Feltűnően békés volt a mostani karácsonyi készülődés a híres New York-i sugárút, a Fifth Avenue üzleteiben. Csakhogy arrafelé korántsem a bensőséges nyugalom, ellenkezőleg, a nyüzsgő forgatag emeli az ünnep fényét. Ehelyett a szenteste előtti utolsó napokban Manhattan jó néhány üzletében többen voltak az eladók és a biztonsági őrök, mint az oda betévedő vásárlók.
ELŐZ AZ EURÓPA EXPRESSZ? Ha valaki eddig nem hitt volna a dollár megtorpanásáról, az amerikai növekedés lassulásáról vagy a befektetők elpártolásáról szóló híreknek, a karácsonyi vásárlói roham – viszonylagos – visszafogottsága immár végképp ráébreszthette a helyzet komolyságára. Az Egyesült Államok közel tíz esztendeje töretlenül tartó gazdasági száguldása lefékeződni látszik. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve Board már meg is kondította a vészharangot, december közepén ugyanis közel két esztendei hozzáállásával szakítva közölte, hogy “a belátható jövőben várható gazdasági gyengülés” ma nagyobb kockázatokat rejt, mint amekkora veszélyekkel egy esetleges fokozódó infláció járna. Igaz, a Fed döntéshozó testülete ennek ellenére érintetlenül hagyta a rövid távú kamatlábakat, ám a pénzpiacok biztosra veszik, hogy legkésőbb január végén mérsékli, és tavaszra fokozatosan legalább fél százalékponttal nyomja lejjebb azokat. Az infláció lehetősége pedig már csak azért sem aggasztja különösebben a Fed vezetőit, mert a gazdasági aktivitás mérséklődése eleve csökkenti a dollárra nehezedő nyomást, miközben semmilyen egyéb tényező nem indokolna hoszszabb távon sem semmiféle komolyabb inflációs várakozásokat.
A kép azonban alighanem sötétebb annál, mint ami a Fed nyilvánvalóan kedélycsillapító szándékú nyilatkozataiból kikövetkeztethető. A számítástechnikai cégektől az autógyártókig az amerikai vállalatok sorra lefelé módosítják profit-előrejelzéseiket, ami máris érezteti hatását a foglalkoztatásban. Elbocsátásokra készül a Financial Times szerint a Gillette, az Aetna élet- és egészségbiztosító vagy például a Prudential Securities pénzintézet. A távközlési berendezéseket gyártó Lucent Technologies pedig már a számot is közölte: a cég hamarosan több mint 10 ezer alkalmazottjától válik meg. A helyzet olyan aggasztóvá vált, hogy első fehér házi találkozójuk után Bill Clinton leköszönő, illetve a helyére lépő George W. Bush megválasztott elnök együtt igyekezték cáfolni a közelgő recesszióról szóló híreket. A recesszió lehetőségére mellesleg éppen a republikánus utód figyelmeztetett visszatérően az elmúlt hetekben, nem utolsósorban azért, hogy így eszközölje ki a törvényhozás támogatását 1,3 milliárd dolláros adócsökkentési programjához.
Az amerikai fejlemények hatása persze nem maradt el az óceán innenső oldalán. Az euró kis híján két esztendei, már-már feltartóztathatatlannak tűnő zuhanása után a jelek szerint végre magára talált, s a dollár kezdődő hanyatlásával párhuzamosan – mintegy arra válaszul – kitartóan araszolgat fölfelé. Az európai közös valuta a 0,8225 dolláros október 26-i mélyponthoz képest az esztendő két utolsó kereskedési napján már 0,93 dollár fölött állt – erre öt hónapja nem volt példa. Az euró egyúttal kilenc havi rekordszintre kúszott föl a jennel szemben is.
Az óvatosabb elemzők szerint mindez persze sokkal inkább az Egyesült Államok és Japán gazdaságával szemben érzett bizalom mérséklődésének, mintsem az európai gazdaságot illető derűlátás következménye. Mindazonáltal tény, hogy az öreg kontinens 2000. évi mintegy 3,6 százalékos gazdasági növekedése mérsékeltebb ütemben lassul, mint az Egyesült Államoké: a Goldman Sachs előrejelzése szerint az európai növekedés 2001-ben 2,9 százalékos, míg az amerikai mindössze 2,4 százalékos lesz. Azaz a következő esztendő lehet 1991 óta az első, amikor az euró-zónához tartozó országegyüttes éves szinten lekörözi Amerikát. A változásokat híven jelzi, hogy a legfrissebb adatok szerint látványosan megcsappant az öreg kontinens cégeinek érdeklődése az amerikai konkurencia felvásárlása, vagy a fúziós lehetőségek iránt.
Az inflációs nyomás persze Európában is jelen van, az Európai Központi Bank (ECB) azonban várhatóan érintetlenül hagyja a jelenleg 4,75 százalékon álló kamatlábakat. Az euró-övezet két legnagyobb tagállama – Németország és Franciaország -, illetve több kisebb ország ugyanis számottevő adócsökkentésre szánta el magát, ami elősegítheti a gazdaság élénkülését, közvetve pedig az inflációs veszélyek mérséklődését.
Az utóbbi időben sokat emlegetett “soft landingre”, vagyis az amerikai gazdaság zökkenőmentes lelassulására természetesen van még esély. Sőt a zöldhasú enyhe leértékelődése elvileg hasznára is válhat az Egyesült Államok exportőreinek, nem beszélve az ország igencsak deficites fizetési mérlegéről. Egy drámai leértékelődés és a gazdaság feltartóztathatatlan lefékeződése azonban veszedelmes spirált indíthat el. Ez esetben pedig Európa alighanem visszakívánná a szárnyaló amerikai gazdaság és az erős dollár éveit.
MI VAN, HA AMERIKA TÜSSZENT? A magyar gazdaság a vártnál jobb évet zárt tavaly, hiszen a GDP (előzetes adatok szerint 5-6 százalék közötti) növekedése meghaladta mind a kormány, mind pedig a gazdaságkutatók 1999-ben kiadott előrejelzéseit. A kormány nem is spórol az öndicsérettel, az Európai Unió növekedésének duplájáról beszélt Matolcsy György gazdasági miniszter több fórumon is. Ez az előzetes adatok ismeretében enyhén túlzó megállapításnak tekinthető, sokkal inkább helytálló, hogy a magyar GDP-növekedés most már évek óta 2 százalékponttal haladja meg az unió mutatóját. Ez azonban – tekintve, hogy minden elemzés a világgazdaság idei visszaesésével számol – a magyar növekedés lassulásának árnyát vetíti előre. Főként azért, mert a magyarországi folyamatoknak már évek óta az export a motorja. Éppen ezért nem tűnik igazán megalapozottnak a gazdasági miniszter 5-7 százalékos növekedési prognózisa, bár a másik véglet – miszerint, ha Amerika tüsszent, Magyarország megfázik – szintén alaptalannak látszik az év elején.
Matolcsy persze érvekkel támasztja alá ambiciózus előrejelzését, szerinte az idén induló Széchenyi-terv, valamint a már tavaly megkezdett infrastrukturális állami beruházások adnák a 2001-es növekedés alapját. A gazdasági miniszter éppen ezért fő feladatainak a magyar cégek erősítését, valamint a beruházások ösztönzését tekinti. Ez logikusnak is tűnik, hiszen az export a már ismertetett nemzetközi okok miatt rövid távon nem lendítheti tovább a magyar gazdaság szekerét. Csakhogy a belső kereslet jelentős növekedése a folyó fizetési mérleg borulásához vezethet, ami komolyan árthat a magyar gazdaság utóbbi időben folyamatosan javuló megítélésének – hívja fel a figyelmet Oblath Gábor, a Kopint-Datorg Rt. elnöke. A közgazdász éppen ezért valószínűnek tartja, hogy a GDP-növekedés 2001-ben nem gyorsul, hanem éppen ellenkezőleg lassul, vagy kedvező esetben stagnál.
CSÖKKENŐ ÜTEMBEN. Sok függ azonban attól is, hogy mi valósul meg az eddig még csak verbális formában meglévő állami beruházásokból. A magángazdaság ugyanis – amely tulajdonosi szerkezetén keresztül is integrálódott a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe – már tavaly reagált a nemzetközi konjunktúra-trendfordulóra. Csodálkozás és csalódás – Oblath szerint így reagált a szakma a tavalyi első háromnegyed év beruházási mutatóira, s bár a negyedik negyedév hagyományosan erős e tekintetben – az éves összberuházás 40 százaléka szokásosan október és december között jelentkezik -, most már biztos, hogy a tervezett 8 százalék helyett legjobb esetben is alig 6 százalék lehetett a beruházások növekedése a múlt évben. A nemzetgazdasági beruházások növekedési üteme az utóbbi időszakban folyamatosan mérséklődik: míg az idei év első negyedévében még 7 százalékos emelkedés volt kimutatható, addig a második negyedévre már csak 5,5, a harmadikra pedig ennél is kevesebbet, 2,2 százalékot jegyeztek fel a statisztikusok.
Veszélyeket rejt magában az infláció alakulása is, bár most az a szokatlan helyzet állt elő, hogy talán több problémát okozna, ha teljesülne a kormányzati prognózis (6 százalék), mint a vártnál magasabb árindex. A tavalyi tapasztalatokból kiindulva ugyanis általánosnak tekinthető magatartás a munkáltatók és munkavállalók közötti bértárgyalásokon, hogy mindkét fél fenntartásokkal kezeli a kormány előrejelzését és magasabb nominális béremelésben állapodik meg. Egy valóban 6 százalék körüli éves infláció esetében azonban ez olyan nagy reálbér-növekedést eredményez, amely az egyensúlyi mutatók felborulásához is vezethet.
Oblath szerint nem tartható az a nézet, hogy tavaly a kormány tudatosan alultervezte az inflációt, hiszen a magas olajárat és az euró egész éven át tartó gyengülését senki nem látta előre, mint ahogy nem lehetett számolni az élelmiszerárak robbanásával sem 1999 közepén, amikor a tavalyi költségvetés készült. Ám most úgy tűnik, hogy a tavaly inflációt gerjesztő tényezők az idén éppen ellenkezőleg hatnak, az olaj ára 10 dollárral alacsonyabb az őszi csúcsnál, az euró pedig szépen araszolgat felfelé.
ELLENTMONDÁSOS HATÁSOK. Az alultervezett infláció azonban igencsak ellentmondásos hatásokat váltott ki, hiszen a költségvetés pozícióit javította. Így például a nominálisan szinten maradó kiadásokkal a tervezettet meghaladó bevételek álltak szemben, s ez tette lehetővé, hogy az államháztartás GDP-arányos hiánya jócskán 4 százalék alatt maradjon. A másik oldalon azonban a reálnövekedés esetében problémákat vetett fel a tavalyi év. Igaz ugyan, hogy az 5,5 százalék körül GDP-mutató nemzetközileg is figyelemre méltó, ám a 2,7 százalékosra becsült cserearány-romlás következtében fenntartásokkal kell kezelni ezt a számot. Ez utóbbival korrigálva a GDP-t, Oblath 4 százalék alattira becsüli a 2000-es jövedelemnövekedést.
A nyitott magyar gazdaság számára nincs túl sok játéktér 2001-ben, az orosz válság óta a hazai növekedési mutató párhuzamosan mozog az EU-konjunktúrával. Csak éppen 2 százalékponttal magasabb szinten. Ezt az egészséges és automatikus alkalmazkodást nem igazán szabad piszkálni, mert amit nyerni lehet az egyik oldalon, azért drágán kell megfizetni a másikon.
