a mundér becsületét. Viselkedésük, legalábbis első ránézésre, ezt a látszatot kelti.#<# A Postabank egykori könyvvizsgálóinak perbe fogása kapcsán kézenfekvő lenne, hogy a sajtót elárasszák a szakma neves és kevéssé ismert képviselőinek nyilatkozatai, kiállva a bíróság előtt megtámadott auditorok mellett. Ám a könyvvizsgálók hallgatnak. A vájt fülűek számára azonban ez nagyon is beszédes lehet: a szakma kivívott jó hírnevének féltésére utal. Hiszen például az egyszer már auditori ellenjegyzéssel ellátott 1997-es postabanki mérlegbeszámoló utólag olyan erős korrekcióra szorult, amilyen mértékű tévedést egyetlen épeszű szakember sem próbál mentegetni. De a munkájukat korrektül végzők védelmében nem tehetik ennek az ellenkezőjét sem: a könyvvizsgálóknak saját fészkükbe csúfítani nemcsak illetlen, de önpusztító lépés is volna, hiszen a bírálat következményei az egész szakmára hullhatnának vissza. Véleményük visszatartása persze kellő önfegyelmet igényel, hiszen vannak olyanok szép számmal, akik hosszú éveken át magukban bosszankodtak, amikor zsíros állami megrendelésektől estek el. Most nyugodtan kiengedhetnék a gőzt. Az is igaz persze, hogy volt mivel csillapítaniuk mérgüket. Többeknek is az volt az érzése ugyanis, hogy néhány megbízáshoz túlzottan is szoros politikai kapcsolatokat kellett volna ápolniuk, s tartottak tőle, adott alkalommal esetleg arra kérték volna őket, hogy tekintsenek el a tisztességes munka zálogát jelentő nemzetközi szabványok maradéktalan alkalmazásától. Az ilyen helyzeteket pedig a komoly cégek úgyis kategorikusan elutasították volna. Többéves ingerült hallgatás után pedig most már valóban hiba lenne felelőtlen kijelentésekbe bocsátkozniuk. A munkájukat körültekintően és becsületesen végző auditorok érdekét inkább szolgálja az, ha megvárják a bírósági vizsgálat eredményét. A szakma néhány képviselőjének munkáját – persze nem megfeledkezve az egykori menedzsment tevékenységéről – ítélje meg egy kívülálló független szem, derüljön ki, volt-e valóságalapja a hanyag teljesítésről szóló korábbi felvetéseknek, a külvilág pedig vonja le maga a tanulságokat.
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 22:54 Bombagólokkal verte riválisát a Juventus
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 20:34 Hátrányból fordítva, ollózós góllal nyert az Újpest
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 18:39 Mbappé gólja indította be a Realt, Mourinho csapata már az első félidőben lerendezte a bajnokiját
- 18:14 Öt tinédzsert késeltek meg egy Halloween-buliban Angliában
- 18:54 Elindult a fényparkok szezonja, mutatjuk, hová érdemes menni
- 18:11 Mi köze egy rózsaszín rajzfilmkutyának Az ördögűzőhöz és miért van ennyi hegymászós film mostanában?
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára
- 17:00 Papp László Tamás: Az ügynök nem kuriózum, nem rémisztő szörny, hanem nagyon is átlagember
- 10:23 Alighogy felavatták, be is zárták az Iparművészeti Múzeumot
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 09:02 Közzétette a kormány: így emelkednek 2027-ben a nyugdíjak
- 16:06 Hatos lottó: itt vannak a vasárnapi nyerőszámok
- 11:04 Meghalt, mielőtt bocsánatot kért volna – hogyan gyászoljuk a szülőt, aki bántott minket?
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
