Minduntalan történik valami ivilágraszóló botrány Oroszországban, amiről még a kevésbé szorgalmas újságolvasók is tudomást szereznek#<#. Aki viszont többet, sőt sokat akar tudni a tőlünk nem messze eső zavaros világról, bő ismereteket meríthet Paul Klebnyikov Keresztapa a Kremlben című - kis túlzással - idegborzoló könyvéből, az oknyomozó újságírás tiszteletre méltó dokumentumából. Az Angliában élő, jól tájékozott zsurnaliszta izgalmas politikai krimije, mint munkájának alcíme - Borisz Berezovszkij és Oroszország kifosztása - is jelzi, egy rendívüli személyiség nem mindennapi élettörténetének felvázolásával kíván fényt deríteni arra, mi is történik mostanság a gonosz egykori birodalmában.
Ki is a főhős, ez az ügyes, okos, agyafúrt üzletember és gátlástalan szerencselovag? Berezovszkij jó családból származó, kiváló nevelésben részesült, sokra hivatott matematikus, a komputerrendszerek és az automatizálás elismert szakértője, aki a hatalom és a vagyon igézetében váltott pályát és óriási befolyású vállalkozó lett. Jelcin uralkodása idején szinte korlátlan hatalomhoz jutott, s szemérmetlenül él(t) is vele. Könyvünk az élet királyának példáján, avagy ürügyén híven bemutatja az Oroszországban intézményessé vált szabad rablás jó néhány minősített esetét. Ízelítőül néhány: a máig tartó csecsen háború hátterében a világméretű kábítószer-kereskedelemmel; az Aeroflot furfangos privatizációja; a sokmilliárdos olajüzletek és körmönfontan eltussolt nagy sikkasztások. Végül azt is megtudjuk: milyen fondorlatokkal építette ki a nagyérdemű matematikus vállalatbirodalmát, hogyan vívta meg sikeres harcát a médiahatalomért. Mindemellett bővíthetjük ismereteinket a kétes tranzakciókat kísérő gengszterháborúkról, valamint a feltáratlan merényletek és gyilkosságok regényes, de sajnos valós történetéről.
KGB-ÜGYNÖKÖK. Mindezeken túl Klebnyikov részletesen foglalkozik a Szovjetunió felbomlása utáni gazdasági összeomlással, aminek nyomán a világ harmadik legnagyobb gazdasága a perifériára szorult, és Peruval került egy sorba. E sötét években az ország vagyonát kiárusították, s míg az újgazdagok vagyona a legtehetősebb amerikaiakéval vetekszik, addig sok millió szerencsétlen a teljes nyomorral küzd, reménytelenül. Ugyanakkor a hatalomra került régi-új elit a korrupt állami tisztviselők és a velük összefonódott maffiák óriási profitokat hozó “tisztes üzleteiből” származó piszkos pénz jó része, mintegy évi 15-20 milliárd dollár, az új uralkodó osztály nyugati bankokban vezetett számláin talál biztos menedéket. Nem csekély szerepet játszottak e nem szép új világban a KGB széles körű ügynök- és informátorhálózatából verbuválódott újsütetű vállalkozók is, akik a hajdani uralkodó párt pénzével nyomultak be az üzleti életbe. A matematika egykori professzorának pénzcsinálási sikereit a a szerző Berezovszkijnak Oroszország legerősebb gengsztereivel való kapcsolatával magyarázza, valamint azzal, hogy többnyire lehetetlen különbséget tenni az orosz szervezett bűnözés és az orosz állam között. Következésképpen az egész társadalmat és gazdaságot átszövi a korrupció, az állami kleptokrácia. (A Jelcin-família nyugati bankokban landoló többmillió dollárja ma már riasztó publicisztikai közhely.)
KÉNYSZEPÁLYA. És itt tegyünk egy látszólagos kitérőt. A jeles hírlapíró a birodalom gazdasága széthullásának fő okát a piacgazdaságra való átmenet túlzott gyorsaságában, s a reformerek által hozott némely – elhamarkodottnak vélt – intézkedésben látja. Nehéz ma még eldönteni: mennyiben helytálló ez a megállapítás. Ám érdemes elgondolkodni a “fiatal reformerek” egyik legbefolyásosabb vezetőjének, Anatolij Csubajsznak a véleményén: “Nem volt választásunk a piacgazdaságra való ideális áttérés és a kriminalizált átmenet között. Választás mindössze a kriminalizált átmenet és a polgárháború között létezett.” Nos, akár így volt, akár nem, az bizonyos, hogy a jelen megértéséhez nélkülözhetetlen a múlt ismerete. “Lopni könnyű, annyira könnyű, hogy lehetetlen nem lopni” – jegyezte fel naplójában elkeseredetten Lev Tolsztoj 1855 májusában Szevasztopolnál, II. Sándor uralkodásának idején. A továbbélő korrupció, a szabad rablás, a fojtogató bürokrácia valójában tehát nem csupán a kommunizmusban, hanem már a cárok Szent Oroszországában is megszokott jelenség volt.
A mához visszatérve azt sem hagyhatjuk említés nélkül, hogy “a nyugati politikacsinálók és tanácsadóik azt hitték: ahhoz, hogy Oroszországot nyugati típusú demokráciává alakítsák, elegendő lerombolni a régi parancsuralmi rendszert és megnyitni a gazdaságot a szabadpiac és a magántulajdon előtt”. Ebben a szellemben segítették az átalakítást híres amerikai közgazdászok (Jeffrey Sachs és társai) bölcs ötleteikkel, továbbá az Egyesült Államok kormánya kemény dollármilliónyi segélyekkel. Az önámítás azonban teljes kudarcot vallott, szerény bizonyítéka ennek mindaz, amit ebben a figyelemre méltó és egyben szórakoztató könyvben is olvashatunk. Ami pedig Magyarországot illeti: minden jogos aggályunk ellenére sem ajánlatos Oroszországot, e közeli nagyhatalmat alábecsülnünk, mert ez az álmoskönyv szerint nem kecsegtet semmi jóval.
