Brüsszel egyik elővárosában, Laekenben az Európai Unió csúcsértekezlete újra megfestette a maga önarcképét. Ezen a képen egyszerre lehet felfedezni a nagyvonalúság, az európai történelem haladási irányát jól érzékelő politikai ösztön, meg a nevetségesség határán imbolygó kicsinyesség vonásait.
Az előbbire eleven példa az, hogy a csúcsra két héttel az euró forgalomba kerülése előtt került sor. Az valóban történelmi lépés, hiszen a nemzeti valutáról való lemondás a szuverenitás teljesen új értelmezésének elfogadását jelenti. Egyben lépést egy olyan vízió beteljesedése felé, amelyben az unió (először “csak” gazdaságilag) egységes szereplőként lép a világpiacra.
GISCARD KÜLDETÉSE. Laekenben a nagyvonalúságot két döntésben lehetett érzékelni, ha az euróhoz képest “zsugorított formában” is. Az egyik egy olyan tanácskozás létrehozása, amelynek ki kell dolgoznia az EU immár halaszthatatlan belső reformját. Ezt a realisták “tanácskozó gyűlésnek”, az optimisták “alkotmányozó konvenciónak” nevezik. Az utóbbiak azt remélik, hogy a március elején összeülő testület több mint száz tagja képes lesz megalkotni egy év alatt (tehát 2003 végéig, vagy 2004 elejéig) a jelenlegi tizenöt tagállam egyhangú döntése alapján az Európai Unió alkotmányát. A Giscard dEstaing francia exelnök vezetésével dolgozó konvenciónak a föderalisták és az “államok Európája” hívei között kellene megalkotnia egy kompromisszumot. De csak ajánlási joga van. Az általa előterjesztett opciókról majd a 2004-es EU-csúcs dönt.
A (legyünk optimisták) alkotmányozó konvenció létrehozása így nagyvonalú lépés, de kicsinyes korlátokkal. Nem döntéshozó testület, így még sikere sem garantálja a fordulatot. Hiszen a belső reformok halogatásához komoly gazdasági érdekek fűződnek.
Ez egyben befolyásolja a másik, némi nagyvonalúságot tükröző döntés, az EU keleti kiterjesztésének ügyét is. A belső reformokra ugyanis éppen azért van szükség, hogy az unió gazdaságilag és pénzügyileg készen álljon az új tagállamok fogadására. Laeken annyiban hozott részleges újdonságot, hogy először sorolták fel név szerint azt a tíz országot, amely 2004-re “készen állhat a csatlakozásra, ha a tárgyalások jelenlegi üteme változatlan marad”.
A tízek összetétele nem meglepetés, régóta ismert volt. Az eredeti első körösök – Magyarország, Lengyelország, Csehország, Észtország, Szlovénia és Ciprus – mellett Szlovákia, Lettország, Litvánia és Málta szerepel a listán. Ezek az országok tanácskozási joggal részt vehetnek a Giscard-féle testület ülésein, de az ott kialakuló egyetértést nem vétózhatják meg. Az már nincs benne a döntésben, hogy a tízeket csak együtt lehet-e felvenni és ha nem, akkor milyen csoportosításban. Ez már a vágyakat időnként realitásnak tekintő kombinációk tájaira vezethet. Akárcsak az, hogy – nyilván a francia presztízs kielégítésére – Bulgária és Románia, sőt Törökország is ott ülhet az értekezlet asztalánál.
Orbán Viktor ezt a helyzetet a tőle megszokott professzionista színvonalon kommunikálta. Különösképpen áll ez arra a lényegbe vágó megjegyzésére, hogy kemény tárgyalások várnak ránk, amelyekhez képest az eddigiek csak “sétagaloppnak” tekinthetők. Ezért méltányolható igény, hogy az EU-tagság vitája ne váljék a választási harc túszává. Az már az említett kombinációs szférába tartozik, hogy a miniszterelnök az eddig kivívott kedvező magyar pozíciónak és a magyar érdekeknek megfelelően a tízek listáját úgy értelmezi, hogy a lemaradókat nem kell megvárni, az első fordulóba a legjobbak kerülnek.
KÖZLÉS A “KARZATNAK”. A kommunikáció érdemi részéhez képest már a derű szférájába tartozik a “karzatnak” szóló közlés. Hogy tudniillik “a magyarok már a spájzban vannak”, másrészt pedig az unió előszobájába értek, sőt lenyomták a “nappaliba vezető ajtó kilincsét”. A spájz kontra előszoba mulatságos dilemmája csak egy mosolyt érdemel. Azt viszont a realitások nevében tudomásul kell venni, hogy a nappaliba vezető jelképes ajtó előszobai oldalán nincs kilincs, csak egy gomb. Azt pedig nem lehet lenyomni. Rázni meg hiábavaló. Az a bizonyos ajtó csak belülről nyitható. És csak a már bent lakók közös érdekeinek kulcsával. Azt pedig nekik kell megtalálniuk.
