Közélet

Újra nyomoznak az eltűnt diáklány miatt

Ophélie Bretnacher (Ophélie Bretnacher)
Ophélie Bretnacher (Ophélie Bretnacher)

További tanúk kihallgatását tette indokolttá a francia lány volt barátjának vallomása – írja a Bors.

További nyomozást rendeltek el az Ophélie Bretnacher halála miatt indított ügyben, több mint egy év után az olasz hatóságok megküldték a francia diáklány exbarátjának vallomását. Ennek kiértékelése után döntöttek úgy, hogy folytatják a nyomozást.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta a lapnak, hogy további tanúk kihallgatása vált indokolttá. A nyomozás határideje május 9., amely meghosszabbítható – tette hozzá.

A 22 éves lányt 2008. december 4-én éjjel egy belvárosi szórakozóhelyen látták utoljára, táskáját a Lánchídon találták meg még aznap éjjel. A holttestére február 12-én a csepeli szabad kikötő egyik zárt öblében találtak rá.

Fotó: MTI / Kollányi Péter

A rendőrség éveken át hitte, hogy Ophélie nem bűncselekmény áldozata lett. – A magyar kriminalisztikában olyan alapossággal talán még senkit nem vettek igazságügyi orvos szakértői vizsgálat alá, mint a francia lányt – árulta el a lapnak az ügyet jól ismerő forrásuk. Párizsban szintén elvégezték a boncolást, ott viszont arra jutottak, hogy Ophélie fél nappal később került a Dunába, tehát valahol valakik fogva tartották és máshol, más körülmények között került a Dunába.

A francia és a magyar rendőrök 2011 novembere óta ­vártak az olasz exbarát most megkapott vallomására, aki a lány eltűnésének másnapján elhagyta Magyarországot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik