Foci

Vlak a Puskás Stadionban meccsel a Fradi ellen

A Vasas új vezetőedzője szerint csapata kerete jobb, mint azt bajnoki helyezése mutatja. Újra "kettős rangadó" lesz a Puskás Stadionban.

“Nem a játékosállománnyal van a gond, inkább mentális problémák miatt rajtolt rosszul a csapat” – mondta bemutatkozó sajtótájékoztatóján Marijan Vlak. A horvát szakember két évre írt alá az angyalföldi labdarúgócsapathoz.

Vlak az MTI érdeklődésére a célokat illetően úgy fogalmazott, egyelőre nem helyezésben gondolkodik, lépésről lépésre kell előrelépnie a csapatnak, amely öt forduló után egy ponttal az utolsó előtti helyen áll.

A korábban Magyarországon a Ferencvárosnál és a Fehérvárnál dolgozott 55 éves tréner segítője Urbán Flórián lesz, továbbá Pedro Abraham Capella révén olyan spanyol erőnléti edzőt igazolt a klub, aki 2002 és 2009 között a Barcelona valamennyi utánpótláscsapatának fizikai felkészítéséért felelt, majd 2009-től a görög Arisz Szalonikinél Hector Cúper segítője volt.

Erdős László, a Vasas ügyvezetője bejelentette, hogy jövő hét vasárnap a Ferencváros elleni bajnoki összecsapást a Puskás Ferenc Stadionban rendezik meg, a találkozó előtt a két gárda All-Star együttese is összecsap, így ez lesz a lebontás előtt álló létesítményben az utolsó kettős rangadó.

“Szeretnénk, ha az elmúlt évtized bajnoki nézőcsúcsát megdöntenénk ezzel a kezdeményezéssel. A tervek szerint még utoljára szeretnénk visszahozni a kettős rangadók semmihez sem hasonlítható hangulatát a Népstadionba, a tervek szerint októberben kezdődő lebontása előtt, így azokat is várjuk a találkozóra, akik húsz éve nem voltak futballmérkőzésen” – mondta Erdős.

Az eseményre 400 helyen lehet jegyet váltani, így az Ibusz-irodákban, a Libri könyvesboltokban, valamint a két klubnál. A belépők 1800 és 2500 forintba kerülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik