Gazdaság

250 embert rúg ki a Mal – humán katasztrófa Ajka környékén

mal zrt (mal zrt, timföldgyár, )
mal zrt (mal zrt, timföldgyár, )

A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a bauxitfeldolgozás megszűnése miatt küldi el dolgozóit.

A cég felszámolóbiztosa közölte, hogy a bauxitfeldolgozás megszűnését követően mintegy 250 fő munkaviszonyának megszüntetésére kényszerül a cég, 2014 májusáig; a 250 főből 14 százalék betanított munkás, 72 százalék szakmunkás, a többi alkalmazott ügyintéző, szakképzett vezető.

A bauxitot kitermelő halimbai bánya bezárásához kötődő csoportos létszámleépítés a felszámolás előtt kezdődött, és 183 főt érintett – tette hozzá Szegőné Kemerle Judit.

Szerinte a cég tartozása a bankokkal és a szállítókkal szemben 19 milliárd forint, ezen túlmenően nem jogerősen mintegy 150 milliárd forint a hulladékkezelési bírság és kártérítés; ezek rendezése a csődtörvény alapján a Mal Zrt. felszámolás alatt álló vagyonának értékesítéséből befolyó bevételből történik majd.

Jön a humán katasztrófa?

Korábban a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) jelezte, hogy humán katasztrófának is beillő munkanélküliség fenyegeti Ajkát és térségét a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. leépítése miatt.

Az év végéig ugyanis legalább hatszáz beszállító veszítheti el megélhetését – tudatta a szakszervezet. A VDSZ közölte, a döntéshozók az ígéretek ellenére sem tettek semmit azért, hogy a vörösiszap-katasztrófa után megmentsék a világhírű hazai alumíniumgyártást, ezrek biztos megélhetését. A szakszervezet segíti az elbocsátásra ítélt dolgozókat.

Székely Tamás, a VDSZ, valamint az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a munkanélküliség lavinaként omlik majd a térségre, “hiszen az itt élők többsége közvetlenül vagy közvetve a kormány által magára hagyott, sőt szándékosan elsorvasztott Mal Zrt.-ből, a bauxitfeldolgozásból élt”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik