A Magyar Suzuki Rt. ebben az évben 6 százalékkal növelve termelését, 54 ezer személygépkocsit gyárt. A tavalyi 52 ezer autónak 70 százalékát exportálták, az idei növekményt teljes egészében a külpiacokra szánják. Az esztergomi gyár 56,7 milliárd forint árbevételt és 887 millió forint nyereséget hozott tavaly. Ez volt az első nyereséges éve a cégnek a termelés 1992. évi beindítása óta. A Magyar Suzuki Rt. tavaly novemberben megszerezte az ISO 9002 minőségi tanúsítványt, ami tovább növeli a hazai és külföldi értékesítési esélyeket. A cég az idén 2,5 milliárd forint értékű újabb beruházást tervez. A termelés bővítését tervezve úgy vélik, évente 10 ezerrel gyarapodhat a Magyarországon előállított Suzuki gépkocsik száma. Az Esztergomban készülő kocsiknál a magyar beszállítás aránya már meghaladja a 65 százalékot, de ezt Suzuki Osamu, a japán anyacég elnöke szerint még tovább szeretnék növelni.
- 13:58 „Van, akivel negyedórát is beszélgetünk, mielőtt először hozzáérnék” – hogy lesz valakiből hivatásos ölelkező?
- 13:56 Teljes útlezárás: motoros és autó karambolozott Heves megyében
- 13:28 Balaton Park Circuit: Oliveirát súlyos sérüléssel vitték kórházba
- 13:08 „Világ proletárjai, süljetek!” – III/III-as nyomozás lett a rongálásból
- 13:03 Helyreigazított az Index: egy szó sem volt igaz a Tisza megszorítócsomagjáról, Magyar Péter is reagált, nem elégszik meg ennyivel
- 12:34 „Elértük, hogy megváltoztassuk azt a kibaszott számot a buszon” – megtörtént a csoda a bolgár futballban
- 12:00 Királyi vendég, migránscsónak és bányászdüh a hét képein
- 11:41 Lionel Messivel ilyen szégyen talán még sohasem esett meg
- 11:40 Magyar Péter közzétette a parlamenti alakuló ülés és a rendszerváltó ünnepség menetrendjét
- 11:39 Ez volt a futballvilág egyik legnagyobb tragédiája
- 11:39 Buszbaleset Dobronyánál: magyarok, lengyelek, ukránok és szlovákok utaztak a járművön
- 11:02 „Senki se olvasson kommenteket!” – Albek Anna csak azoknak a véleményére ad, akikben megbízik
- 10:53 Kislányaival közös fotókat posztolt Hosszú Katinka
- 10:37 „Senki sem tud legyőzni!” – Benavidez KO-val írt sporttörténelmet
- 10:23 Magyar Péternek nem tetszik, hogy Karácsony rendszerzáró bulit hirdetett
- 05:30 Mennyit tudsz a híres anya-lánya párosokról? Ebből a tíz kérdésből kiderül!
- 09:15 Péter Szabó Szilvia az NKA-botrányról: A támogatásnak kiegészítésnek kellene lennie, nem pedig egy működés alapjának
- 11:40 Magyar Péter közzétette a parlamenti alakuló ülés és a rendszerváltó ünnepség menetrendjét
- 08:22 Szinetár Dóra régi családi fotóval köszöntötte fel volt férjét, Bereczki Zoltánt az 50. születésnapján
- 07:44 Új születésnapi videó jelent meg Sarolta hercegnőről a kutyáival
- 06:01 Egy éve ilyenkor: nagyot buliztak a nászútjukon, majd a férj kiment az erdőbe és megölte magát
- 08:16 Viharveszély miatt három órával előrehozták a Miami Nagydíj rajtját
- 11:41 Lionel Messivel ilyen szégyen talán még sohasem esett meg
- 10:53 Kislányaival közös fotókat posztolt Hosszú Katinka
- 08:04 Ketchuppal öntöttek le egy Netanjahut ábrázoló kartonkivágatot, egy héttel később beállítottak a rendőrök
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
