Gazdaság

A hó ellenére is nőtt a szállodák forgalma márciusban

havazás budapest (havazás, budapest, esernyő, )
havazás budapest (havazás, budapest, esernyő, )

Bár korábban úgy tűnt, nagyon visszaveti a márciusi forgalmat a kései hó, a statisztika szerint mégis 11 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma tavalyhoz képest.

2013 harmadik hónapjában a külföldivendég-éjszakák száma 20,5, a belföldieké 1,9 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. A KSH megjegyzi, a vendég­for­galom számottevő növekedésében jelentős szerepet játszott, hogy idén a húsvét márciusra esett. Viszont, ha visszaemlékszünk, a március 15-i havazás jócskán betett a szállodáknak, mert rengetegen mondták le a lefoglalt hosszú hétvégi programjukat. Ezek szerint a húsvéti foglalások korrigálták ezt a kiesést, hiszen a belföldi vendégek száma 5,2 százalékkal, az éjszakáké pedig 1,9 százalékkal haladta meg a tavalyi adatokat.

A működő kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján márciusban 1486 egység fogadott el Széc­he­nyi Pihenőkártyát. A belföldi vendégek az év harmadik hónapjában 763 millió forint értékben fi­zettek a kártyával a szálláshely-szolgáltatásokért. Összesen 630 ezer vendégéjszakát töltöttek a magyarok idén márciusban a kereskedelmi szálláshelyeken.

A kül­földi ven­dégek ennél több, 781 ezer vendégéjszakát töltöttek Magyarországon, szá­­muk 17, az éjszakáké pedig 20,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Náluk az alacsony bázis magyarázhatja a jelentős növekedést. Hiszen mint tudjuk, tavaly február elején állt le a Malév, s márciusban még nem tudtak a helyükre állni a fapadosok, csak később, az év második felétől.

Az olcsó járatok térnyerése egyértelműen látszik a fővárosi vendégforgalom növekedésében, hiszen a tavalyi mélypont után majdnem 25 százalékkal növekedett Budapesten a külföldi vendégéjszakák száma. Elsősorban az Egyesült Királyságból, Oroszországból és Csehországból érkezők vendégek száma emelkedett leginkább (41, 29, 29%-kal).

Az első negyedévben összességében – leginkább az erős márciusi forgalombővülésnek köszönhetően – a vendégek száma 7,7, míg a vendégéjszakák száma 6,7 százalékkal emelkedett. Márciusban a szállodák szobakihasználtsága átlagosan 44,5 százalékos volt, ami 3,2 százalékponttal maga­sabb, mint egy évvel ko­ráb­ban. A gyógy­­szállodák szobáinak igénybe­vétele átlagon felüli, 56,8 százalékos volt. Márciusban a kiadott szállodai szo­bák brut­tó átlagára 13 907 forint, az egy ki­adható szál­­­lodai szo­bá­ra jutó árbevétel (bruttó RevPAR) 6193 forint volt.

A kereskedelmi szálláshelyek összes folyó áron számított árbevétele 14 százalékkal volt magasabb, mint egy év­vel ezelőtt. A vizsgált időszakban összesen 20 mil­liárd forint bruttó ár­be­vé­telt ér­tek el, ezen be­lül a szál­lás­díj­bevétel 10 milliárd forint volt. A forint/euró árfolyam 303 forint volt márciusban, 11 fo­rinttal gyen­gébb, mint 2012 márciusában. A szálláshely-szolgáltatás díjai csak alig hajszállal (0,3 százalékkal) voltak magasabbak, mint tavaly ilyenkor, ami azt jelenti, hogy az inflációt nem tudták érvényesíteni az árakban.

A szálláshely-szol­gál­tatást nyúj­tó – több, különböző ága­zat­ban műkö­dő – vállalkozások márciusban közvet­lenül mintegy 27 ezer főt fog­lal­koztattak, ami 2,6 százalékkal több az előző év azo­nos idő­­sza­kinál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik