A baromfiipar jövedelmezőségét jelentősen befolyásolják a sok import-adalékanyagot is tartalmazó tápok költségei. Jásdi István, az idén mintegy 28 milliárdos árbevételt és 500 milliós adózás előtti nyereséget tervező, a hazai termelés 20-25 százalékát integráló és exportáló Hungavis Rt. vezérigazgatója elmondta: a termelés költségeinek 50 százalékát a tápok teszik ki, amelyeknek az ára tavaly 60 százalékkal nőtt. Az input oldali nyomás az idén tovább erősödött, holott a belföldi gabonaár ma is jelentősen – az elmúlt évben átlagosan 30 százalékkal – meghaladta a világpiaci árat. A szakember szerint az irreális árszintet mesterségesen tartják fenn: addig, amíg a tavaly ősszel a bennfentes kereskedelemben felvásárolt drága gabonából előállított táp el nem fogy, marad a magas árszint. Utána viszont a piac összeomlik, mert az országban – különböző becslések szerint – mintegy 400-600 ezer tonna gabonafelesleg van. Jásdi kifejtette: a gabonaár manipulálásával lényegében maga ellen dolgozik a húsiparinál erősebb gabonalobby, hiszen a tápok magas ára miatt a veszteséges állattenyésztők közül egyre többen felszámolják az állományt. A baromfiipar jövedelmezőségét rontja az Európai Unión, főleg a Németországon belüli kvótakereskedelem is. Mivel az e térségbeli kereskedők közül csak az importálhat, aki az EU pályázatán kvótát szerez, komoly kereskedelme alakult ki a mennyiségi limitnek. A kvóta ugyanis 70-80 százalékban olyanokhoz kerül, akik nem akarnak importálni, csupán jövedelemre akarnak szert tenni eladásával. Jásdi István szerint ezáltal évente 2-3 milliárd forint veszteség éri az ágazatot, hiszen a kvótakereskedők hasznát a ténylegesen importálók a magyar beszállítókkal fizettetik meg. Összehasonlításul: tavaly a baromfifeldolgozó üzemek fél-egy milliárd forint közötti veszteséget szenvedtek el. Jásdi ezzel összefüggésben leszögezte: a magyar gazdaságdiplomácia egyik legnagyobb kudarcának tartja azt, hogy Brüsszelben nem sikerült elérni a kvótakereskedelem megakadályozását – hivatalosan csak ez év elején vetették fel az illetékesek az évek óta akut problémát.
- 06:59 A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?
- 06:57 Orbán Viktor: Az ukránok mindenre képesek
- 06:14 Tavaszias hétvégénk lesz
- 06:13 Gödi Samsung-botrány: A rendőrség nem huny szemet
- 06:01 140 ezer követőt veszített az influenszer, miután kiderült, hogy néz ki valójában, de valami nagyon nem stimmel a történetében
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 05:45 Furcsa dolgok, amiket a tested művel – te tudod az okukat?
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 04:10 Így végezték ki Imrédy magyar miniszterelnököt
- 03:40 Így halt meg az utolsó azték király
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 04:10 Így végezték ki Imrédy magyar miniszterelnököt
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 17:56 Szandi a fia által tervezett ruhában zsűrizik majd A Dal következő adásában
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
