Gazdaság

Kifizetik a tanárok túlóráját

pedagógus (pedagógus, tanár, )
pedagógus (pedagógus, tanár, )

Sztrájkkal fenyegőztek, végül engedményeket kaptak a tanárok.

Pluszpénz illeti meg a pedagógusokat, ha a kötött munkaidőn, vagyis heti 32 órán felül benn kell maradniuk a munkahelyükön – írja a hétfői Magyar Nemzet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a Pedagógusok Szakszervezete által pénteken megkötött, s a lap birtokába került ágazati kollektív szerződésre hivatkozva.

Kötelező költségtérítés

A szerződés azt is rögzíti, hogy a pedagógusok részére meg kell téríteni a tanórák, foglalkozások előkészítéséhez és a szülőkkel való kapcsolattartáshoz szükséges kiadásokat, illetve a munka ellátását szolgáló utazások költségét is.

Megtérítik

A január 1-jén hatályba lépő megállapodás szerint nemcsak a 32 órán felüli munkavégzést honorálják majd, de akkor is jár a plusz óradíj, ha a pedagógust heti 26 megtartott tanórán felül az eseti helyettesítés mértékét is meghaladóan kötelezik túlmunkára.

Ilyenkor az óradíj a pedagógus pótlék nélküli illetményének 138,5 része, ami átlagosan ezer és kétezer forint közötti összeg: egy kezdő főiskolai végzettségű pedagógusnál 1116, egy nyugdíj előtt álló egyetemi diplomás pedagógus esetében 2324 forint.

A dokumentum azt is tartalmazza, hogy a pedagógusoknak nem kell a teljes munkaidejüket az iskolában tölteniük, amennyiben éppen olyan feladatról van szó, amely jellegénél fogva külső helyszínhez kapcsolódik, vagy külső helyszínen rendelkezésre álló feltételeket igényel.

Sztrájk nélkül

Míg a Magyar Nemzet szerint a megállapodás pénteken született, Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke éppen a szakszervezet szombati kongresszusa után nyilatkozta a Napi Gazdaságnak, hogy idén biztsan nem lesz országos pedagógussztrájk.

Ahol még áll a bál:

A sztrájkbizottság azonban már felállt, összesen 28 ágazati közszolgálati szakszerevezet alakította meg. Legfőbb követelésük, hogy 2014 januárjától 20 százalékos béremelést kapjanak a közszolgálat munkavezetői, sztrájkkal azonban csak végső esetben élnének, inkább tárgyalni szeretnének. A sztrájkbizottságot is éppen az hívta életre, hogy a kormány a szeptember 20-i  tárgyalást követően visszautasította a további egyeztetéseket.

A 650 ezer közszolgából körülbelül 450 ezren semmilyen bérfejlesztésben nem részesültek az elmúlt években. Fehér József, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának vezetője szerint a kereseteket csak úgy lehet a három évvel ezelőtti nominális szinten tartani, ha a kormány 75-76 milliárd forintot pumpál a rendszerbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik