Gazdaság

Lemondott Király Júlia

király júlia (király júlia)
király júlia (király júlia)

Az alelnöki és a monetáris tanácsi tagsági pozíciójából is távozik.

“Mai nappal benyújtottam a lemondásomat a köztársasági elnök úrnak” – jelentette be Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. A lemondással Király Júlia az alelnöki és a monetáris tanácsi tagsági pozíciójából is távozik – írja a Portfolió.hu.

Elmondása szerint döntésének legkevésbé a csütörtöki monetáris tanácsüléshez van köze. „Azt gondoltam, hogy egy hónapot adok Matolcsy Györgynek” – jegyezte meg.

Fotó: MTI / Belicza László

A köztársasági elnöknek elküldött levél többek között azzal indokolja a lépést: az új döntési mód egyre kevésbé biztosítja, hogy felelős döntések születhessenek. Indoklásában kifejti, hogy a kialakított új irányítási rend veszélyeztetheti az MNB hosszú évek alatt megszerzett hazai és nemzetközi presztízsét.

“Az elmúlt egy hónapban, megítélésem szerint, a Matolcsy György által vezetett jegybankban olyan döntések születtek, melyek nem csak a Magyar Nemzeti Banknak, de hosszabb távon a magyar gazdaságnak is súlyos károkat okozhatnak. Véleményem szerint a jegybank új vezetése megfelelő szakmai tapasztalatok hiányában nem képes a jegybank elismerten felkészült stábjának irányítására, nem mindig tudja helyesen megítélni, hogy egyes piaci események milyen gazdasági tényezők hatására és miért következnek be. (…) Mindezeket figyelembe véve egyre növekvő valószínűségét látom nem kellően megalapozott, elhibázott döntések meghozatalának, amikért sem alelnökként, sem a monetáris tagjaként semmilyen felelősséget nem kívánok vállalni” – indokolta lépését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik