Gazdaság

Csányi válaszolt Orbánnak

orbán viktor és csányi sándor (orbán viktor, csányi sándor, )
orbán viktor és csányi sándor (orbán viktor, csányi sándor, )

Legfeljebb 15 százalékkal lehet csökkenteni a devizahitelek törlesztőrészletét ahhoz, hogy a devizaadósok ne járjanak jobban a forinthiteleseknél.

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója ezt a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) tartott bankárreggeli előtt mondta a Hír TV-nek. “Ha a bankoknak külön-külön kell megoldást találniuk, akkor nyilvánvalóan nem lehet egységes megállapodás” – hangsúlyozta Csányi Sándor, utalva arra, hogy a Fidesz-KDNP a múlt héten arra szólította fel a bankokat, hogy november 1-jéig javítsák ki a devizahitelek hibáit, a szerződéseket pedig módosítsák az ügyfelek javára.

Az MNB-ben tartott megbeszélés után a Magyar Bankszövetség elnöke megismételte a szövetség álláspontját, miszerint közösen kell állni a devizahitelesek megsegítésének költségeit; a bankok már eddig is vállalták, hogy arányosan nagyobb szerepet vállalnak, mint a másik két szereplő, az adósok és a kormány.

Patai Mihály jelezte, hogy a bankszövetségben hétfőn komoly vitát folytattak a devizahitelekkel kapcsolatban, és bár ismerik az erőviszonyokat, a november 1-jei ultimátumot a mostani formában nem tudják elfogadni, mert a bankrendszer, a bankok nem tudják a kormány támogatása nélkül a problémát megoldani.

A bankszövetség szerint a deviza-jelzáloghitelesek helyzetének azonnali rendezése elképzelhetetlen a kormány érdemi közreműködése nélkül. A lakossági devizahitel-állomány létrejöttében felelős mindhárom szereplő – bank, ügyfél és kormány – közös felelőssége a megoldás – közölte a bankok érdekképviseleti szerve előzőleg.

A Fidesz-KDNP csütörtökön felszólította a bankokat, hogy novemberig javítsák ki a devizahitelek hibáit, a szerződéseket módosítsák az ügyfelek javára. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben megerősítette, ha a bankok ezt nem teszik meg, a kormány lépni fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik