Közélet

A Dunántúlon már hóhelyzet van

havazás (havazás)
havazás (havazás)
Zala, Győr, Fejér és Veszprém megyében is havazik. Több baleset, lezárt út és ármaszünet írható az időjárás számlájára.

A következő két napban néhol 20 centiméter hó is hullhat, a viharos szél több helyen magas hótorlaszokat emelhet. Helyenként akár óránként 120 kilométeres erősségű széllökések is lehetnek.

A nyugati határszélen hófúvás nehezíti a közlekedést

Az erős, illetve viharos északnyugati szél miatt több helyen is hófúvásra kell számítani Győr-Moson-Sopron megye útjain. A 86-os úton Jánossomorja és Mosonmagyaróvár között, valamint Szil és a megyehatár között, a 85-ös úton Kóny térségében, valamint Rábatamási és Veszkény között kell erre számítani. A megyében változó intenzitással havazik vagy szállingózik a hó. A főutak burkolata többnyire vizes vagy sótól nedves, a mellékutak pedig vizesek, nedvesek, néhol hóbordásak. A közútkezelő 24 géppel takarítja a havat és szórja az utakat.

Fejér megye

A legfrissebb rendőrségi tájékoztatás szerint hat autó és egy gyerekeket szállító autóbusz ütközött a 64-es úton Dég és Enying között, emiatt az utat teljes szélességében lezárták. A balesetben szerencsére senki nem sérült meg. A forgalmat Lajoskomáromnál, illetve Enyingnél a 6404-es számú útra terelik.

Korábban a 8123-as számú út 27-es kilométerénél a havazás miatt öt kamion elakadt. A műszaki mentés idejére a rendőrök az utat teljes szélességében lezárták a zámolyi körforgalomtól a 8119-es számú útig. Kerülni Csákvár felé lehet.

Az erős havazás ellenére Fejér megyében reggel mindössze egy baleset történt: a 8-as számú főúton Csór és Székesfehérvár között. A megyében egyelőre az összes út járható.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Veszély Előrejelző Központja szerint péntek délig egy-két centi csapadék várható. Az esőt havazás váltja fel előbb a megye nyugati, majd keleti részén, még délelőtt. A szél csütörtök délutántól fokozódik. Akár 90-100 kilométer/órás széllökések is lehetnek.

Zala megyében is gondot okoz a havazás

A Zala Volán Lenti és Budapest között közlekedő járata Nagylengyel határában a havas úton megcsúszott, és az oldalára borulva állt meg. A járművön a sofőrön kívül 17-en utaztak, közülük ketten könnyebben megsérültek. A Volán, mentesítő járatot küldött az utasokért, akiket addig egy másik menetrendrend szerinti autóbuszon helyeztek el, hogy melegedni tudjanak.


Fotók: MTI / Varga György

Az éjszaka indult havazás és az erős szél miatt több helyen is járművek csúsztak meg a zalai utakon, Cserszegtomaj közelében egy kamion műszaki mentéséhez is a segítségüket kérték. A rendőrség tájékoztatása szerint az M70-es autóutat egy baleset miatt teljes szélességében lezárták. A csúszós úton Csörnyeföldénél egy kamion az árokba borult.

Az M7-es autópályán, Zalakomárnál egy kamion és egy kisbusz ütközött össze. A balesetben senki nem sérült meg, az autópálya nincs lezárva, a műszaki mentés még tart.

Varga Ivett, az E.ON Áramhálózati Zrt. szóvivője azt mondta, hogy nagy valószínűséggel a viharos szél okozott áramkimaradást Zalaszentbalázs, Pölöskefő, Kacorlak és Börzönce térségében. A 757 házban reggel 8 óra előtt szűnt meg az áramszolgáltatás, ami mintegy másfél óráig tartott. A megyében több helyen is volt kisebb-nagyobb áramkimaradás vagy -ingadozás az egymásnak csapódó légvezetékek, leszakadó ágak miatt.

Veszprém megyében a legrosszabb a helyzet

Veszprém megyében a Bakony, a 8-as főút és a veszprémtapolcai út térségében a folyamatos havazás és az orkán erejű széllökések miatt a látótávolság minimálisra, 50 méter alá csökkent. Ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a balesetek elkerülése érdekében arra kéri a közlekedőket, hogy lehetőség szerint egyelőre ne induljanak útnak ezekben a térségekben! A nagy erejű széllökések leginkább a rakomány nélküli teherautókat veszélyeztetik.

A rendőrség a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsiknak megtiltotta a közlekedést a 83-as főút Városlőd és Pápa közötti szakaszán, kerülni Devecser irányába lehet.

Elakadt kamionok nehezítik még a forgalmat Csesznek térségében, ezért a rendőrség lezárta a kamionforgalom elől a 82-es főutat is. A havazás miatt eddig háromszor kérték a katasztrófavédelem segítségét: elakadt kamionokat kellett menteni a Bakony útjain.

Vas megyében autók ütköztek

Három autó ütközött csütörtök reggel Rábahídvég és Egyházashollós között, a balesetben ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. A főút érintett szakaszán teljes útzár van.

Somogyban sem jobb a helyzet

Elakadt egy autóbusz és négy kamion csütörtökön a Somogy megyei Igal és Ráksi közötti 6505-ös úton, a forgalom egy sávon haladhat a műszaki mentés idején. Az erős széllel járó havazásban több baleset is történt már a megyében.

Ráksi határában, a Kaposvár felé tartó oldalon egy balesetben ketten megsérültek. Kaposváron, a 67-es út és a Táncsics utca kereszteződése közelében fa dőlt egy autóra, az elsődleges információk szerint a balesetben senki sem sérült meg.

A 67-es úton, a simonfai tetőnél és a 65-ös úton Daránypusztánál az erős havazás és a hóátfúvások miatt az út fokozottan balesetveszélyes, ezért aki teheti, ne induljon útnak!

Szenna és Somogyvár között is keresztbe fordult, illetve elakadt kamionok nehezítik a közlekedést, de a forgalom fél pályán haladhat, Hencse külterületén pedig egy kidőlt fa teljesen eltorlaszolja az utat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik