Közélet

Csúnyán becsapták az Angliába menő magyarokat

repülő (repülő)
repülő (repülő)

Állandó munka és rendes szállás helyett piszkos ágy várt rájuk, és csak pár napot dolgozhatnak – számol be az Index. A debreceni MagnumOne közvetítőn keresztül éppen annyi munkához jutnak, hogy a szállásdíjat ki tudják fizetni.

Nagyjából kilencven magyart közvetített Angliába júniusban egy debreceni iroda, amelynek a tulajdonosa ugyanaz a férfi, akit ingatlanokkal kapcsolatos bűncselekmények miatt márciusban elítéltek Angliában – írja az Index.

A lapnak nyilatkozó egyik póruljárt magyarnak állandó, bejelentett mezőgazdasági munkát, kétágyas, interneteléréssel rendelkező szobát és brit minimálbért ígértek. Ehelyett eddig csak 12 napot töltött munkával, azt sem legálisan. A keresetéből éppenhogy futotta a szállásdíjra, ahol a körülmények messze elmaradnak attól, amivel az utazás előtt kecsegtették.

Van, aki ennek ellenére még mindig reménykedik abban, hogy valóra váltják az utazás előtti ígéreteket. Míg másokat az bír maradásra, hogy a fizetést csak kéthetes késéssel kapják kézhez.

További részletek itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik