Gazdaság

A Matávnet új ruhája – Axelero – menekülés előre

Arculatot és nevet vált a MATÁVnet, ami arra utal, hogy tulajdonosa a jelenlegi tőkeerejét kihasználva készül a monopólium elvesztésére.

Feltűnhetett a figyelmes érdeklődőnek, hogy a korábban leányvállalatként emlegetett MATÁVnetet egy ideje vezetői a Matáv-csoport tagjaként definiálják. Az apró különbség lényeges stratégiaváltást takar, s a folyamat most érett meg arra, hogy a nyilvánosság elé lépjenek vele, ráadásul névváltással is jelezzék. A MATÁVnet új neve Axelero Internet Rt., amely – a cég vezetőinek szándéka szerint – a gyorsulás, gyorsítás hangulatát idézi fel. “A belülről kifelé zajló változások becsomagolása az új márkanév” – mondja Drajkó László, a régi-új cég vezérigazgatója.

A Matávnet új ruhája – Axelero – menekülés előre 1CSATÁK. Ahhoz, hogy a legnagyobb távközlési szolgáltató internetes üzletága hosszú távon is megtarthassa vezető szerepét, kicsit el kell távolodnia az anyacégtől, önállósodnia kell – döntötte el a Matáv felső vezetése valószínűleg már akkor, amikor tavaly szeptemberben a kívülről jött Drajkót nevezte ki a cég élére. Drajkó képesnek látszik arra, hogy önálló stratégiát építsen ki, s végig is vigye akaratát. Igaz: az internet- és a tartalomszolgáltatás a távközlési monopólium elvesztése után kiváltképpen hangsúlyossá válik a Matáv számára, s ezért minden támogatást meg is adnak a vezérigazgatónak.

Drajkó szerint az internettel kapcsolatos számos területen a MATÁVnet hozzáállása a tulajdonosukénál és a versenytársakénál is agresszívebb, amire példaként az ADSL-t (aszimmetrikus digitális előfizetési vonalat – az előfizető felé gyors, fordított irányban valamivel lassúbb adatátvitelt megvalósító technológiát) említi. Mint rámutat, a Matáv és a versenytársak ezt egyaránt rétegszolgáltatásként pozicionálták, miképpen annak idején a mobilszolgáltatók az analóg rendszerű mobiltelefont, ők viszont sokkal inkább úgy tekintenek rá, mint a GSM-re: tömegtermékként. A versenytársak nyilván nem fogadják el Drajkó érvelését, hiszen nekik a Hírközlési Főfelügyelethez kellett fordulniuk azért, hogy egyáltalán nyújthassanak ilyen szolgáltatást, s jelenleg is zajlanak csaták a szerződések körül, mert versenykorlátozással és időhúzással vádolják a Matávot.

A MATÁVnet a stratégiai változások jegyében még tavaly három üzletágra bontotta fel tevékenységét: a lakossági, a vállalati, valamint a tartalom- és médiaszolgáltatásra. A lakossági- és a tartalomszolgáltatásban a cég piacvezető, javítanivalók a vállalati területen vannak. Éppen ezért az arculat-kampány mellett szolgáltatásbővítésre is sor kerül, főleg ebben a szegmensben. Bedobják a BDSL (Business DSL) fantázianevű, digitális előfizetői vonalon alapuló szolgáltatást, amelynek lényege, hogy az ügyfélnek ingyen felkínálnak egy routert, amely házon belül megosztja a vonalakat. “Újra hadrendbe állítjuk a bérelt vonali szolgáltatást is” – sorolja tovább Drajkó, de említi a már működő Adatparkot is, amelyben szervereket, sávszélességet, biztonságtechnológiát, valamint webfejlesztői szakértelmet bérelhetnek az ügyfelek. Ezenkívül – nehogy legyen terület, amelyen lemaradnának a versenytársak mögött – kábelcsatornán is megkezdik az internetszolgáltatást, egyrészt a többi piaci szereplőhöz hasonló nagysebességű adatátvitellel, de a lassúbb, másodpercenkénti 64 kilobites, olcsóbb szolgáltatással is színre lépnek. Az egyéni előfizetők további kedvezményre számíthatnak, s megújul a dobozos internethozzáférés, a Netquick is: a feltölthető mobilkártyákhoz hasonlóan a szolgáltatás és a telefontarifa előre fizetését tervezik.

A Matávnet új ruhája – Axelero – menekülés előre 2VESZTESÉGESEN. A MATÁVnet árbevétele tavaly 3,68 milliárd forint volt, de hiába a két üzletágban elért vezető szerep, az évet 912 millió forint veszteséggel zárta a cég. Profitot erre az évre sem remélnek, Drajkó azt tartja a siker kritériumának, hogy gyorsabban növekedjenek, mint a konkurensek. Szem előtt tartja persze, hogy minél hamarabb nyereséges vállalkozássá váljon az internetes üzletág, ha másért nem, hát azért, mert a Új Gazdaság lejtmenete a Matávnál, s annak többségi tulajdonosánál, a Deutsche Telekomnál is érezteti hatását – eljött tehát a bizonyítás ideje. A MATÁVnet évekig nagyon erős befektetői bizalmat élvezett, s minden pénzt megkapott egy távoli megtérülés reményében. Az Axelero azonban már most sem számíthat a tulajdonosok adakozó kedvére, s a jövőben ez még inkább így lesz.

A most “kicsomagolt” stratégia- és arculatváltás azonban kissé árnyalja ezt a képet, hiszen arról árulkodik, hogy a Matáv a monopólium utolsó pillanatában él az abból adódó lehetőségekkel, s számos olyan szolgáltatást vezet be, amelyre a versenytársaknak egyelőre nincs lehetőségük. Emellett a legjobb taktikát választja a liberalizált piacra való felkészülésre: nagy befektetéssel, s látványos kampánnyal előre menekül. “Hiszek a szabad versenyben” – mondja Drajkó, akinek nincsenek illúziói afelől, hogy innentől a profitabilitás szempontja szerint ítélik meg munkáját. Lehetőséget is lát abban, hogy megszűnik a monopólium, hiszen akkor olyan szolgáltatóként aposztrofálhatja az Axelerót, amely sokat vásárol az alapító cégétől, a Matávtól, joggal várhat tehát színvonalas teljesítést. Nagy piaci potenciált látnak a méretnövelésben, hiszen a méretgazdaságosság hozhat versenyelőnyt, kiváltképpen azokon a területeken, ahol a monopólium megszűnte igazán érinti a céget: a háztól a telefonközpontig tartó szakaszon nyújtott átvitel költségében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik