a Pannon GSM, amikor a hálózatába vezetékes telefonról érkező hívások díjának nettó 3 forintos emelésével ünnepelte a május 1-jét#<#. A lépéssel - amelyet csak a Vodafone követett 1 forintos díjemeléssel - a Pannon lényegében felrúgta a kormánnyal január végén megkötött, átlagosan 6 százalékos távközlési díjemelést eredményező tarifaemelési egyezséget. Ezt a kormányzat nem vette jó néven és most mindhárom mobiltelefon-szolgáltatót megleckézteti. A dolog előzménye, hogy 1998 januárja óta a mobilcégek szabadon határozhatják meg díjaikat. Ezen belül – józan paraszti ésszel nehezen magyarázható logika alapján – azt is, mennyibe kerüljenek a vezetékes telefonokról a mobil hálózatokba irányuló hívások. A kormány nem szereti, ha a dolgok nem az elképzelései szerint alakulnak. Ezért most hamar megtalálta a „telhetetlen mobilosok” megbüntetésének módját: Rogán Antal, a Fidesz frissen megválasztott alelnöke a parlament előtt lévő Egységes Hírközlési Törvény (EHT) tervezetéhez benyújtott módosító indítványával megfricskázta a renitenskedő cégeket. (Köztük azt a Westelt is, amely pedig tartotta magát a megállapodásokhoz.) A javaslat lényege: a tervezetbe bekerült módosítás elfogadása után a mobiltelefon-szolgáltatók július 1-jétől elbúcsúzhatnak a vezetékes telefonról érkező hívások díjmegállapítási jogától. A kormány egyértelműen támogatja a javaslatot, s ezzel egy olyan ágazat mechanizmusaiba avatkozik be, amely éppen liberalizáció előtt áll. Sőt, azzal a jogszabállyal korlátozza a mobilszolgáltatókat, amely pontosan a szabad verseny keretfeltételeit lenne hivatott meghatározni. A mobilcégek értelemszerűen tiltakoznak, a Miniszterelnöki Hivatalban ezzel szemben úgy állítják be a dolgot, hogy a módosítás a 2002. januári piacnyitást szolgálja. Érvelésük szerint akkortól a vezetékes telefonszolgáltatók mondhatják majd meg, mennyit számláznak a telefon-előfizetőknek a mobiltelefon-hálózatokba irányuló hívásokért. Ráadásul a Rogán-javaslat azt is szabályozza, hogy ebből a díjból a mobilcégeket mennyi illeti majd meg (miként Dániában, Nagy Britanniában, Svédországban, Ausztriában és hamarosan Franciaországban is az árhatóság határozza meg ezt az összeget). A jövőre várható helyzet világos és egyértelmű, minden szolgáltató ura lesz saját tarifáinak. Üdvözlendő az is, hogy akkortól árhatóság védi mindkét szolgáltatói csoport – és persze a fogyasztók – érdekeit. Ami viszont csak a hatalom arroganciájaként fogható fel, hogy az év második felére – mintegy búcsúajándékként -, beavatkozik a már liberalizált piacba. Lett volna elegánsabb megoldás is a „telhetetlen mobilosok” megregulázására: a kormány fordulhatott volna a versenyhivatalhoz is.
- 20:51 „Wilson, ne haragudj! Sajnálom! Sajnálom!” – 25 éves lett a Számkivetett, amit Tom Hanks egyedül vitt el a hátán
- 20:40 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 22.
- 20:00 Kirabolt egy boltot, majd szétosztotta a termékeket a szegények között egy banda Montrealban
- 19:58 Hercegi címét elhagyva vett részt Harry herceg egy aspeni lovaspólómeccsen
- 19:57 Orbán szerint a 2026-os lehet a várható háború előtti utolsó magyar parlamenti választás
- 19:11 Magyar Péter: Mintha a gyurcsányi idők végét élnénk
- 19:00 Felkerült a Vogue magazin legjobban öltözött emberek listájára Leó pápa
- 18:55 Dárdai Újpesten: a MOL jokerkártyája, vagy valódi esély a felzárkózásra?
- 18:26 Bevallott egy nagy titkot a 2018-as darts-vb győztese
- 18:22 Curtis a Belügyminisztériumban: kiderült, milyen rendezvényen lépett fel a rapper
- 18:22 Mérlegen az NB I-es ősz: az ETO kesztyűt dobott a Fradi elé, van-e válasza a címvédőnek?
- 17:52 A Csillag Születik győztesei elárulták, mit terveznek a 24 millió forintos fődíjjal
- 17:34 Elgázolt egy embert a vonat Füzesabonynál
- 17:12 Chris Rea pályafutása képekben
- 17:10 Az M3-astól a Hősök teréig – így nézett ki a kamionosok tüntetése
- 10:31 Fuvarozók tüntetése: már hosszú sorban haladnak a kamionok Budapest felé
- 12:42 Magyar Péter: A dolog egyszerű. Orbán Viktor egy bűnöző
- 12:51 „Bocsika az angol miatt” – karácsonyi dalos kvízben szerepelt Rubint Réka, VV Merci, PSG Ogli és két Gáspár lány is
- 15:09 Van, ahol több 10 centi hó is várható karácsonykor
- 11:35 Gaskó Balázs az alkoholizmusáról és köztévés időszakáról beszélt: Egyszer új főszerkesztő jött, előtte sminkes volt, én meg alig tudtam valakivel szakmáról beszélni
- 10:43 Lázár: Milyen szerencse, hogy a magyar bírók csak a Tiszának nyalnak
- 09:05 Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
- 09:56 A MÁV cáfolja Hadházy értesülését, miszerint a kelebiai kínai „szupervasúton” biztosító berendezés nélkül indul majd a forgalom
- 09:26 44 millió forintnyi ajándékot osztogatott el a főnök az alkalmazottai között
- 12:48 Öt intő jel, hogy a gázkazán veszélyes üzemmódba kapcsolt
