INTERJÚ A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM INTEGRÁCIÓS ÁLLAMTITKÁRSÁGÁNAK VEZETŐJÉVEL – Szakaszhatáron

– A kezdeti lelkesedés után úgy tűnik, mintha a magyar kormány immár kritikusabban szemlélné a nizzai szerződést. Mi ennek az oka?

– Azt gondolom, hogy a nizzai megállapodást változatlanul nagyon pozitívan értékeljük. Az intézményrendszer reformjáról hozott döntések megfelelnek az elvárásoknak. Ez volt az a pont, ameddig el lehetett jutni. Az tény, hogy hiába szerette volna sok európai polgár, hogy a többségi szavazást kiterjesszék több területre, ha az integráció ezen pontján ez a korlátozott megoldás volt a politikailag lehetséges kompromisszum.

– Erre számított?

– Mi azt mondtuk, hogy ebben a kérdésben a realitásokat kell figyelembe venni. Azt semmiképpen sem akartuk, hogy olyan ambíciók határozzák meg a megoldást, amelyek nem tudnak konszenzusos állásponttá fejlődni. Egy hosszadalmas patthelyzet sem az európai integrációnak, sem pedig a tagjelölteknek nem tett volna jót. A nizzai csúcs eredményei magyar szempontból elfogadhatók, nem sértik az érdekeinket. Nem változott meg – ahogy említette – az a kezdeti lelkesedés, ami a nizzai szerződés új, a bővítés szempontjából kedvező elemeiből fakad. Továbbra is igaz ugyan, hogy az EU nem adott csatlakozási céldátumot, de – a szükséges intézményi reformokon kívül (lásd külön) – elfogadott egy csatlakozási tárgyalási ütemtervet, konkretizálva azt a már korábban tett kijelentését, hogy az unió 2002 végétől készen áll a bővítésre. Minden eddiginél határozottabban erősítette meg a differenciálás elvét, és az időkeret megerősítést nyert azáltal, hogy a 2004-es választásokon már az új tagok is részt vehetnek majd. Tehát 10 év után először fordul elő, hogy a csatlakozási felkészülés zárt időkeretben folyhat tovább.

– Igen, bár a 2004-es európai parlamenti részvétel úgy szerepel a nizzai szerződésben, hogy akkorra kell majd aláírni a csatlakozási szerződést, nem pedig úgy, hogy addigra valósulhat meg a ratifikáció, s így a belépés.

– Valóban az van a szövegben, hogy a parlamenti választásokon már azok az országok is indulhatnak, amelyek aláírták a csatlakozási szerződést. Ez kicsit kiterjeszti a kört, de ez nem azt jelenti, hogy 2004-ben kell aláírni a megállapodást. Lehet korábban is. A lényeg a csatlakozási ütemterv, amely arról szól, hogy 2002 végéig a csatlakozási tárgyalást be lehet és be kell fejezni. Mi ezt az ütemtervet kívánjuk tartani.

– Azt gondolom, hogy a nizzai szerződés előremutató jellegéhez nem férhet kétség. Mégis, elemzők ilyenkor általában mérlegre teszik, hogy az egyes kérdésekben ki nyert, illetve ki veszített. S úgy fest, hogy az Európai Bizottság sok kérdésben veszített, továbbá – noha a tanácsi szavazati súly tekintetében elérte akaratát – a többségi szavazás kiterjesztésében Németország is alulmaradt. Mindez azt vetíti előre, hogy Európa a francia modell szerint fejlődik tovább; Chirac elnök szavaival nem egy európai egyesült államok, hanem az államok egyesült Európája van kialakulóban.

– Az európai integráció jövője nem dőlt el Nizzában. Fontos konklúziója volt a nizzai csúcsnak, hogy az Európa jövőjéről folytatandó vitának most kell kibontakoznia, s 2004-ben erről egy újabb kormányközi konferenciát tartanak. Tehát az elkövetkező négy évben kell kibontakoznia ennek a vitának, ami Magyarországon is most kezdődik majd.

– Nem gondolja tehát azt, hogy a föderalizmus kapott egy pofont Nizzában?

– Nem, én azt gondolom, hogy ez a vita most kezdődik.

– Az uniós csatlakozási tárgyaláson eddig 29 fejezetet nyitottak meg, és ebből 14-et zártak le. Mi volt a múlt év legnagyobb sikere?

– Az egyik szempont, hogy mi az, ami nagyon nehéz volt, a másik, hogy mi az, aminek nagyon lehet örülni. Azért kell különbséget tenni a kettő között, mert nagyon könnyen túllendültünk olyan fejezeteken, amelyek egy tagjelölt ország fejlettségét komplexen jellemzik, és sokat “rágódtunk” olyan kérdéseken, amelyek a közösségi vívmányok (acquis communautaire) átvétele szempontjából nehezek, de valójában részletkérdések. Például az, hogy a Gazdasági és Monetáris Unióról szóló fejezetet Magyarország le tudta zárni, nem okozott nagyobb drámákat, pedig ennek akár nagyon is lehetett volna örülni. Ez azt mutatja, hogy a magyar gazdaságpolitika egészében véve összhangban van az uniós elvárásokkal. Tárgyalástechnikai szempontból pedig a legkritikusabb fejezet az energetika volt – mégpedig az atomenergia biztonságával összefüggő kérdések miatt. Talán ebben a fejezetben volt az unió a legkritikusabb a tagjelöltekkel szemben. Nagy viharfelhőt oszlattunk el azzal, hogy Magyarországgal ezt le lehetett zárni.

– Más tagjelöltekkel még nem zárták le ezt a fejezetet?

– Nem. De a sikerek között említhetem a külgazdasági témakört is, amely szintén óriási jelentőségű. Most látszik igazán, hogy milyen fontos a nizzai szerződés, hiszen ha azt nem írják alá, akkor nem tudnánk előrelépni a csatlakozási tárgyalásokon.

– Martonyi János külügyminiszter bő fél évvel ezelőtt azt nyilatkozta lapunknak, hogy a tárgyalások legkeményebb témái a “fordított”, tehát az unió által szorgalmazott derogációk lesznek (Figyelő, 2000/20. szám). Változott-e azóta e tekintetben valami?

– Sok változás nem történt azóta. Változatlanul hiányzik bizonyos kritikus kérdésben az unió közös álláspontja. Amikor mi üdvözöljük a csatlakozási tárgyalások ütemtervét, akkor mindig hozzátesszük, hogy ez nagymértékben azon múlik, hogy az unió időben kialakítja-e saját álláspontját ezekben a kérdésekben. A svéd elnökség alatt máris előjön majd az egyik ilyen kritikus ügy, a személyek szabad áramlása.

– Ami éppen egy ilyen “fordított” derogáció. Schröder kancellár éppen a minap vázolta Németország álláspontját ebben a kérdésben, e szerint 7 éves átmeneti időt szabnának a szabad munkaerő-áramlás biztosítására.

– Ebben az ügyben ez az új elem. Németországnak ez a kívánsága, bár ez még nem jelent meg az EU közös álláspontjában. Ha ez megtörténik, akkor ezzel foglalkozni fogunk. De sok más olyan kérdés is van, amiben az unió álláspontja nem tisztázott. Közülük is talán a legfontosabb a mezőgazdasági támogatások problémája.

– Itt bizonyára Lengyelország ügye a legkényesebb. A magyar gazdáknak nyújtott támogatás – gondolom – attól függ, hogy a lengyelekre is kiterjesztik-e a közvetlen támogatásokat.

– Ez a tárgyalások egyik fő filozófiai kérdése. Az a tény, hogy több ország tárgyal párhuzamosan, az egyfajta konzisztencia igényt vet fel az unió részéről. Ebből viszont szerintem még nem következik, hogy egységes megoldásokat kell kialakítani. Tizenkét országgal folynak a tárgyalások, mely országok adottságai néha teljesen különbözőek. Maradva a mezőgazdaságnál, nem mellékes például, hogy az egyes országok termelői árszintjei hogyan viszonyulnak az unión belüli árakhoz. Van, ahol alacsonyabb, és van, ahol magasabb, Szlovénia például az utóbbi kategóriába tartozik. Magyarországon a legfontosabb termékek árszintje nagyon közel áll az unióéhoz. Tehát közgazdaságilag aligha indokolt egy kalap alá venni az összes tagjelöltet.

– A mezőgazdaságban azért a hazai felkészüléssel is akad gond bőven. Egy nemrégiben tartott nemzetközi konferencián Raskó György, a Békejobb agrárszakértője azt mondta, hogy a mezőgazdaságban a helyzet “rosszabb, mint tragikus”. A földtörvény elriasztja a tőkét, az agrárberuházások visszaestek, a birtokstruktúra nemhogy közeledne, hanem távolodik az uniós gyakorlattól.

– Nem állítom, hogy a magyar mezőgazdaságnak ne lennének problémái, de arra vonatkozóan nincs uniós előírás, hogy mi a megfelelő birtoknagyság vagy versenyképesség. Ezek a dolgok a tagság előtt és után is a nemzeti agrárpolitikán múlnak.

– Egy másik neuralgikus pont a környezetvédelem. Michael Lake, a brüsszeli bizottság itteni delegációjának vezetője néhány hónappal ezelőtt levelet írt, amelyben kifogásolta, hogy Magyarországon – elsősorban a környezetvédelem területén – lelassult a jogharmonizáció.

– A környezetvédelemben nem számítok arra, hogy ez neuralgikus pontként jelenne meg a tárgyalásokon, hiszen itt nincs konfliktushelyzet. Nem arról van szó, hogy mi mást akarnánk, mint az EU. Sőt, még abban sincs vita, hogy indokolt: Magyarország kapjon bizonyos jogszabályok alkalmazása alól átmeneti felmentést. Ennek a fejezetnek a nehézségét inkább az adja, hogy képesek vagyunk-e két dologról meggyőzni az uniót. Az egyik: be tudjuk-e vezetni a közösségi jogot még a csatlakozás előtt (ez a jogharmonizáció). A másik: adottak-e vállalati vagy települési szinten a jogszabályok alkalmazásának feltételei. Ezért nem is a türelmi idő hossza a lényeges, hanem az, hogy évről évre legyen egy végrehajtási terv, amelynek alapján megfelelünk ezeknek a szabályoknak. Tény, hogy néhány területen volt lemaradás. Ez megjelent az éves jelentésben is. Két új technikát vezettünk be. Az egyik értelmében egy kormányhatározat valamennyi jogalkotó szervezetet arra kötelez, hogy ne utólag – hanem a folyamat közben – jelentsék a lemaradást. A másik szerint a 2001-es törvényalkotási programot immár úgy alakította ki a kormány, hogy összhangban legyen a jogharmonizációs vállalásokkal és a tárgyalási célokkal. Most itt tartunk.

– Ehhez adottak-e – ahogy mondani szokás – a minisztériumon belüli személyi-tárgyi feltételek?

– Az új környezetvédelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy egyik fő feladata ezen kapacitások növelése.

– Egy másik fontos témakör a területfejlesztés. Többek szerint még mindig nem dőlt el, hol húzódnak majd a támogatások fogadása, illetve a decentralizált támogatáspolitika szempontjából kulcsfontosságú régióhatárok?

– Sokáig valóban napirenden volt a régióhatárok ügye. Az a törvény, amely létrehozta a hét régiót, kilátásba helyezte, hogy 2000 végéig az országgyűlés vizsgálja felül a régióbeosztást, s esetleg módosítson rajta. Ez nem történt meg. Ilyen értelemben a hét régió adott. Nem gondolom, hogy másról lenne szó, mint hogy a régiós intézményrendszert fejleszteni kell.

– Alkalmasak-e ezek a régiók arra, hogy a csatlakozás után felszívják az uniós támogatásokat?

– Ezeket az EU nem kifogásolja, további harmonizációs kötelezettség e tekintetben nincs. Bizonyos területfejlesztési szempontok lehetnek (például az, hogy Budapest külön régióként szerepeljen, vagy Pest megye része legyen), de ilyen döntés nem született. Ez a továbbiakban is az országgyűlés kompetenciája.

– A szociális párbeszédet több kritika érte az EU részéről. Sokáig azért nem lehetett lezárni a szociális fejezetet, mert az EU elégedetlen volt az érdekegyeztetés hazai gyakorlatával.

– A fejezetet végül lezárták. Az EU azt vizsgálta, hogy az érdekegyeztetés intézményrendszer kerete és gyakorlata megvan-e. Az unió nem kívánja politikai mérlegelés tárgyává tenni a felek szándékát a megállapodásra. Ebben a tekintetben megfelelőnek tartották a helyzetet Magyarországon. Bízom abban, hogy a jövőben ez már nem lesz tárgyalási téma.

– Az országjelentésekben visszatérő kívánalom a jegybank függetlenségének megerősítése. A jegybanktörvény módosítása ezt a célt szolgálja-e?

– Azért került sor a már múlt évben tervbe vett módosításra, hogy teljesen harmonizáljuk a jogszabályi hátteret. Az EU sürgette, hogy módosítsuk a jegybanktörvényt, ami így már teljesen harmonizált lesz.