Kormányzati szakértők szerint kezd beérni annak a gyümölcse, hogy a tavalyelőtti, több mint 480 milliárd forintos privatizációs bevétel jó részét az államadósság csökkentésére fordították. Míg ugyanis az idei központi költségvetésből 817,5 milliárd forintot különítettek el adósságszolgálati kiadásokra, addig jövőre már csak 727,2 milliárdot kell erre fordítani. Eközben mintegy 6 milliárd forinttal csökkennek a külföldi kamatkiadások is.
Az érem másik oldala: az állampapírok kamata – főleg az éves futamidejűeké – késve követi az infláció alakulását. Az előző két esztendő magas éves árindexei miatt a 12 hónapos diszkont kincstárjegyeket csak magas kamattal lehetett eladni. A hozamuk ellenben – egyebek mellett az idei alacsonyabb infláció okán – visszaesett, így utánuk jövőre bizonyosan kevesebb kamatot kell fizetnie az államnak, mint az idén.
Újabb pozitívumként a pénzügyi tárcánál megemlítik azt is, hogy az egyensúly javulásával együtt az idén növekedésnek indult a gazdaság is. A kormány előrejelzései szerint a GDP legalább 3 százalékkal bővül, s ezzel – a növekedést inkább még egy kissé nagyobbnak prognosztizálva – lényegében egyetértenek a kutatóintézetek is. Más kérdés, mennyire állnak biztos lábakon ezek a számítások. Egyes szakértők ugyanis felvetik: a gazdaságban egy év alatt nem következhettek be olyan mérvű változások, amelyek a tavalyi 0-1 százalékos GDP-bővülés után az idén már 3-4 százalékos növekedést generálnának. Szerintük a kormány kalkulációit az is befolyásolhatja, hogy ha folyó áron évről évre magasabb GDP-t mutatnak ki, akkor nagyobb összegű lehet az ennek százalékában mért államháztartási hiány is.
Az ellenzék és a külső szakértők egy része mindenesetre azt veti a kormány szemére, hogy választási költségvetést készített, s a túlzott költekezéssel már középtávon feléli az elmúlt évek megszorító gazdasápolitikája révén felhalmozott tartalékokat. A kabinet és a pénzügyi tárca felvette a kesztyűt, s bizonygatják: a büdzsé tervezésekor meg sem fordult a fejükben, hogy jövőre ismét az urnákhoz járulnak a polgárok.
Kérdés, mi értelme van tagadni azt, ami úgyis nyilvánvaló; különösen akkor, ha van is miből egy kicsit többet költeni. Az adósságszolgálati terhek több mint 100 milliárdos csökkenése, a gazdaság gyorsabb növekedési pályára állása és a jelentős egyensúlyjavulás például megfelelő alapot ad erre. Igaz, a kormány úgy is dönthetett volna, hogy ezt a pénzt az egyensúly további javítására költi – ám nem ezt választotta. A fogyasztásra fordítandó többletforrások ugyanis a két legnagyobb szavazóbázist támogatják: a nyugdíjasokat, illetve az agrárszféra érintettjeit. Céljait tekintve tehát populáris költségvetés a jövő évi. Ennek káros hatása abban is megnyilvánul majd, hogy kisebb lesz az inflációcsökkenés mértéke: a 13,5 százalékos rátát ugyanis a tervezett egyensúlyi pozíció és fogyasztási szerkezet mellett nem lehet tartani, még abban az esetben sem, ha a megtakarítások esetleg növekednek.
Békesi László volt pénzügyminiszter, szocialista képviselő is úgy látja, hogy jelentősen bővült a kormány gazdaságpolitikai mozgástere, s mintegy 200 milliárd forintról dönthet szabadon. Szerinte ilyen esetben a kabinetnek támogatnia kellene a megindult gazdasági növekedést, hogy így gyorsított ütemben tudja lenyomni az inflációt, s ezáltal a jövő erőforrásait is bővíthesse. Megtehetné például, hogy az említett 200 milliárd forintot – vagy annak egy részét – az adósságállomány csökkentésére fordítja. Dönthet úgy, hogy újabb impulzusokat ad a gazdaságnak, csökkenti a jövedelemcentralizációt, vagyis mérsékli az adókat, de koncentrálhat a beruházások ösztönzésére is. S végül gondolkodhat úgy is – ami a közelgő választások előtt nem különösebben meglepő -, hogy a többletforrást szétosztja. Ezáltal nem növeli a hiányt, de nem is fordítja a pénzeket távlatos gazdaságpolitikai célokra. Ez gazdasági szempontból ugyan nem optimális, de nem is katasztrofális. Már csak azért sem, mert nem indítja újra az adósságspirált, s nem erősíti fel a transzfercsapdát (vagyis azt, hogy nagyobb lesz a kiadás, amelyhez több adó kell). Békesi mindehhez hozzátette: a kormány egyértelműen választási költségvetést készített, s problémát okozhat, hogy a milliárdokat direkt módon fordítják a fogyasztás növelésére. A másik káros következmény az lehet, hogy a ’98-at követő növekedés kevésbé intenzív lesz, mintha a kabinet tényleg a gazdaságot támogatta volna.
A nagyobb kiadások láttán mások is párhuzamot vonnak az 1994-es és az 1998-as büdzsé között. Többek szerint a mostani kormány ugyanazt teszi, mint elődje, s ezért később ismét súlyos árat kell majd fizetniük a polgároknak. Békesinek azonban szilárd meggyőződése, hogy ha be is következik jövőre egy érzékelhető mértékű egyensúlyromlás, az nem lesz drámai, vagyis nem vezethet egy újabb Bokros-csomaghoz. Ahhoz viszont igen, hogy az 1999-es gazdaságpolitika megint egy kicsit keményebb, egy kicsit megszorítóbb legyen.
A számok is azt mutatják, hogy alapvető különbség van az államháztartás, illetve a gazdaság három évvel ezelőtti és mostani helyzete között. Akkor az államháztartás GDP-hez viszonyított elsődleges egyenlege 2,7 százalékos hiányt mutatott, míg az idén 3,5 százalékos szufficittel zár, s jövőre is plusz 2 százalék körül várható. (Nem mindegy persze, mi áll ennek a hátterében. Néhányan például így érvelnek: mivel a kormány évekre előre megállapodott a Nemzetközi Valutaalappal abban, hogy a GDP-hez viszonyítva mekkora lehet az államháztartás hiánya, ezt csak akkor tudja tartani, ha restriktív gazdaságpolitikát folytat, s az elsődleges egyenleget szufficitessé teszi. Ha ugyanis nem így cselekedne, akkor – kiváltva a nemzetközi pénzintézet rosszallását – az államháztartás deficitje akár a duplájára is nőhetne. Ez a politika azonban elfedi azt, hogy a költségvetés, illetve az államháztartás szerkezete lényegében változatlan maradt. A reformfolyamatokat ugyanis alapvetően lelassította az állandó restrikció. Nem beszélve arról, hogy az új struktúrák felépítése inkább többletkiadásokkal jár, mintsem megtakarítással.)
További lényeges különbség, hogy három évvel ezelőtt az ország nettó külső adósságállománya 22 milliárd dollárra rúgott, s az export csak 10-11 milliárd dollárt tett ki. Az idén a nettó adósság 12-13 milliárd csökkent, miközben az éves export elérheti a 18 milliárdot. Három éve az adósságszolgálati terhek még az export 50 százalékát tették ki, idén pedig már a 20 százalékát sem érik el. Ami pedig a jövő évi számokat illeti, a tervezet szerint az államháztartási kiadások – a várt inflációt figyelembe véve – most reálértékben is 1,5 százalékkal nőnek, s a klasszikusnak tekinthető elsődleges költségvetési kiadások reálértéke is 5,3 százalékkal emelkedik. Akar László, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára azonban a Figyelőnek nyilatkozva tagadta, hogy ezáltal új, egyensúlyromlással járó növekedési pályára állítanák a gazdaságot, s a választások után, 1998. második felében pótköltségvetést kell majd beterjeszteni. Ennek éppen az ellenkezője igaz, hiszen a belső államadósság GDP-ben mért aránya 68,8 százalékról 65 százalékra mérséklődik (1993-94 fordulóján ez az arány még 86 százalékos volt), s az államháztartás jövő évi deficitje sem haladja meg a GDP 4,9 százalékát. Csökken az államháztartás újraelosztó szerepe is, 49-ről 47 százalékra. Nem lesz gond a folyó fizetési mérleggel sem, melynek hiánya az idén 2 milliárd dollár körül alakul, s a tervek szerint jövőre sem haladja meg a 2-2,5 milliárd dollárt.
A kormány optimizmusát mutatja, hogy a szakértői által készített hároméves előrejelzés szerint egyensúlyromlás nélkül fenntartható a gazdaság 3-5 százalékos növekedése. Az ezredfordulóra már csak 8 százalékos inflációval számolnak, miközben a közvetlen éves külföldi befektetéseket 1,5-2 milliárd dollárra teszik. Mindent összevetve, ha beválnak a kormányszakértők jóslatai, akkor csökkenő infláció és mérséklődő kamatkiadások mellett valóban elképzelhető, hogy az ezredfordulóra a GDP-ben mért államháztartási hiány eléri a maastrichti 3 százalékot.
Ezzel összefüggésben azonban a szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a kormány a jövő évi kiadások növelésének fedezetéül az elsődleges egyenleg 1,5-2 százalékpontos csökkentését szánja, ami növekvő GDP mellett azt mutatja, hogy jelentősen lazít az eddigi kiadási politikáján. Varga Mihály, a Fidesz Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselője és egyben gazdasági szakértője a jövő évi költségvetés láttán azokkal ért egyet, akik szerint a kormány az elmúlt években csupán átmeneti sikert aratott, s ennek hasznát máris feléli. A nagyobb kiadásokat a vámpótlék kivetése, a fogyasztás jelentős visszafogása (két évvel ezelőtt mintegy 12, tavaly pedig több mint 4 százalékkal csökkent a reálbér, s az idén is csak egy-két százalékos növekedésről beszélhetünk), valamint a nagy privatizációs bevételek alapozták meg. Ezeket az adminisztratív lépéseket azonban többször már nemigen lehet megtenni, s a magánosításból sem remélhetők már túl magas bevételek. Varga véleményének alátámasztására megemlítette, hogy a KSH az első félévben csak 1,2 százalékos GDP-növekedést regisztrált, s szerinte az elmúlt két évben – a kis- és közepes hazai vállalatokat tekintve – nem változott lényegesen a gazdaság szerkezete.
Súlyos probléma az is, hogy a vállalkozók nem bíznak a kormányban – állítja Varga Mihály -, ezért nem hiszik el azt sem, hogy jövőre 13,5 százalék lesz az infláció. A várakozások ezt 2-3 százalékponttal meghaladják.
A nagyobb inflációt részben a kormány is megelőlegezi azzal, hogy jövőre a központi költségvetési szervek összkiadása 176 milliárddal nő, s ez jóval felette van a prognosztizált inflációnak. Majdnem duplájára, 23 milliárd forintra emelik az általános tartalék összegét is, amiből szintén arra a következtetésre lehet jutni, hogy a kormány év közben néhány közérzetjavító kiadást is tervez.
Különösen kritikus pontja a kiadásoknak a mezőgazdasági fejlesztésekre szánt 50 milliárdos hitelkeret. Valószínűsíthető ugyanis, hogy – a tulajdonviszonyok rendezetlensége és az alacsony hatékonyság, a sokszor veszteséges termelés miatt – ez a pénz nem a beruházásokat erősíti, hanem jórészt a gazdák folyó kiadásait finanszírozza majd.
Varga nem látja teljesen megalapozottnak a bevételi oldalt sem: egyfelől ellentmondásosnak tartja, hogy az inflációs terheket a kormány a lakosságra hárítja azzal, hogy nem valorizálja az szja-táblát. Szerinte a bevételi elképzelések meglehetősen túlzottak, s nem valósulnak meg akkor sem, ha jövőre a gazdaság 4-5 százalékkal nő. Ráadásul ezzel a növekedéssel Magyarország nem tud felzárkózni az Európai Unióhoz: ahhoz legalább 6-9 százalék közötti GDP-bővülésre lenne szükség évente.
A gyorsabb növekedésben a kormány, a munkaadók és a munkavállalók egyaránt érdekeltek. A kabinetnek azonban gondolnia kell arra is, hogy nagyobb arányú beruházásokra csak akkor van esély, ha a reálbérek növekedése egy-két százalékkal alatta marad a GDP bővülésének. A szakértők mindenesetre azt ajánlják a kormánynak, hogy határozottan álljon ellent a költségvetés komolyabb lazításával járó igényeknek.
Ami a vállalkozókat illeti, a független szakértők szerint a jövő évi költségvetés üzenete számukra alapvetően pozitív. A hitelkamatok gyenge csökkenésére lehet számítani, s – jóllehet a központi költségvetés kiadásai nem a beruházásokat növelik – az önkormányzatok valószínűleg jövőre is folytatják erőteljes infrastrukturális fejlesztéseiket. Igaz, ez még mindig nem lesz elegendő ahhoz, hogy az átlagos beruházási ráta elérje a 22-24 százalékot (várhatóan 2-3 százalékponttal alatt marad ennek), azaz azt a szintet, aminek alapján gyorsabban fel tudna zárkózni az ország a fejlett világhoz.
Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója szerint a belső fogyasztás 3-3,5 százalékos növekedése az egyensúly szempontjából az ideálisnál egy kicsit nagyobb, de különösebb romlással még nem fenyeget. Ez a bővülés a hazai piacra termelő kis és közepes cégeknek hoz a legtöbbet a konyhára. Jövőre ugyanis elsősorban nem azon rétegek jövedelme emelkedik, amelyek meghatározó szerepet játszanak a magtakarítási ráta pozitív alakulásában. Nem várható tehát a megtakarítási hajlandóság érdemi változása sem: aránya továbbra is 11 százalék körül alakul. Az alacsony és közepes jövedelmű rétegek többletjövedelmüket már csak azért is fogyasztásra költik majd, mert az elmúlt években – a reálbérek drasztikus csökkenése és tartalékaik felélése miatt – kénytelenek voltak elhalasztani vásárlásaikat, s ezt most pótolni fogják.
Az államháztartás jövedelemelvonó szerepe jövőre nem nő, ami tovább erősíti a vállalkozók pozícióját. Hegedűs Miklós szerint azonban mindez a belső kereslet élénküléséből adódó nagyobb bevétellel együtt is kevés lesz ahhoz, hogy a kis és közepes cégek meglovagolhassák a modernizációs hullámot. Csak arra lesz jó, hogy saját forrásaik bővüljenek, s ezáltal könnyebben jussanak hitelhez. Így is valószínűsíthető azonban, hogy a korábbi restrikciókat követő lélegzetvételnyi idő elegendő lesz ahhoz, hogy az 1998-as esztendőt a vállalkozók és a lakosság később jó évként emlegessék.
