, noha a 7 évre szóló, csatornánként 3 milliárd forintos koncessziós díjat magasnak tartják. Azt viszont jól tudják, hogy aki elnyeri a jogot a Danubius sávján történő műsorszórásra, az már az első évben jelentős nyereségre számíthat. Ez motiválta részben az OTP-t is – a banknak a vállalkozás pénzügyeinek kezelése, illetve a beruházás finanszírozása lesz a feladata.
- 12:49 Egy hét alatt hat fokot hűlt a Balaton
- 12:27 2018 óta nem látott győzelem kapujában van a magyar pólóválogatott
- 12:24 Szeptembertől nyilvánosak lesznek a kórházi fertőzési adatok
- 12:00 Betonvázak és privát pillanatok – Bordács Ferenc fotográfus két világa
- 11:44 Drogdílert fogtak a rendőrök: nyomkövető volt a csuklóján
- 11:42 Új útvonalon repülnek a helikoptertaxik a Forma–1 alatt, de a betiltásukról szó sem lehet
- 11:36 „A magyar foci érdeke, hogy erős bajnokságban szerepeljen” – az NB I-ből Németországba igazolt a védő
- 11:13 Kováts Eszter: Mire megy a tönkrespórolt Németországgal a Jobb Híján koalíció?
- 11:11 Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
- 10:40 Másfél milliárdba került volna egy Mándoki-koncert, amelynek sem az időpontja, sem a fellépője nem volt meg
- 10:32 „Ha kimész az utcára, annak is van kockázata” – a Nyíregyháza edzője arról, hogy kapust cserélt a félidőben
- 09:22 Kis híján autó alá esett egy rolleres Budapesten
- 09:17 24/7: A fene sem gondolta volna, hogy Sulyok Tamás után képes űr maradni
- 09:01 Orbán meghirdette, hogy nincs idő az önkritikára, ellenállási politikát kell folytatni, mert megszűnőben a szabadság
- 08:45 Ahol a bevásárlás túlmutat az élelmiszereken
- 06:48 „Lehet, hogy téged visz el a szuperügyészség” – a demokráciáért aggódik a Fidesz Tusványoson
- 03:33 Tizenegy éves sakkozó döntött korrekordot
- 10:40 Másfél milliárdba került volna egy Mándoki-koncert, amelynek sem az időpontja, sem a fellépője nem volt meg
- 21:19 Klopp a német újságíróknak: Ha rászálltok a családomra, távozom
- 08:06 Vitézy Dávid: Navracsics Tibor egy szót sem szólt Lázár János vasútrombolásakor
- 06:26 Országos betegbiztonsági rendszer kialakítását kezdeményezi az egészségügyi miniszter a pécsi bántalmazás után
- 11:11 Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
- 07:23 „Még soha nem láttunk ilyen mértékű tüzet” – mozgósítják a hadsereget a francia erdőtüzek miatt
- 06:55 Sok téren lemaradtunk szomszédainkhoz képest vasúton, és Vitézyék tervével sokat behozhatunk
- 06:48 Újraindult az IC-kocsik vizsgáztatása a Dunakeszi Járműjavítóban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
